VALLÁS ÉS HIT

MEG AZ

OKOS-TELEFON

Végre.

Mondjuk, eddig is tudtam, hogy a vallás és a hit egyáltalán nem azonos fogalmak. De, most az élet és a technika elmagyarázta nekem a különbséget.

Azzal kezdődött, hogy kaptam egy okos-telefont. Nagyon okos, nálam biztosan okosabb! Vagy, lehet, hogy mégsem. Ugyanis, elvben az ilyen herkentyűknek az volna a feladatuk, hogy kényelmesebbé tegyék az életet, és nem az, hogy tovább emeljék az amúgy is magas vérnyomásom.

Már igen hosszú ideje használok számítógépeket, bár – újabban – azzal is akadnak gondjaim. Különösen akkor, amikor őkelme jobban tudja, hogy én mit akarok. Például, valamilyen anyagot letölteni valamilyen tevékenységhez. És, akkor letöltöm… ha megüt a guta, akkor is a „Downloads” mappába, holott, én dolgozni akarok vele, és nálam egy téma – egy mappa. Főleg azért, mert úgy megnyitni is sokkal könnyebb, nem is beszélve arról, hogy megtalálom. Nem kereséssel, hanem csak úgy, séróból, mert tudom, hová tettem. De nem hagyja. Tehát, az első dolog, hogy a „Downloads” mappából kikeresem, és átrakom oda, ahol nekem kell. (Mondjuk, szöveg esetében nincs is baj… de, ha mondjuk, fényképet… ajjaj.)  Ezzel tehát kijátszottam az okostojást, és azt teszi, amit én elvárok tőle. Például.

De, most itt az okos-telefon…

Na, ez olyan okos, hogy azt teszi, amit ő akar, én meg nem tudom kontrollálni. Azzal kezdte, hogy figyelmeztetett, hogy a szerkentyűn túl sok alkalmazás fut, és ez nemcsak memóriát, de akkumulátort is zabál. Igaza van, rengeteg ikon van rajta… csak, azt nem tudom, hogy melyik micsoda, illetve mit csinál. De, ha ki akarom próbálni, jönnek a szokásos feliratok, hogy elfogadom, vagy sem, meg az összes ilyesmi. Tehát, megnézem az adott programról az infót a fogaskeréken… ami elmondja, hogy rengeteg memóriát meg akku-teljesítményt zabál, de internet-kapcsolatot, meg letölt-felrak – a fenébe, vajon hová – onnan, meg oda, ahová neki tetszik… egyébként kiírja azt is, hogy mellesleg, ez speciel pénzbe kerülhet nekem… de ő akkor is csinálja. Mondom neki, hogy nem, vagyis rábökök az „elutasít” feliratra, de akkor meg kiírja, hogy jó, de ez befolyásolja a normál működést, meg megzavarhatja az akármit az akármiben, mármint, funkciót… vagyis, vagy hagyom a gépen az egészet, vagy jön a lepukk…

Én hiszem, hogy a kommunikáció fontos, és jó dolog (ez tehát a hit része), és azt is, hogy egy telefonnak mesemondó funkciója is lehet – miért ne, ha ez kell valakinek, mert a pici gyerekére sem ér rá, inkább leteszi mellé a mobilt esti puszi helyett, de az ilyesmi magánügy… – nekem viszont nem kell a mesemondó-funkció. De hiába!

Vagyis, vagy elfogadom az összes funkciót mindenestül, vagy esetleg tönkrevágom őkelmét…

Mint a vallás.

Vagy elfogadom és vallom az összes dogmát, ától cettig, vagy stílusosabban alfától ómegáig, vagy, én ronda eretnek, húzzak közülük nagyon messzire. Mert, nemcsak a pokol kénköves tüze, hanem a máglya is vár, és nemcsak a testemet, de a lelkem is pecsenyére sütik!

Mi az, hogy saját fejjel próbálok gondolkodni, amikor a dogmákat megállapító zsinati atyák és éppen úgy a programfejlesztő zsenik hasonlatosképpen (homoiuzion, itt éppen, csakazértis) már gondolkodtak helyettem! Fogadjam el, mint mindenki, vagy kizár a társadalom!

Még, hogy saját fejjel, meg önállóan gondolkodni, meg véleményt alkotni! Tiszta eretnekség. Majd gondolkodnak helyettem, én meg nem tehetek mást, mint hogy elfogadom, szőröstül-bőröstül!

De a fene egye meg, „eppur si muove”!

ZAKLATÁS MÁR MEGINT;

AVAGY

MI MINŐSÜL ANNAK?

Nemrégiben felhomályosítottak, hogy a zaklatás mindenféleképpen szexuális tartalmú tényállás. Vagyis, semmi köze a hatalomban lévő és a függő helyzetű közötti viszonyrendszernek ehhez.

Sőt! A dolog még akkor is zaklatás, ha közös megegyezéssel történik… bőséggel elegendő ugyanis, hogy ha az egyik fél utólag meggondolja magát, és a kapcsolatban magát akár utóbb is kiszolgáltatottnak tekinti.

Ennek következtében a zaklatás tényállásához elegendő az is, ha utalás történik egy jövőbeli szexuális kapcsolat létesítésének igényére, és a másik fél ezt nehezményezheti később! Maga az a tény, hogy bárki a másik fél felé szexuális utalást tesz, kimeríti a zaklatás fogalmát! Teheti ezt a zaklató nemcsak szóban, de ráutaló magatartással is! Példának okáért valaki gyakorta, vagy rendszerességgel alaposan végigméri tekintetével a másikat, ezzel a magatartással utal arra, hogy potenciális szexuális partnernek tekinti, ez azonban már maga a zaklatás!

A zaklatás lényege ugyanis az, ha az egyik fél zaklatott lesz! Vagyis, a dolgot zaklatásként éli, vagy élheti meg (függetlenül a másik fél szándékától)!

Ennek következtében a zaklatás tényét csakis egyféleképpen lehet megítélni, vagyis, a tényt bizonyítani felesleges, mivel teljességgel belső, lelki folyamat, ezért is elegendő mindössze, ha a zaklatott fél a benne felkeltett zaklatottság tényét tanúk előtt kijelenti, ezek után semmiféle további bizonyítást az állítás nem igényel!

Ami automatikusan maga után kell, hogy vonja a zaklató társadalmi elítélését.

Még csak verbális kapcsolat sem szükséges a zaklatás tényéhez: Például, ha egy ajtót kinyitva a zaklató előreengedi a másik felet, ezzel utalva arra, hogy fizikai szempontból ő a domináns, és a másikat potenciális szexuális partnernek tekinti, nem is beszélve súlyosabb esetekről, vagy olyan lealacsonyító és zaklató megjegyzésekről, mint például „csinosan áll ez a ruha”, ami egyértelműen verbális zaklatás!

Egyáltalán, bármiféle kapcsolatteremtés szexuális zaklatásnak minősülhet, ha az a másik felet felzaklatja! Különösen súlyos a dolog, ha a két fél között bármiféle függőségi viszony áll fenn! Például, munkatársi, esetleg alá- illetve fölérendeltségi a kapcsolat. Elég az is, ha az egyik fél – mondjuk, a főnök, és láthatóan elégedetlen – magatartásából joggal feltételezhető, hogy nem meg, hanem le akarja… a munkatársat az illető.

De mivel fölösleges holmi igekötőkön lovagolni, elég, ha csak feltételezheti, ám súlyosabb, ha a zaklató hangosan ki is mondja, hogy „én még ilyen tehetségtelen, lusta, buta, szétszórt és hanyag h…e p…át nem láttam!”

…Amivel minden bizonnyal arra akarja rávenni a másikat, hogy bizonyítandó az ellenkezőjét, mivel az adott szerv kétségbe vont biológiai alkalmasságának nyilvánvaló voltát az állítással szemben egyértelműen egyféleképpen lehet demonstrálni, tehát, ez minden bizonnyal szexuális zaklatás!

Különösen visszataszító és társadalmi szinten elítélendő a zaklatás, ha a társadalom egy ünnepelt személyiségét (híresség, latin: celebritás, röviden celeb) éri, aki immár a maga testi teljessége mellett a lelkét is lemeztelenítve tette ki a nyilvánosság elé, egy olyan elaggó-félben lévő semmi kis firkász részéről, aki eddig még egy vacak helikopterezést sem mutatott a nyilvánosságnak, csak irkált ezt-azt, meg szövegelt!

Teljességgel helyénvaló, hogy egy zaklatási vád véglegesen diszkreditáljon bárkit, függetlenül minden korábbi teljesítményétől, váljon mindenestül a közmegvetés tárgyává, ezáltal undorítóvá váló korábbi egyéb teljesítményeivel egyetemben! Halál az olyanra… de legalábbis életfogytiglan!

Hiszen, a már korábban levezetett okfejtésből következően – mivel a zaklatottság egy lelkiállapot, tehát bizonyítani csakis a zaklatott hiteles és ez által tanúsítható kinyilatkoztatása alapján lehetséges, ebből következően – minden zaklatási vád szükségszerűen megáll, és bizonyítottnak tekintendő.

Ezért tekinthető zaklatásnak még az is, ha egy szexuális szolgáltató felé például a szolgáltatás ellenértékeként a szolgáltatást igénylő olyan ajánlatot tesz, mely a szolgáltató szokásos díjazásának, mondjuk, a hatvan százalékát sem éri el! Mert ez annak a szolgáltatónak a szolgáltatási tevékenysége minőségét becsüli alá, és ez a szolgáltatót például felzaklatja (Vagyis, ha a zaklatott fél kénytelen azt érezni, hogy „annyira olcsó kurva talán mégsem vagyok”, és ez a tény felzaklatja).

Ezek következtében a magam részéről a továbbiakban minden korábbi és elkövetkező zaklatási ügyet a hitelesség okán a korábban kifejtettek tükrében fogok megítélni. Ha, és amíg zaklatás.

Ugyanis, van egy szócska – a „nem” –, melynek elhangzása után a zaklatás már nem zaklatás, hanem erőszak, és az már cseppet sem vicc!

JOBBIK, MI LESZ MOST?

Néppártosodik, vagy sem, nem tudom szeretni… de, hogy így próbálják ellehetetleníteni, az gusztustalan. Hogy, kijátsszák ellene az ÁSz-t.

(Ha ugyanis nem vagyunk eléggé feledékenyek, akkor eléggé pontosan határozható meg, a Jobbik miféle társaság. És bár mostani viselkedéseik és megnyilvánulásaik jelentős részével akár egyet is lehetne érteni, a lényegen mit sem változtat, vagyis, hogy kik is ők. Még akkor is, ha a valós gondolataikat hangosan kimondókat huszonnégy órán belül kizárják. A nemzeti radikalizmus pontosan az a szellemi irányzat, mely – és hiába vallják magukat huszonegyedik századinak – a múlt századi világégésért és népirtásért felelős ideológia, ez a valódi DNS-e ennek a társaságnak.

Vagyis, hatalomra kerülésük esetén mindenki, aki nem tisztavérű árja, készíttetheti a saját cipőjét bronzba öntetni, kiegészítendő a Duna partján elhelyezett eddigieket, efelől kétség nincsen.)

Csakhogy!

Egy ilyen vérgőzös ideológiát eloszlatni erőszakkal, meg erővel, meg pénzügyi machinációkkal nem lehet. Csak meggyőzéssel. Nem legyőzéssel, eltörléssel, ellehetetlenítéssel, hanem vitában… érvekkel, logikával, bölcsességgel. Mert, ha nem így, akkor újra meg újra előjön valahonnan a sértett és megalázott néplélek mélytudatából! Ha meg a vita-partnert nem meggyőzni, hanem ellehetetleníteni meg eltörölni szándékozik bárki, soha nem lesz lehetőség a másik fél meggyőzésére.

És, most megint erőből akar a hatalom… mit is? Ideológiai alapon? Fityfenét… hiszen, a hatalomban lévők talán méginkább, ha nem is úgy! A lényeg a számukra ugyanis a hatalom, az meg főleg az összeügyeskedett vagyon megtartása céljából kell nekik.

…Mikor értik már meg azok a jó magyarok, akiknek a vasfa-fejébe nem verhető be semmiféle összetettebb gondolat, hogy a politikai ellenfél, az nem eltipornivaló és megsemmisítendő, hanem meggyőzendő. Ököllel, meg tűzzel-vassal nem megy a meggyőzés, és mindegy, hogy el-, ki-, le-, a pusztítás meg csak pusztítás, és a pusztítót minősíti! Ha meg annyira keresztény valaki, szíveskedjen tudomásul venni, hogy a bűn, és nem a bűnös gyűlöletéről beszél a tanítás. Különben senkinek nincsen bűnbocsánat, és az egész krédót ki lehet hajítani…

Vitatkozni azonban manapság nem divat… csak odacsapni, vagy finomabb módszerekkel elgáncsolni, hátha nem veszi észre a játékvezető spori, és nem fúj tizenegyest! Még akkor sem, ha annyira egyértelműen lábra ment, hogy az el is törik. Főleg, ha az a spori alaposan lekötelezett. Hát, ez a baj… hogy eldurvult, és begőzölten elvakult szurkolói tábor előtt lezavart bunda-meccsé vált manapság a közélet. Pont olyan színvonalon, mint a mai magyar foci.

Pedig, pont ezt kellene vitatni. És ahhoz vitapartnerek, opponens éppen úgy, mint konzulens is szükséges! Nem személyeskedés, hanem érvek és ellenérvek, melyek között nem szerepeltethető más külső argumentum, olyasmi, mint az ököl, vagy a vitapartner kifosztása akár…

Nem szabad hagyni…

Ennek ellenére van, ahol még lehet tovább M. Archáskodni. Például itt.

Miképpen nemrég megint össze- M. Archáskodott némi üdítően felszínes és malac olvasnivalót a téli ünnepekre Ira M. Archa; letölthető innen, borítóstul:

https://drive.google.com/file/d/1qL-XrnBX8SyVymR9UmULOr2Gvh8BKysB/view?usp=sharing

https://drive.google.com/file/d/1SBclb7lhSYxlq5hPaZBJVUt3jaeezCZn/view?usp=sharing

KARÁCSONY? UGYAN MÁR! ÁLDOTT FOGYASZTÁSI FESZTIVÁLT!

Az időjárás, az még amolyan télelőre utaló, néha még a nap is kisüt, de a tévéreklámokból már határozottan téli hangulat árad. Mert, már volt fekete péntek, és a legkülönfélébb színű manók a legkülönfélébb színű Mikulásokkal bíztatnak lelkesen, természetesen vásárlásra.

Mert közeleg az év legnagyobb családi eseménye, a Fogyasztás Ünnepe!

A korai társadalmak is ünnepeltek ilyenkor, a téli napforduló már a korai megalitikus kultúrákban is ünnepnek számított, tessenek csak gondolni a Stonehenge tájolására… szóval, még a késő-római Sol Invictus ünnepét, meg a kissé korábbi latin szaturnáliákat megelőzően is megülték a népek a Fény Ünnepét, ami mostanra a Luxus (fényűzés) Ünnepévé vált, a Nagy Fogyasztás kereskedelmi fesztivállá. Már, akinek telik rá…

Az meg, hogy réges-rég, valahol az akkoriban a népszámlálás miatti migráns zsidók közt Betlehemben született egy messiás, vagyis holmi isteni gyermek, aki felnővén vándor-filozófusként olyan idiotizmusokat próbált terjeszteni, mint a szeretet, a megbocsátás, meg az irgalom szükségessége, a szükséget szenvedők meg a betegek segítése, és csupa hasonló ám igencsak naiv és korszerűtlen rögeszmét, az, cseppet sem baj, hogy feledésbe merült. Nemcsak a rothadó nyugaton, de a mélységesen keresztény magyaroknál is… még, hogy jótékonyság, ugyan már! Hiszen, a South Park sorozatban is egyértelművé tették, hogy a karácsony, az bizony a kereskedelem és a fogyasztás ünnepe.

Telik, nem telik, mindegy. Akinek nem telik, annak coki! Bár egyre többen vannak, de ki figyel oda!

Mert ingyen csak M. Archáskodni szokás… mondjuk, egy újabban összeförmedt könyv-szerűséggel.

Letölthető innen ingyen, már, akinek telik rá, annak:

https://drive.google.com/file/d/1qL-XrnBX8SyVymR9UmULOr2Gvh8BKysB/view?usp=sharing

https://drive.google.com/file/d/1SBclb7lhSYxlq5hPaZBJVUt3jaeezCZn/view?usp=sharing

SZEXMENTES ZAKLATÁSOK

Forr a világ bús tengere, ó magyar!

Ádáz Erynnis lelke uralkodik,

S a föld lakóit vérbe mártott

Tőre dühös viadalra készti.

Bizony, bizony… egyébként Berzsenyi ógörög Erynnise a latin Fúria megfelelője, és aki nem tölti ki a nemzeti konzultációs ívet, annak megcibálja a haját, úgy ám!

A fúria mostani magyar megfelelője pediglen a nyugdíjas kormánypárt-aktivista. Mert, valóban forr a világ (globális felmelegedés is van), de ebből a jó magyarok csak arról értesülnek, hogy a pokolbéli Soros mostan megint a démoni migránsok hadát akarja Brüsszellel karöltve a szegény ártatlan magyarok nyakába zúdítani, és ez ellen leginkább szent papírlapok kitöltésével és vissza-postázásával lehet tenni! És hogy a késlekedők se maradjanak le, nem árt némi határidő-módosítás sem…

Mert jön a sok démon! Meg, migráns! (Az, hogy a divatos idegen szó mindössze „mozgót” jelent, azt nemigen tudják. Azt sem igen, hogy a „magyar” szó eredeti gyöke a „megy”, és nem a „mag”, ahogyan romantikus és viráglelkű nyelvészkedők elhintették anno. Mert egy nomadizáló, állattenyésztő lovas nép a magokkal nem sokat vacakol! Ha meg „megy”, akkor mozog! Vagyis, a magyar eleve migráns, mind!)

…Jó régen kérődzött a blogjába a M. Archa. Mást írt.

Közben annyi minden nem történt! Például, a beígért forró őszből amolyan taknyos és hűvösen búbánatos lett.

 Amolyan zaklatott…

No, nem azért, a zaklatás igen csúfságos dolog! Ami a valós, vagy vélt hatalommal való visszaélés, csakhogy, az ilyesminek nincsen mindig szükségszerűen szexuális tartalma akkor sem, ha annak láttatják. Persze, ha annak látszik, lehet rajta csámcsogni!

…És nekem a csámcsogással van bajom, no, meg, persze, a hatalommal visszaélőkkel is, meg azzal, hogy a média ezzel traktál. Holott, ha amúgy nézzük a dolgot – és most hagyjuk ki belőle a csámcsognivalót – a hatalommal való visszaélés sokkal inkább divatos, és általában manapság még csak szex sincsen benne… ámde a média akkor meg nemigen foglalkozik vele, mert nem igazi, jó kis kiteregethető, valós okkal közismertekről – nem celebekről – szóló botrány. Ha nem turkálhat a média a fehérnemű alá, akkor, tisztelt igazi zaklatók, nyugodtak lehetnek, és folytathatják a visszaéléseket…

Márpedig, folytatják!

Persze, a jónép ezzel nemigen van elfoglalva, mert leköti a figyelmét a zaftos! Közben meg nem veszi észre, hogy ugyan a fehérneműjük alatt nem, de a jogállamiságba alaposan, meg a pénztárcájukba méginkább csúfosul beleturkálnak a visszaélők. De az kit is érdekel, ugyanmár! Olyan bagatell dolgok, mint a néphülyítés, meg ugyan érdekel is bárkit?

Mert a zaklatási ügyek között sikeresen elsikkad például az, hogy több kormányon átívelő szisztematikus butítás eredményeképpen az iskolarendszerünk miféle módon szerepelt le! Nem a gyerekek, mert azok nem tehetnek arról, mit tanulnak el a társadalomtól… De ez is eredmény! Mert a jó öreg gróf Klebesberg Kuno nevével visszaélők pontosan tudják, hogy az akkori oktatási rendszer eredményeképpen lett magyar a C-vitamin, és akkoriban nem bezártak, hanem mindenütt építettek iskolákat, a tanárok becsülete pedig rendes megélhetést és tiszteletet biztosított, így sikerrel számolták fel az analfabetizmust… na, ezt mostanra sikerült visszaépíteni!

Manapság, ha egy jól menő családba születik a gyerek, azt ugyan megtanulhatja, hogyan készül a rántott Ipod, ha meg nem oda, akkor sincsen baj, legfeljebb nem tanul semmit, mert nem telik nemcsak Ipodra, hanem fűtésre se. Ha már a korosztály egyharmada amúgy is funkcionális analfabéta. Eredmény a javából, mert a hatalom szeret hatalomban maradni, és ha ezt sikerrel elérte, azt is eléri, hogy a már felnövekedettek lelkesen böfögjék vissza a demagógiáit, sőt, el is higgyék!

Hiszik is. A mumust, aki settenkedik. Meg, migráns! Az, hogy az idegen szó mit jelent, azt – ugyebár – nemigen tudják. Azt viszont a legkevésbé sem, hogy már nemcsak gazdasági ellentétek feszülnek a forrongó nagyvilágban egymásnak, hanem immár haditechnológiaiak is… holmi kísérleti, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas ballisztikus rakétákról is szó van, mert az ősz egyre melegebb, ha nem éppen forró, csak pont nem itt.

 Itt taknyos. Meg, már inkább tél.

De jobb is, ha nem tudják, mert akkor még gondolkodni kezdenének, ami kész csapás lenne! Akkor nem lehetne saját tulajdonú birkanyájként terelni a népséget, és hírességek bugyi-gatya ügyeinek traktálásával elterelgetni, felháborítani, elszórakoztatni! Mert, a hatalom tudja, hogy ha a gondolat szabadon szárnyal, akkor hiába a demagógia, mivel átlátszik, és az maga a rettenet, meg hatalomvesztés, ugyanis, ha a nép nem is olvas – mivel fél-analfabéta – Berzsenyit, a hatalomban lévők közül azért néha van pár olyan, akik viszont olvassák. Tehát, a tömeg kell, meg birkanyáj… mert tudják:

Nem sokaság, hanem

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.

Mellékesen, a más, ami miatt jó régen nem blogolt a M. Archa, ezen a linken elérhető borítóstul:

https://drive.google.com/file/d/1qL-XrnBX8SyVymR9UmULOr2Gvh8BKysB/view?usp=sharing

https://drive.google.com/file/d/1SBclb7lhSYxlq5hPaZBJVUt3jaeezCZn/view?usp=sharing

RÓZSAFÜZÉR ÉS NEMZETI KONZULTÁCIÓ

Ami nem hagyható szó nélkül…

Minden hitében megingott magyar hívő figyelmébe!

Magyarország egy keresztényektől alapíttatott, több mint ezeréves állam. A magyar kereszténység – már csak a tapasztalat okán is – sajátosan magyar!

A magyarok kereszténysége azonban egyáltalán nem a szentírás tanulmányozásában vagy értelmezésében gyökerezik. A laikus hívőknek a szentírás tanulmányozása amúgy sem dolga! A nyáj a világi és egyházi pásztoraira hallgat, és nem holmi nemzetidegen tudományos teológiai fejtegetésekként feltálalt, vagy bármilyen logikai úton levezetett, kereszténynek mondott etikai tanításon, hanem csakis a kételkedésektől mentes feltétlen hiten, az áhítattal és tömjénnel átitatott rituálék tiszteletén és gyakorlatán, a szokásokon, hittel a betanult imáik ismételgetésének erejében, és a nemzet által ezredéveken át megtapasztalt történelmi valóság tanulságain alapul.

Mi, magyarok, tapasztalatból tudjuk jól, hogy akiket az Úr kegyel a jóságért, azt megsokasítja, aki meg nyomorult, azt a bűnei miatt sújtja a nyomorúsággal! És kik volnánk mi, hogy az Úr büntetését felülbírálván a bűnösöknek, a gonoszoknak nyújtsunk segítő kezet? Ha a mindenható az ő kifürkészhetetlen akaratából akként döntött, hogy azokat nyomorral és háborúval sújtja, és szétkergeti őket mind, a világ messzi sarkaiba, akkor az Úr akarata elleni cselekedet a megátalkodott bűnösöket bűneikben megtámogatva segítő kezet nyújtani nekik!

Csak a Sátán cselekszik egyedül azonképpen, hogy a pokolra való pokolbelieket támogassa! És mi tudjuk, hogy a Sátánnak mi a neve most, elhangzott az a név az ország gyűlése előtt is.

Azok, akiknek a füle nem volt siket a kinyilatkoztatásokra, onnan is tudják immár, hogy a hit csodákra képes, a hit országokat emel fel, vagy a nélkül mind eltöröltetnek. Eképpen képes hatni az ima is. Tudjuk, mert kinyilatkoztattatott, és nem holmi bűnös gondolkodás, meg álságos logika, holmi tudományoskodás eredményeképpen látható be az igazság, és amire a felül valóbbak intenek, az akképpen is vagyon! Ha tehát a Sátánt immár megnevezték az ország nyilvánossága előtt, most már láthatjuk teljes valójában a gonoszan vigyorgó képét. De az ima segít ellenében! A rózsafüzér minden szava pedig korbácsként csattan a Sátánon.

Az ima valóban segít! Mindenben.

Természetesen, a kormányzásban is. Tehát, amiképpen a nemzet imája meghallgattatik, az bőven elegendő a kormányzáshoz, sőt, ha a kormány is csak imádkozik, a rózsafüzér ereje elegendő, hogy az ügyek az égi rendelés szerint történjenek. Teljességgel fölösleges holmi szekuláris tudományoskodó tudálékosak és szakszerűséget hirdetők véleményét meghallgatni. Ez ugyanis, pusztán hit kérdése! Ha mindenki valódi és erős hittel hiszi, akkor fölösleges törődni a dolgokkal, a felsőbb hatalom majd elrendezi, tehát minden mehet a maga útján. Fölösleges csip-csup, földhözragadt államügyekkel foglalkozni.  Majd elintézi a magasságos.

Miképpen, ha a mi Urunk szándékai szerint viselkedik a nemzet, baj nem érheti, csak kétségbe ne merészelje vonni senki, hogy mi a helyes útja ennek. Mert aki a hitében meginogván a gondolkodás bűnébe esik, mint a tudás fájának veszélyes gyümölcsébe harapók, és tudálékosan kétségbe von a magasságokból kinyilvánított igazságokat, az a Sátán kedvére tesz ezzel. De ha imával veszi elejét a kétségeinek, és elkergeti a gondolkozási kényszerének bűnét, akkor megmenekülhet a nemzet!

Akkor a Sátán minden kincse sem elegendő arra, hiába is vette meg azon távoli, idegen sokak lelkét, akik gőgjükben nemzetállamok felett akarnának rendelkezni az ő vakságukban és megátalkodottságukban, hogy a nemzetünk ártalmára beszéljenek a világ felé! Hogy leromboltatnák a gátat, amivel megakadályoztatott az áradat, mely ellenünkre törni kész. Hogy a vész esetén kétségbe vonják, hogy csak egyetlen jó pásztor akarata van, aki nyáját védelmezve képes a nemzetet jó irányba terelni. Ennek okából más akaratnak pedig itten helye nincsen!

Az is csak tűnik tiszteletlenségnek, hogy Krisztusnak korosodó, és ez okból immáron a nemzet előtt nyilvánvalóvá váltan megkopott gondolkodású földi helytartójának intelmeit fenntartással fogadni kénytelen a magyar hívő. Hiszen, ha ő nem látja, hogyan is láthatná be a magyar nemzet szörnyű szorongattatását! Hogy miféle pokolbéli seregek, és ördögi tervek fenyegetik, miért is az égre kiált a nemzet az ő egységében kinyilvánított véleményével, miképpen azt válaszlevelek kitöltésével is megbeszélheti immár önmagával. Mindezek ismeretében tehát meg kell erősödni a hitben, és imádkozni a szentatya megvilágosodásáért is, hiszen ő mindössze csak az egyház és erkölcs ügyeiben csalatkozhatatlan, ám csakis ezekben! És nem a politikában.

Az irgalmas Krisztus kegyelme pedig csakis az arra érdemeseknek adatik, nem a pokol démonainak!

Ennek okán bizton tudható, hogy azon aggastyán bizonyára tévedésben van akkor, amikor a pokol seregeivel szemben irgalomra int! Márpedig, ha az Úr haragja által sújtott démonok a magyarországi egyház ellenségei, az ilyenek felé nyújtott segítő kéz eképpen a hit elárulása volna, tehát ha a gonoszok elbuknak, leghelyesebb az Úr akaratát beteljesítendő cselekedet, ha imára kulcsolt kézzel, felemelt fejjel és égre emelt tekintettel – ad maiorem gloriam Domini – alaposan rátaposunk a gonosz nyomorultak nyakára! Pusztuljanak az átkozott, az Úr haragja elől hiába is menekülő, bűneik miatt szükséget szenvedő nyomorultak mind, hogy az ő bűneikkel miránk ne hozzák a magasságos haragját.

Ami pedig az úr akarata ellen való, az a bűn, és az abban megátalkodottnak nincsen bocsánat! A bűn gyűlöletes, tehát gyűlölni kell a bűnöst is, mert elkövette, elköveti, vagy majdan elkövetni fogja!  És ahogy Madách írta volt, Bizánc bölcs pátriárkájának a szavaival a közbevetett kérdésre válaszolva:

„…Pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket.

 - Az ártatlant, atyám, csak nem kivánod. -

- Ártatlan a kigyó is, míg kicsiny,

Vagy hogyha már kihullt méregfoga,

S kiméled-é?”

A gonosz pedig felismerhető!

Megbélyegezte az olyat a magasságos… a haragtól sötétlő bőrrel, a magyar intelemre süket fülekkel, mivel nem érti, mit magyaráznak neki magyarul. Idegen, és az idegenségével fertőz, mint idegen test, mely mélyen a húsba hatol, hogy gennyedző sebet okozzon a nemzet testén és lelkén egyaránt.

Eképpen tehát a bennünket fenyegető pokolbeli sereg minden tagját hasonlóképpen el kell utasítani, nemre, korra való tekintet nélkül, mert ha még nem mart bele mérgével a nemzet ártatlan testébe, akkor is bizonyossággal tudhatjuk, hogy megteszi majd! És már kicsinységében is el kell zárni szögesdrótok mögé, a külvilágot megvédendő tőlük! Helyes tehát minden ilyet rácsok mögé terelni, és helyes, ha bármely falu népe tiltakozik, és ilyen növendék áspiskígyókat pihenni nem ereszt maguk közé. Hiszen puszta létükkel is ragályt terjesztenek, magukat ártatlan kisdednek álcázva nemtelen gerjedelmükkel erőszakot téve becstelenítik meg, és összemocskolják a nőket, betegítik meg nemcsak a testet, de a lelkeket bizonyosan. A valóban ártatlan nemzet gazdaságáról nem is beszélve!

Mivel ez a sátáni terv lényege… hogy az egyén önálló gondolkodásával önnönmagában megrendítse a hitet, hogy holmi hamis szabadság eszméiért cserébe aláássa a pásztorába vetett bizalmat, saját főből támadt bűnös gondolatok ébresztgetésével kétségbe vonassa a magasból elhangzott kinyilatkoztatást, és ezzel szerteszélessze a nyájat. Hogy a bárányok közé keverje nemcsak a bűzlő bakkecskéket, de a farkasokat is… hogy e férgek a nyájba vegyülve elhitessék, pont olyanok ők is. Mivel majdan olcsó munkaerőnek akarná magát mind álcázni, hogy elvegye az engedelmes szorgalmasok munkalehetőségeit… miközben másra sem készül, minthogy megtiporja a kultúrát, és nem tartja a törvényeket, amelyek felett csakis a nemzet áll, annak a feje, aki azokat a törvényeket megalkotni hivatott, nem pedig bárki közönséges!

Mivel aki a magasságba kiválasztatott, az el tudja választani a ravasz kecskéktől a jó bárányokat is, botjával terelve azokat a jó legelőkre. Hiszen, mivel ismeri mindet egyenként, ezért ő jutalmazhatja az anyajuh egy akolból való bárányait a bőséggel, botjával elkergetve a nem közéjük valókat a pusztába. Így őrködik a nemzete, nyája jóléte felett, sőt, idegeneket közéjük nem engedve űzi ki azokat a jó legelőről is.

Eképpen erősíti a nemzetet. Annak javát kiválogatva csak az övéinek juttat javakat! A silánya meg, ha elkóborol, hadd vesszen, szava sem lehet az olyannak, legkevésbé annak, aki a nyájat elhagyja idegen földek távolból kövérnek tűnő, ám silány füvéért, fertőzött vizű itatójáért!

Mert az ő botja a törvény, azzal teszen igazságot, de ő magasan a törvény felett áll, mert a nevében is győztes immár örökkön örökké, és övé már az ország mindenestül, mert övé a hatalom, ezért minden dicsőség is…

És aki nem így helyesli mindezt, az a Sátán ügynöke!

Hic statum est.

...Mellesleg: a birkát gyapjáért és húsáért tartják, és ez nem hit kérdése, hanem tény. Meg az is, hogy együtt béget a nyájjal…

Másrészt, Ira M. Archa újabb könyvet förmedt, immár tizenötödjére, ám most nem éppen hazai aggályairól, de innen elérhető, borítóstul az alábbi linkeken:

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZUWxjSk1oazVuRUE/view?usp=sharing

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZMEhna1RPeU1nUDA/view?usp=sharing

SOROS TERV, ÉS A MIGRÁNSOK

Magyar népi rémmesék gyöngyszeme, közbeszédből, innen-onnan, plakátokról, frissen gyűjtve.

Hol volt, hol nem… volt egyszer, de azt mindenki tudja már, hogy a Soros egyszer csak előjött a pokolból, és most itten van!

Mert onnan sokféle ördög jöhet, a fő-ördög, a Sátán küldi őket, rongálni a világot. A Soros pediglen az egyik legfőbb helyettese a fő ördögnek, tudja ezt minden jó gyerek! De azt is tudják ám már a gyerekek, hogy nem egyedül jött, mert már jön utána a sok migráncs. No, de ne szaladjunk előre a mesében!

Mert az úgy van, hogy a Soros már tett csúffá ezt-azt, olyat, aki nem vigyázott magára, és nem vetett időben jó sok keresztet magára, és nyitva hagyta a kerítésen a kaput, azzal alapost kibabrált.

Messzi-messzi országban, az üveghegyen is túl, az Óperenciás tenger partján, vagy akár túlpartján, attól függ, merre kerüljük a földet, mert arrafelé már a kicsi, sárgaszínű ellenlábasok laknak, akik egyszer a fejüket azon törték, hogy mit, hogyan és mint, de a Soros erősebben törte a fejit, és például annak az országnak a kincses-kamráját üresre gondolta, pedig messzire volt! Hát ilyen nagyon erősen gonosz. De tett olyat is, nem is olyan messzire, csak eléggé, a másik Óperencia innenső szélin úszó szigetén, ahol szintén a fejüket törték, azt meg úgy is mondják, hogy spekuláltak, de a Soros előbbre spekulált, úgy ám, hogy minden ottani pénzből hókusz-pókusz, egyszerre félpénzt varázsolt! A többit, a másik felét meg bedugta a bőre alá, az ellenlábasoké mellé.

Úgy csinálta, csakis azzal, hogy törte a fejét, gondolkodott, vagyis spekulált.

Bizony ám, a saját fejivel gondolkodott, pedig olyat nem szabad, arról már minden gyerek hallott! Aki szófogadó, olyat nem tesz, majd lesz, aki elmeséli nekik az igazságot, azt elfogadja, hiszi, és akkor jó. De, aki a saját fejivel gondolkodik, az olyan gyerek rossz, akkor a Soroshoz hasonlít, bizony!

Szóval, nagyon erős a gonoszsága neki! Annyira gonosz, hogy azt is mondják róla, még a saját ördögi öreganyját is a pokolra küldte volna, ha az vissza nem menekül oda előle, úgy ám!

Mert azt tudni kell ám, hogy a Soros is olyasféle, egy igazándi liberális, olyan, amilyet nem szabad mostanság kimondani, mert úgymond nem P.C. – azt úgy mondják ki, hogy piszi – vagyis nem ildomos, de ő nem is tagadja. Mit? Hát, hogy… csak halkan, pszt! Hogy egy büdös zsidó. Az olyanok meg spekulálnak. Van mindnek a hátsó kertben olyan tőkéje, amit mások, dolgos emberek vérverítékével, könnyeivel locsolnak, azon növesztik a pénzt, attól gazdagok! A Soros az egyik ilyen liberális spekuláns, a minden hájjal megkent gonoszok közül, akik az emberiség rosszakarói, a világ megrontói! Akik mindenféle csúfságot követnek el a tisztességes, dolgos emberek ellen, puszta gonoszságból. Tudni illik mindenkinek, hogy azok közül való, akik felszögezték még a Kisjézust is, aki karácsonykor az ajándékot hozza a jó gyerekeknek…

A régiek közül páran meg mindenféle keresztekkel, tűzzel-vassal is hiába próbálkoztak, mert mindezt hiába is tudták róluk, küldtek is volna pokolra minden ilyet, csak, hát erős ám a gonosz! Mostan meg beszélni sem szabad róluk csúnyán. Mert nem sikerült egészen, sok megmaradt, azok nem hagyják… és, aki hangosan kimondja a szót, arra a liberálisok olyan billogot sütnek, hogy antiszemita, meg rasszista, már hozzák is a tüzes billog-vasat nyugatról… Maradt ott még elég belőlük… mint a Soros!

Mégis gazsulálnak neki, ott rázzák azt a kénkő szagú mancsát még ma is sokan, hátha odaadja azt a sok eltüntetett kincset, meg a félbevarázsolt pénzek másik felit a bőre alól. Van ám, akinek odaad ezt-azt, bizony, errefelé is vannak olyanok, akiknek ad, azok bizony a civilek, de az mind úgyis pokolra jut, meglássátok!

Bár, volt egyszer egy diák, hát, ő nem! Egy egyszeri szegény ember kicsiny, okos fia, aki a félpénzért ugyan, ám bölcsen szóba állt a kísértővel, de tehette, mert előre átlátott a szitán, és azon a félpénzen kitanulta a gonosz ravaszságait, így már messziről felismeri a Soros terveit, és most már van, aki megvédi azokat a Soros ármánykodásaitól, akik szófogadók. Meg nem szemtelenkednek, okoskodnak, nyakaskodnak, pártoskodnak másfelé, jobbra-balra. Mert, aki mégis, azokkal nincsen mit kezdeni, viszi is őket a Soros a pokolba, alaposan megsütögetni. Figyelni kell ám, ha gondolkodós, akaratos, önálló, vagy civil bújt közétek, rögvest szóljatok a TEK-nek, hogy a pokolra való miatt ti ne kerüljetek bajba. De aki nem gondolkodik, nem nyakas, hanem engedelmes, és szépen lesüti a szemét, együtt jár a többivel, vagyis együtt működik a nemzettel, annak már nem kell félnie! Mert az a bizonyos egyszeri diák most már figyel! Mostan már ő a feje a kormánynak is, meg a nemzetnek is, úgy ám! És rajta a keze az övéin. Vigyáz azokra, bizony! És rácsap azokra a kénköves mancsokra. Már van erős kerítés is, meg a kapu sincsen nyitva, mert azon meg bejönnének a Soros migráncsai! De nem tudnak már olyan könnyen általjönni azon.

Hogy miféle is az a migráncs? Hát, mint a neve, olyan. Jön a pokolból, hívja a Soros mindet. De látszik ám rajtuk! A gonoszságtól mindnek belilul a képe, attól meg sötét. Onnan lehet tudni! Meg soknak szakálla is van, és tartja a markát, hogy ide vele! Mert éhes. Beszélni meg nem tud, csak harákol, meg halandzsál, de elvesz mindent! Elveszi a munkahelyeket is, de a kultúrát is, meg a gyerekek jövőjét, a hegyes fogaival harapja kétfelé a kisfiúkat, négybe meg a kislányokat… a nagylányokat meg erőszakkal úgy összepiszkolja, hogy nincsen legény, akinek az olyan megpiszkolt lány kellene. Mindenki mást, akit tud, azt elkap, meg szétszaggatva röpíti a levegőbe, vagy megszurkálja, vagy elüti, sőt, egyszerre! Hát, ilyen a migráncs, no.

Mostan meg a Soros azt tervezi, hogy milliószámra ereszti a nyakunkba az ilyeneket. Mindenki nyakába egyszerre hatvanat is! Mert, kiszámította, hogy annyi biztosan sok bárki nyakába. De a jóságos kormány, meg annak a bölcs feje, az egykori diák nem engedi neki. Mert összefogott a nemzet, és nekigyürkőzött, aztán egy szép, csillogós, magas meg erős drótkerítést csinált igen gyorsan, a migráncsokat kizárni innét. Most meg már hiába is rázzák ottan a kerítést! Ide nem jönnek be… hacsak nem kerülő úton, a Soros hozza be őket.

No, azért is kell konzultálni a nemzetnek. Azt meg úgy, hogy a kormánytól kapott papirost szépen beikszeli apu-anyu a kisablakokba téntával, hogy bizony egyetért, és elküldik a kormánynak hamar. Mert, akkor a kormány a papírokkal elrekeszti a befelé-utat, a sok téntás iksztől megijednek már Brüsszelben is, és ide migráncs nem jöhet. Érthető?

Akkor mondjátok el otthon is ezt a mesét!

Itt a mese vége, meg a konzultációs levelek, fussatok el véle haza, és aki nem hiszi, annak a NAV-val együtt a TEK-esek is alaposan utána járnak, nem kap rétest estére, de nem kap a nemzeti tortából se, aztán nem jut neki semmi, se munka, se bér, de még csak közmunka se! Se tisztesség, és mehet, föl is út, le is út, koldulni az Unió távolabbi felébe, Brüsszelbe, a migráncsok közé! Értem?

BÉRUNIÓHOZ GYŰJTENEK ALÁÍRÁSOKAT

Egy vén M. Archa kérődzései, ahogy mesél a bociknak a világ dolgairól, vagyis mindezt hogyan lehet megrágni…

Mit is hallottam… hát, valóban jó lenne, ha a magyarországi bérek az uniós átlag felé közelítenének. A Jobbik kezdeményezése nagyon is szimpatikusnak tűnik elsőre mindenkinek, csakhogy… szép, szép… csak kivihetetlen.

Ez így szimpla demagógia.

Hogy miért?

Nos, bocikáim, számos okból lehetetlen. Vannak persze jogi, meg egyéb akadályai is, de alapvetően nem működhet a dolog. Egyrészt nem véletlen, hogy a tőke meg a munkaerő szabad áramlásáról szól elsősorban az Unió… és ha itt nem fizetik meg a melóst, szabad neki odébb menni, ahol meg rendesen fizetnek. Másrészt, és ez a dologban a lényeg, a termelékenységről, meg a hatékonyságról van szó… ez is eléggé összetett egy bocinak, most hagyjuk az olyan betűszavakat is, mint a GDP, az ilyesmik túl bonyolultak egy egyszerű hasított-körműnek. Van egyszerűbb módja is a megértésnek!

Például. A friss, illatos szénát a bocik is szeretik… és ahhoz, hogy jóllakjanak vele, elébük kell tenni… előállítani. Nem magától kerül a jászolba! Mert eredetileg a széna a réten nő, persze, akkor még fűnek, vagy herének hívják, és nedves is, meg zöld is… amit időben le kell vágni, napon szárítani, felboglyázni, behordani meg nekünk kiosztani, úgy ám! Ha mindezt a gazda kézi kaszával, gereblyével meg vasvillával csinálja, bizony, hetekig, alaposan belefárad… ahhoz képest, hogy egy kaszálógép, meg egy bálázó ugyanezt nemcsak gyorsabban, de izzadság nélkül megteszi. Nekünk meg édesmindegy, hogy melyik módszerrel készítve terítik elénk, ugyanannyit majszolunk be belőle… vagyis, ugyanakkora az értéke, legalább is számunkra.

Szóval, ez az érték.

Az előállításának módja, hogy kézzel, vagy géppel, az meg a hatékonyság. A fű, az alap, a szénává alakítás pedig a hozzáadott érték. Amiben a munka, meg a szaktudás, sőt, a gép is benne van. Talán, eddig érthető, ugye?

No, és akkor mi van a munkával? Az meg hogyan is mérhető?

Hát, egyesek szerint úgy, hogy mennyi ideig vacakolnak vele. Vagyis, a munkaidővel mérnék. Csakhogy… Az ugyan igaz, hogy bármilyen munkáltatóról is van szó – és most nem a közszolgálat, vagy egyéb hasonló nem-termelő területről esik szó – részéről természetes a „kizsákmányolás”. Persze, a dolog azért nagyon nem úgy néz ki, ahogyan azt a vulgár-marxizmus mutatja be. Ugyanis, bármilyen termék előállításának természetesen vannak költségei. Nemcsak a szénának! Most nem azt kell vizsgálni, hogy miféle adók és járulékok terhelik, – mert magától értetődően ilyenek is vannak, de a példákban most ezekkel nem foglalkozunk – hanem olyasmiket, mint az alapanyagok, az eszközök, gépek, épületek, fűtés, egyéb, meg természetesen az energia költségei, no meg a munkabér is! Bármilyen termelő-tevékenységet folytatni meg csak úgy érdemes, ha az nyereséges. Vagyis, a termék árában szükségszerűen benne van az előállítás összes költsége is… meg még valamennyi.

(Közbevetőleg: A vulgár-marxista megközelítés ezzel kapcsolatban azonban cseppet hamis. Ugyanis, a munkabér – amely tulajdonképpen a vállalkozó tőkés költségeként jelentkezik – és a tiszta nyereség arányát vizsgálja. Munkaórákban! Azaz, hány munkaórával termel a melós a tőkés vállalkozónak, és ezután esetleg saját magának is. És szerintük mi a csudának kellene a melósnak a tőkés vállalkozó számára is termelni? Vagyis, azt állítja, hogy a tiszta nyereséget mindenestül munkabér gyanánt kell szétosztani… viszont, akkor a vállalkozás nem nyereséges, és fejlődésképtelen. Akkor meg mi a csudának működtetni az olyat?)

Eddig talán érthető. A balhé azonban nem a munkaórákkal van. Ugyanis, nem mindegy, hogy a melós abban az időben milyen hatékonysággal termel.

Talán könnyebben lesz érthető, ha úgy magyarázzuk, ahogyan azt a Csintalan világította meg néhány mondatban egy tévéműsorban, felidézve az ózdi kohászati létszámot – ezres nagyságrend – és a nemrég a sógoroknál beindított acélgyártás üzemeltetőinek létszámát, ami huszonegynéhány fő.

Vagyis, az a tekercs acéllemez, amit ezrek gyártottak, sem lehet drágább, mint az ugyanolyan tekercs acéllemez, amit ugyanannyi idő alatt huszon-egynéhányan… a különbség a technológiában van! Amit működtetni nem ugyanolyan itt, mint ott. Ha itt, nálunk, mondjuk kézi kaszálással lesz a széna, akkor ehhez képest ott meg kaszálógéppel. Ugye? Mert lehet, hogy a bőrkötényes martinász heroikus szobrot érdemel, ahogy a forró kemencék mellett veszélyes és izzadtságos munkáját hősiesen végzi, ma már a dolog mégis másképpen fest. Ugyanis semmi bőrkötény… fehér köpeny esetleg, vagy öltöny, meg a robotokat vezérlő programokat felügyelő mérnök, olyan szakember, aki úgy ért az acélhoz is, mint a robotok szoftvereihez. Az az acéllemez meg ugyanolyan… ha nem jobb, a munkabér meg úgy oszlik meg, hogy ugyanannyit ezerfelé szétosztani, az jóval kevesebb, mint ha huszon-egynéhány felé osztják szét. Ha hatékonyságról beszélünk, erről van szó!

Márpedig, például azok a hazai olajos körmű szakik, akik a dízelmozdony alkatrészeit olajozzák, sajnos messze nem olyan hatékonyak, mint a háromszázötven kilométer per órával száguldó elektromos TGV szerelvényeket karbantartó nyugati melós-kollégáik. Pedig lehet, hogy sokkal intenzívebben, és tovább is gyötrik izzadtra magukat a melóban! Mint a gazda, a kézi kaszával…

Vagyis, amíg nálunk a bőrkötényes martinász, meg a „piroskákat” karbantartó olajos körmű gépszerelő, addig amott a fehérköpenyes, vagy öltönyös… a bérek meg úgy maradnak le, mint a „piroska” Aszódtól Balassagyarmatig hosszabb menetidővel, a TGV Párizs és Lyon közötti alig háromnegyed órájához képest.

Persze, de jó is volna, ha az összes acélgyártó, meg vasúti gépszerelő Európa-szerte ugyanannyit keresne… de hát, nem lehet. Mert nem a dolgozó munkaideje, hanem a hatékonysága számít. Meg a munkakörülmények. Nem a magyar melós ér kevesebbet, hanem az általa végzett munka értéke. Szóval, az ordító különbségekről az tehet, aki hazánkban a termelő cégek működését szabályozza. Nem az Unió!  Hanem ez a szuverén állam. Amelyik eleve kétkezi összeszerelésben, izzadt, olajos körmű, olcsó betanított munkásokban, meg pont ilyenek képzésében gondolkodik, és az ilyen cégeket preferálja, akár külföldi, akár hazai tőkéből. Százesztendős technológiával. Ahol a hozzáadott értékből egy-egy főnek alig jut.

Bocikáim, ugye, már értitek!

Tisztelt jobbikos jóakarók, tetszenek már érteni?

HALLJÁTOK, MAGYAROK? NYOMJÁK A MAGYART, MINT KRAHÁCSOT

(?)

vagy netán

nyomja saját magát?

Atyavilág, már megint előre látható, mit sikerül megint, közösen elszúrnunk!

Hogy a bánatba’ van, hogy a szájtépés megint hatásosabb a higgadt érveknél, a harsányan és indulatosan előadott hangzatos, buta csúsztatások (pontosabban a populáris demagógia) a komoly, elemző gondolatok megfontolása helyett? Mert így, előbb-utóbb kipenderülünk Európából. Mert most azt mondták onnét, hogy szolidárisnak is kellene lenni, ám! Bíróságilag.

Valakiknek biztosan nemsokára elege lesz. Vagy az Uniónak belőlünk, vagy a Nagyfőnöknek, hogy onnan olyan csúnyán rászólnak…

Most meg az a szöveg, hogy vagy-vagy. Kétfelől is! Hát, egy fenét! Hogy „Á” vagy „B”… marhaság, ott van még az összes többi betű!

Márpedig, az Unió olyan, amilyen. Persze, hogy nem igazán jó… csak éppen sokkal jobb egyben, mint szanaszét. Már csak világgazdasági szükségszerűségből is. Persze, gond van az elvekkel, meg az alapokkal is. Szóval, egy olyan klub, amelyik nem igazán elegáns… de legalább van!

Tetszik, vagy sem, a klubtagok többsége a liberális demokrácia alapelveiben egyetért. Ha meg egy tag éppen illiberális, azt esetleg kigolyózzák. Bizony, ha valaki fölöslegesen hangoskodik, meg ellenkezik, sőt, kötekszik, azt nemcsak egy klubból, de a sarki kocsmából is kipenderíthetik! Ez már csak így van.

Hogy nyomják, sőt elnyomják a magyarokat? Bizony, meglehet. Csakhogy, nem azért, amiről mostanság nálunk trombitálnak!

Mert mi olyan szabadok és büszkék vagyunk, hogy hajaj, csak mi tudjuk a tutit, és csakis nálunk az igazság, sőt, pápábbak vagyunk a római pápánál (aki talán mégsem szenilis vén hülye) is.  Csakhogy, ha esetleg lekapcsolják rólunk az uniós lélegeztető-gépet, nemhogy megáll a papíron kimutatott növekedés, hanem… és ha csak a markunkat dugdossuk mások orra alá, de még egy „isten fizesse meg”-et sem nyögünk ki, az alamizsnát meg a hatalmasok eltapsolják, min csodálkozunk? Közben, mint egy alkoholista koldus urizálnak a kocsmában, és rendszeresen sikerül összerúgni a patkót nemcsak a szomszéd asztaltársasággal, de a túlsó sarokban lévőkkel is.

Nyomják a magyart! Nyomják?

Szóval, sértődjünk meg, és küzdjünk Brüsszel ellen, hátha így rendbe jöhet sok minden… például, az egészség-ügy, ha sikerül magunkat kiutálni az Unióból, akkor úgyis hazazavarják majd a magyar orvosokat és ápolónőket, meg az egyéb szakembereket, és akkor nyugodtan dolgozhatnak itthon negyed-pénzért (Persze, csak óvatosan, mert ezek gondolkozni is szoktak, annak meg mostanság itthon nem igazán örülnek a hatalomban lévők).

Nyomják a magyart…

Persze, hogy miben és miért, arról el lehetne gondolkodni. No, nem ott fent, a hazai hatalmasok fejében meg sem fordul, mert a gyakorlatuk szerint nincsen min, úgyis ők tudják jobban. És majd megint folytatják! Ahogy eddig is ígérték. Nehogy már ne tessen!

Hát, nem.

De gondban vagyok.

Mert én, például, szeretnék az unióban maradni, és lehetőleg lakhelyváltoztatás nélkül. Szóval, gondban vagyok. Persze, nem egyedül. Hogy ha majd választanom kell, akkor mit? …És hogy miért nem kit? Hát, azzal egy nagy adag gond van. Még, hogy vagy, vagy…

Most az ábra azt mutatja, hogy egy ország népe van füléig a trutyiba merülve, éhesen és fáradtan egy emésztőgödörben, sokan elszállingóznak ugyan kevésbé illatos helyekre, de a vastagjának esze ágában sincsen kimászni belőle, sokan üres tekintettel csak ácsorognak, mások meg azon vitatkoznak, hogy az, akit majd – letolt gatyájával – a vállakra emelnek, hogy még a fejükre is pottyanthasson, az most éppen melyik hangoskodó demagóg legyen.

Most ugyanis a dolog alternatív, ami ugyebár – ha valaki az idegen kifejezést netán nem értené – vagy-vagy szituáció. Ezt, vagy azt. (Vannak is most ilyen szlogenek, meg plakátok.) Olyan, hogy egyiket sem, az lehetetlen. Harmadik lehetőség meg nincsen! Most.

Az egyik, egyszer már ily módon kiemelt röfi ugyanis a hatalomba emelve suttyomban sikeresen szétprivatizálta a közös vastagját, amiből lent csak holmi nokiás-dobozt észleltek, holott annyi akkora dobozba bele sem fér. Hej, de boldogok is voltunk, amikor 2010-ben elzavartuk őket!

A másik meg most éppen fent kukorékolja, hogy a gödör tulajdonképpen domb, csakis az övé, idegen baromfi ne is közelítsen, a környékről mások ne is kukorékoljanak bele semmibe, és büszkén kihúzza magát – leginkább minden felelősség alól – miközben a máshonnan bőséggel kapott takarmányból hízva – és ezzel egyre mélyebbre tiporva az őt kiemelő, tartó vállakat – a hasznosíthatatlant belsőleg sárrá átalakítva pottyantja a fejekre. Most meg már sokaknak van elege ebből is.

És most majd lehet választani, melyik kipróbáltan enyveskezű demagóg örvendhet ismét a hatalom biztos tudatában annak, hogy a gödör tartalmát – népestül, zagyostul – adhatja-veheti kilóra. Mert mást – a kiokoskodott választási rendszer következtében – választani nem lehet.

Persze, ezt érdemeljük! …Mert hagytuk.

Mert sikeresen összekeverték a kormányzóképességet a féktelen és ellensúlytalan, ellenőrizhetetlen hatalmaskodás, meg szabad rablás lehetőségével, mert nem tanulták meg még mindig – sajnos a gödörben toporgók sem – hogy a hatalom mostanság Európában talán nem kizárólag a gazdaság lenyúlásáról, hanem a közösség szolgálatról is kellene, hogy szóljon. Mellékesen.

Ilyesmit elkerülni meg csak úgy lehet, ha az elszemtelenedett szolga – miniszter – körmére lehet nézni… de ha vezért csinálunk belőle, sőt, fejedelmet (egyesek még koronáznák is), akkor mindenki megnézheti magát!

Márpedig, manapság csakis erre van alkotmányos – fenét, alaptörvényi – lehetőség.

Persze, hiába is jön az ötlet – a közismert, de egykor kellemetlen adókat és megszorításokat bevezető, ettől elég népszerűtlen – szakértőtől, hogy végre ellenőrizhetővé kellene tenni a hatalmaskodókat, és nem egész másfél év alatt a körülményeket kéne gatyába rázni, de sajnos, az apatikus gödörlakóknak már ebben sincsen bizodalma. Mi a fenének váltani az egyik gátlástalan rablóról a másikra? Ha így van, hát maradjon így, már megszoktuk… vagy mégsem?

Mert jelenleg az a helyzet, hogy az egypólusú hatalom újra, meg újra azt tehet, amit akar… ha váltás jön, akkor legfeljebb kárörvendeni lehet itt lent, hogy ott, fent, hogyan vegzálja és lehetetleníti el az előzőt a hatalomba került új egy-pólus, no, meg mindenki mást is, aki esetleg nem velük… mert azokat meg kirúgni, vezetőszárra fűzni, bezárni kell. Ha már úgyis ez a gyakorlat mostanság, sőt, előre szólnak, hogy bizony, majd ők is így! Mi a csudának kell egy – vagy egy másik – erőskezű, ám keményfejű vezér, aki vasmarokkal irányít? Olyan, aki minden területen megmondja a tutit, és akkor annak úgy kell lennie, ha helyes, ha nem. Aki annyira mindent-tudó, hogy semmi szüksége szakmai jó tanácsokra sem? Ha nem balról, vagy jobbról jönne, akkor sem. Olyan, aki nem feladatokat, hanem előjogokat oszt ki… és akinél nem az alkalmasság meg a szakértelem, hanem a feltétlen hűség – még ha hülye is – bármilyen poszt feltétele?

Vagy, talán felébredünk, észhez térünk, és megpróbáljuk másképp? Valahogyan úgy, hogy nem fejedelmet emelünk magasba, hanem végre szolgálattevőket bízunk meg? Hogy esetleg a szakértelem működhessen a hatalomnak hű hűbéresek és csatlósok helyett? Hogy a parlament valóban a megbeszélések helye legyen, amit szó szerinti fordításban is jelent, és nem a parancsok kiadásának terepe?

Hát, erre most nincsen lehetőség… ugyanis, ahhoz egy másféle választási rendszer kellene. Meg másféle politikusok. Olyanok, akik nem a vastag fizetésért telepednek be fegyelmezett gombnyomogatónak az egyre kevésbé tiszteletreméltó tisztelt házba, hanem valamiféle szakszerű jobbítási szándékból, és ha megszólalhatnak, nem átkozódásra, meg fenyegetőzésre nyitják csak a szájukat, hanem értelmes érvekkel próbálják meggyőzni a másikat, mert annak a meggyőződését nem egy vezér diktálja, hanem a lelkiismerete, meg a saját, józan belátása… mivel nem a frakcióvezetőjének, hanem a választóinak felelős.

Pedig egyszerű a dolgok helyrebillentésének a receptje!

Ha az állam, minden szervével nem kizárólag a hatalmon lévők érdekében működne, nem csak egyesekért, hanem mindenkiért, és a szavazó is megértené végre, hogy nem fejedelmet, hanem szolgálattevőt választ, a politikus pedig ennek tudatában politizálna, megoldható lenne végre a bajok többsége. Ehhez viszont az kell, hogy a törvényhozásban nem csak egyféle hang kinyilatkoztatása, hanem többféle, más vélemény is elhangozhasson, sőt, meghallgatásra is találjon! Vagyis, arányos választási rendszer kell!

Tehát, arányos választási rendszer.

A másik feltétel pedig egy népszavazással megerősített alkotmány.

…Nem egy útközben laptopon pötyögtetett alaptörvény, hanem alkotmány… nem bonyolult jogi szakszöveg, hanem egyszerű és érthető nyelven, szinte a tízparancsolat egyszerűségével megfogalmazott, gyermekek számára is érthető, pár lapon rögzített néhány alapelv… amiből később minden más törvény levezethető. Hogy a szavazók mindegyike megértse és elfogadja.

Akkor pedig egy rövid időre nem pártnokokkal, hanem szakértőkkel kell majd újra-alapozni, hogy élhető körülményeket teremtsünk magunknak. És ha helyre tettük a dolgokat, újragomboljuk a félregomboltat, akkor akár újra hangoskodhatnak a politikusok, mert már nem lesz könnyű bármit elrontaniuk… bár abban profik, mind. De majd a körmükre lehet koppintani!

De szép is volna! Csakhogy, ahhoz az apátiából ki kell mászni mindenkinek, és – tetszik, vagy sem – az agyvelőket a funkciónak megfelelően munkára kell fogni.

Valahogyan így kéne elkezdeni, nem buta összebútorozásokkal, ilyen-olyan összefogásosdival, hanem mindenkivel, akinek ebből a mostaniból elege van. Balszéltől jobbszélig, minden averziót és (jogos) sértettséget félretéve, és olyan nincsen, hogy „na, azokkal semmiképpen”, mert akkor minden marad így. Megvan annak a diszkrét bája, hogy az emésztőgödör illatfelhőjében miként finnyáskodnak egyesek a másik szagán. Balról, hogy a rohadt nácikkal nem szabad, jobbról, meg hogy a büdös komcsikkal nem! Pedig, a balszéltől a jobbszélig alig vannak ébren annyian, hogy a még gondolkozni hajlamosakra támaszkodva a mostani hatalmaskodók megkoronázását éppen csak meggátolhassák. Mert ők királyt ugyan nem választanának, de mindenki másra átkot szórni, az jól bevett gyakorlatuk. Pedig, abból a nagytarajú megkoronázása lesz! Tutira.

Van ugyanis a választási matek… és hiába osztanak meg szoroznak, összeadni úgysem tudnak jelenleg. Sőt, még a legszelídebbek is véresszájú szakértőt fogadnak, az átkozódást megtanulandó…

Szóval, tutira elszúrjuk, már megint. És maradunk a hátsó udvarban megásott gödör híg trutyijában.

Persze, firkálhat a vén M. Archa bármit… ha – finomabban ugyan – de könyvben próbál figyelmeztetni, erre, arra… a múltkor már ajánlotta is, hogy itt, meg ott, sőt, korábban is:

Könyv:

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZRmM1SkxMRnlNYWM/view?usp=sharing

Borító:

 https://drive.google.com/open?id=0B4fyI0tPjzuZa1RMNGpmRXNWdlU

VÁLASZTÁS 2018:

MELYIK KÉZ ENYVESEBB… BAL, VAGY JOBB?

…Hát, csak az a baj, hogy ez csak egy szál nyavalyás kiterjedés.

Mert az emberek – talán, remélhetőleg – többsége azért legalább három kiterjedést, azaz dimenziót talán még képes érzékelni. Vagy, mégsem? Bár, még ott van az idő is… az a negyedik, nem is beszélve arról, hogy még ezen az egydimenziós egyenesen sem képesek egyesek eligazodni! Mindegy… vagy talán mégsem? Nem baj, mindjárt kifejtem.

Mert, a dolog zavaros! Az olyanon meg nem igazán lehet átlátni… kavar a kormánypárt, de az ellenzékiek is! Mindent, össze, és nem csak a pillanatnyi hatalom kavarja a zavarost! Hanem a média is. Ugyanis, elszántan sulykolják az egydimenziós, egybites gondolkodást. Fekete, vagy fehér? Bal, vagy jobb? Jobbról is, balról is, meg kormányzatiasan, főként. Hát, nem!

A politikai paletta eléggé színes, több dimenziós, és nehéz akár csak egy bal-jobb skálára is begyömöszölni, főleg, ha azt is rosszul teszik! Amit ugyanis sugallani próbálnak, ez a bal-jobb dolog eredetileg valahonnan onnét ered, hogy az alsóházi patkóban a házelnökkel szemben miféle ülésrendet alakítottak ki… anno.

Akkoriban a bal – ha már olvasásirányban haladunk – azt jelentette, hogy az ott ülők a közösségi gondolat elkötelezettjei, míg a jobb, az éppen ellenkezőleg, az individuum érdekrendszerét képviseli.

No, mármost: az abszolút közösségi, aki a teljes emberiség globális közösségét tartja fókuszban, az – természetesen – internacionalista, és a teljes egyenlőség híve! Közösségi, vagyis, idegen szóval kommunista (persze, nem az átkos, szovjet-orosz minta szerinti bolsevik; leninista-sztálinista, azt Orwell már rég leleplezte!). Ha kissé belátóbb, és a valamivel szűkebb társadalmat tartja szem előtt, akkor meg társadalmi, vagyis szocialista… de akkor, ki van közép-tájt? Mert az is-is, meg a se-se, az ebben az egydimenziós térben imaginárius! Mivel olyasmi, hogy általában polgári, az ide nem fér be! De a konzervatív gondolkodásnak sincs helye a skálán.

Már csak azért is, mert a „polgári” gondolkodás őse a felvilágosodás korában gyökerező, a francia forradalomban kiteljesedő szabadelvűség, liberalizmus. A vagyonával rendelkezni bíró polgár ugyanis nem szereti, ha a zsebében turkálnak! Mivel – egyébként – liberális demokrata. És, ha már, akkor, mint virilista, alaposan utána néz, hogy mit, mire, és majd alaposan az állam körmére néz, nincsen pardon!

A konzervatív viszont megőriz. Mindent! Hagyományokat… Például, tekintélyt. Meg az államhatalmi struktúrát, még ha az – mondjuk – feudális abszolutista gyökerekre tekint vissza, akkor is! Sőt, ha mondjuk, kereszténynek vallja magát, akkor nem is annyira a krisztusi tanítást (ami – ezen a skálán – egyenest tulajdonképpen ős-kommunista szemléletet tükrözne), hanem jóval inkább az egyházi hierarchia tekintélyét (ha nem éppen a jelenlegi pápa számukra túlzottan is krisztusi, irgalmas szemléletét), ám főként az egyházak birtokait kívánja megőrizni, esetleg visszaadni, de legalább kárpótolni. Vagyis, mindenképpen tekintélyelvű. Tehát, illiberális.

(Hát, ezt a kettőt már 1789-ben sem lehetett összesimítani! Pedig – állítólag – a „centrális erőtér” jelenleg ezt valósítja meg. Vagy sem… vagy mit is? Nem mindegy… nagyon nem!)

És, akkor mi helyezhető el a skála túlvégén? Persze, az egyén! Aki azt csinál, amihez kedve van, mindent szabad, úszik akár az árral, vagy szemben, megteheti, közben lenyel ezt-azt, kisebb halakat, addig, amíg egy nagyobb éppen őt le nem nyeli… győzzön az erősebb, alkalmasabb, az erősebb kutya szaporodik… mert szabad, mindent! Ez az igazi liberalizmus! Vagyis, a jobbszél! Csak semmi közösség, éljen az egyén, ahogyan neki tetszik!

Tévedés ne essék, amikor akár a vezérelvű, meg korporatív fasizmust, meg a nemzeti szocializmust – nácizmust – annakidején a legszélsőségesebb jobboldalnak nyilvánította a szovjet-típusú kommunizmus, vagyis az internacionalisták, mivel alapvetően mind szociális – vagyis társadalmi – gondoskodást propagálva vetélkedtek egymással, csak míg az egyik nemzetközi, addig a másik szigorúan nemzeti – náci – szinten, szépen összekutyulta ezt az egydimenziós skálát!

Viszont, mindkét ideológia sok-sok milliók haláláért felelős!

A jobbszél ugyanis nem a nemzetieké. Már, ha a nemzetet az eredeti értelmében vizsgáljuk. Ugyanis a nemzet, nemzetség, törzs, meg család, az bizony egyfajta közösség. Mondjuk, nem kissé rasszista, ámde paternalista, eléggé szűken vett, és csak leszármazási alapon vett közösség, szűkebb, meg tágabb rokonság, de akkor is közösség (ámbár, ha meg a nemzetet, mint olyant, amúgy A. A. Milne-i mód fogjuk fel – quasi Micimackó – miszerint Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei, valamelyest közelítünk a pillanatnyi hazai felfogáshoz. Ha, valóban ez volna a nemzet. Aki meg kimarad belőle, az a nép. A plebsz. Akiknek meg, coki!).

Márpedig, ha továbbra is egydimenziósan gondolkodnánk, akkor a jobbszélen semmiféle közösség nem fordulhat elő, csakis az egyén, meg az ambíciói. Vagyis, a liberalizmus…

Akkor meg mi a fene az a szoclib? Hát… az egyik lenyúlós, tolvaj, elvtelen társulás. Hatalomért, meg az abból megszerezhető vagyonért társultak társasága. Az egyik… mert, van másik is ám!

Szóval, baj van ezzel az egydimenziós skálával! Ajánlatos volna még néhány más dimenzió is, csak, hogy tájékozódni lehessen. Ámde, akkor hogyan válasszon a népség? Mert van a fehérkalapos, meg a fekete kalapos revolverhős, és – persze – a fehérnek kell szurkolni, erre megtanított mindenkit Hollywood, csak most éppen melyik a fekete, és melyik a fehér? Melyik médium mutatja meg? Mert a kalapjukon nem látszik, hogy eléggé tiszta-e a kezük…

Most hogyan válasszon az egyszerű nép? Aki a közvélemény-kutatók statisztikáiban a „nem tudja” kategória, és őt kell meggyőzni? Strapás dolog, hiszen bármelyik fokozatnak a skálán közös érdeke, hogy a saját, demagóg politikai szlogenjeiket etesse meg, a lehető legegyszerűbb, legtömörebb részigazságok sulykolásával. Nehogy a nép ezen átlátva megérthesse, miről is van szó.

Nem mellékes… a minap az egyik népszerű tudományos ismertető csatornán, az interneten leselkedő veszélyekre, meg hackerek manipulációira figyelmeztettek. Azzal, hogy az internet-használók mintegy tizezreléke csak, aki komoly programozási ismereteivel rosszban sántikál, és bár ne legyünk teljesen gyanútlanok, viszont bízzunk az államban, az majd megvéd… pont az állam. Az a pásztor, aki terelget. Megfejni, gyapjút nyírni, vagy néha a vágóhídra… Melynek a tervezett akcióit – adatbázisok összevonását, a polgárok teljes ellenőrzés alá vonását – még az adatvédelmi ombudsman is neccesnek tartja! Totális – totalitárius, de minimum autokrata – vicc…

Hát, nem… tehát kételkedek!

És már egyre kevesebb a kedvem M. Archáskodni.

Miként előző firkáiból is tapasztalni lehetett, M. Archa egy bölcselkedésre hajlamos kérődző… már amennyiben egy őstulok „bölcsességei” itt-ott, igencsak csekély létszámú olvasótáborra lelhetnek.

Persze, egy tulok-féle hiába is reménykedik, hogy népszerűvé válik, és széles olvasótáborra tesz szert. M. Archa ugyanis csak annyira tud írni, hogy a kissé kétes kérődznivalóit papírra vesse, ami egy tülkös-szarvútól azért igencsak megbecsülendő, ám irodalomnak kissé sovány teljesítmény. De hiszen nem is éppen holmi irodalmi babérok megszerzése céljából kezdett neki, az ugyanis egy kérődző esetében többszöri átrágás esetén is, ugyan lehet, hogy aromásan illatos, de ízre igencsak keserű…

Az őstulok ugyanis abban különbözik az átlagos – mai – szarvasmarhaféléktől, hogy nemcsak nagyobb, masszívabb, ámde – mint a domesztikálatlan, vad ősök esetében általában – nehezen terelgethető, ugyanis önállóbb, megy a saját feje után, és nem az elé-lökött takarmányt majszolja, hanem önállóan legel, vagyis, néha gondolkoznia is muszáj neki.

…Az meg manapság nem divatos.

Persze, a homo faj esetében is fennáll valamilyen módon ez a probléma! Az emberiség ugyanis sikeresen háziasította önmagát, és manapság már egyértelmű, hogy az állomány vastagabbik része terelgethetővé vált! Megy a csordával…

Erősen gyanítható, hogy a homo sapiens a civilizáció áldásos működése következtében lassan, de észlelhetően valamiféle különös módon, mintegy önmagától „domesztikálódik”… és jelenleg legkevesebb kétféle, egymástól immár megkülönböztethető fajjá alakul át. Az egyik a ritkább, a hagyományos, a homo sapiens (~gondolkodó ember), a másik azonban a homo infacetior sybaritus (~bamba élvezkedő ember), míg az egyik még gondolkozik, addig a másik meg jól elvan a csordával a dagonyában.

Az utóbbi nem mellékesen nemcsak nem szeret gondolkodni, de ezt a funkciót szívesen bízza bárkire, és megy a többivel oda, ahová terelik. Bár, ennek a csorda-lénynek, akinek szellemi szükségleteit kielégíti a különféle populáris tévé-csatornákon a celebek habos-torta és sár-dobálása, kevésbé jelentős része nem annyira csorda, mint inkább falka-lény. Mely abban különbözik a civilizáció áldásain (Facebookon, Twitteren, Instagramon, különféle chat-vonalakon, meg egyéb okos-telefonon nyomkodható pletykákon és cukiságokon) bambán legelészőktől, hogy tulajdonképpen elpuhult ragadozó, tehát, mint az eb is, uszítható… az sem gondolkozik éppen sokat, viszont harap! Vagy, legalább is, minimum, habzó szájjal csahol…

Mindenesetre, mindkettő a második altípusa, a gazdája által kijelölt úton jár… terel, vagy terelik.

Vagyis, bőven elég nekik, ha valaki megmondja a tutit, és akkor arra van az irány!

Ámde, vannak még – ha csak kevesen is – olyan prehisztorikus reliktumok, az eredeti, szelídítetlen fajtából, akik még saját fejből, saját gondolataik alapján közlekednek. Valahogy úgy, hogy dubito, ergo sum, si non conveniunt. Nekem ne mondja meg senki más, mit kell gondolnom! Javasolhat, meggyőzhet – ha tud – de helyettem senki más a nevemben nem nyilatkoztathat ki semmit, legfőbbképpen a saját meggyőződéseimről, melyekről – a saját fejem után – csakis én döntök! Na!

Szóval, a vén M. Archa hasonló hozzáállást javasol mindenkinek, aki még képes rá… mármint, saját fejjel gondolkodni. Utána már akár választhat is.

-

Még csak annyit, hogy megint összerótt a M. Archa egy fikciós kritikai irrealista könyvre-valót. Mert nem bír magával… mondjuk, ebben sem a kissé fantasztikus, meg enyhén pornográf sztori a lényeg, hanem az irreális realitás, hogy a kutya rúgja meg. Vagyis, nem a kis sztori, hanem a háttér, a nagy, valóságos történet… Letölthető innen; no meg a borítója is:

Könyv: https://drive.google.com/open?id=0B4fyI0tPjzuZRmM1SkxMRnlNYWM

Borító: https://drive.google.com/open?id=0B4fyI0tPjzuZa1RMNGpmRXNWdlU