VALLÁS ÉS HIT

MEG AZ

OKOS-TELEFON

Végre.

Mondjuk, eddig is tudtam, hogy a vallás és a hit egyáltalán nem azonos fogalmak. De, most az élet és a technika elmagyarázta nekem a különbséget.

Azzal kezdődött, hogy kaptam egy okos-telefont. Nagyon okos, nálam biztosan okosabb! Vagy, lehet, hogy mégsem. Ugyanis, elvben az ilyen herkentyűknek az volna a feladatuk, hogy kényelmesebbé tegyék az életet, és nem az, hogy tovább emeljék az amúgy is magas vérnyomásom.

Már igen hosszú ideje használok számítógépeket, bár – újabban – azzal is akadnak gondjaim. Különösen akkor, amikor őkelme jobban tudja, hogy én mit akarok. Például, valamilyen anyagot letölteni valamilyen tevékenységhez. És, akkor letöltöm… ha megüt a guta, akkor is a „Downloads” mappába, holott, én dolgozni akarok vele, és nálam egy téma – egy mappa. Főleg azért, mert úgy megnyitni is sokkal könnyebb, nem is beszélve arról, hogy megtalálom. Nem kereséssel, hanem csak úgy, séróból, mert tudom, hová tettem. De nem hagyja. Tehát, az első dolog, hogy a „Downloads” mappából kikeresem, és átrakom oda, ahol nekem kell. (Mondjuk, szöveg esetében nincs is baj… de, ha mondjuk, fényképet… ajjaj.)  Ezzel tehát kijátszottam az okostojást, és azt teszi, amit én elvárok tőle. Például.

De, most itt az okos-telefon…

Na, ez olyan okos, hogy azt teszi, amit ő akar, én meg nem tudom kontrollálni. Azzal kezdte, hogy figyelmeztetett, hogy a szerkentyűn túl sok alkalmazás fut, és ez nemcsak memóriát, de akkumulátort is zabál. Igaza van, rengeteg ikon van rajta… csak, azt nem tudom, hogy melyik micsoda, illetve mit csinál. De, ha ki akarom próbálni, jönnek a szokásos feliratok, hogy elfogadom, vagy sem, meg az összes ilyesmi. Tehát, megnézem az adott programról az infót a fogaskeréken… ami elmondja, hogy rengeteg memóriát meg akku-teljesítményt zabál, de internet-kapcsolatot, meg letölt-felrak – a fenébe, vajon hová – onnan, meg oda, ahová neki tetszik… egyébként kiírja azt is, hogy mellesleg, ez speciel pénzbe kerülhet nekem… de ő akkor is csinálja. Mondom neki, hogy nem, vagyis rábökök az „elutasít” feliratra, de akkor meg kiírja, hogy jó, de ez befolyásolja a normál működést, meg megzavarhatja az akármit az akármiben, mármint, funkciót… vagyis, vagy hagyom a gépen az egészet, vagy jön a lepukk…

Én hiszem, hogy a kommunikáció fontos, és jó dolog (ez tehát a hit része), és azt is, hogy egy telefonnak mesemondó funkciója is lehet – miért ne, ha ez kell valakinek, mert a pici gyerekére sem ér rá, inkább leteszi mellé a mobilt esti puszi helyett, de az ilyesmi magánügy… – nekem viszont nem kell a mesemondó-funkció. De hiába!

Vagyis, vagy elfogadom az összes funkciót mindenestül, vagy esetleg tönkrevágom őkelmét…

Mint a vallás.

Vagy elfogadom és vallom az összes dogmát, ától cettig, vagy stílusosabban alfától ómegáig, vagy, én ronda eretnek, húzzak közülük nagyon messzire. Mert, nemcsak a pokol kénköves tüze, hanem a máglya is vár, és nemcsak a testemet, de a lelkem is pecsenyére sütik!

Mi az, hogy saját fejjel próbálok gondolkodni, amikor a dogmákat megállapító zsinati atyák és éppen úgy a programfejlesztő zsenik hasonlatosképpen (homoiuzion, itt éppen, csakazértis) már gondolkodtak helyettem! Fogadjam el, mint mindenki, vagy kizár a társadalom!

Még, hogy saját fejjel, meg önállóan gondolkodni, meg véleményt alkotni! Tiszta eretnekség. Majd gondolkodnak helyettem, én meg nem tehetek mást, mint hogy elfogadom, szőröstül-bőröstül!

De a fene egye meg, „eppur si muove”!