BÉRUNIÓHOZ GYŰJTENEK ALÁÍRÁSOKAT

Egy vén M. Archa kérődzései, ahogy mesél a bociknak a világ dolgairól, vagyis mindezt hogyan lehet megrágni…

Mit is hallottam… hát, valóban jó lenne, ha a magyarországi bérek az uniós átlag felé közelítenének. A Jobbik kezdeményezése nagyon is szimpatikusnak tűnik elsőre mindenkinek, csakhogy… szép, szép… csak kivihetetlen.

Ez így szimpla demagógia.

Hogy miért?

Nos, bocikáim, számos okból lehetetlen. Vannak persze jogi, meg egyéb akadályai is, de alapvetően nem működhet a dolog. Egyrészt nem véletlen, hogy a tőke meg a munkaerő szabad áramlásáról szól elsősorban az Unió… és ha itt nem fizetik meg a melóst, szabad neki odébb menni, ahol meg rendesen fizetnek. Másrészt, és ez a dologban a lényeg, a termelékenységről, meg a hatékonyságról van szó… ez is eléggé összetett egy bocinak, most hagyjuk az olyan betűszavakat is, mint a GDP, az ilyesmik túl bonyolultak egy egyszerű hasított-körműnek. Van egyszerűbb módja is a megértésnek!

Például. A friss, illatos szénát a bocik is szeretik… és ahhoz, hogy jóllakjanak vele, elébük kell tenni… előállítani. Nem magától kerül a jászolba! Mert eredetileg a széna a réten nő, persze, akkor még fűnek, vagy herének hívják, és nedves is, meg zöld is… amit időben le kell vágni, napon szárítani, felboglyázni, behordani meg nekünk kiosztani, úgy ám! Ha mindezt a gazda kézi kaszával, gereblyével meg vasvillával csinálja, bizony, hetekig, alaposan belefárad… ahhoz képest, hogy egy kaszálógép, meg egy bálázó ugyanezt nemcsak gyorsabban, de izzadság nélkül megteszi. Nekünk meg édesmindegy, hogy melyik módszerrel készítve terítik elénk, ugyanannyit majszolunk be belőle… vagyis, ugyanakkora az értéke, legalább is számunkra.

Szóval, ez az érték.

Az előállításának módja, hogy kézzel, vagy géppel, az meg a hatékonyság. A fű, az alap, a szénává alakítás pedig a hozzáadott érték. Amiben a munka, meg a szaktudás, sőt, a gép is benne van. Talán, eddig érthető, ugye?

No, és akkor mi van a munkával? Az meg hogyan is mérhető?

Hát, egyesek szerint úgy, hogy mennyi ideig vacakolnak vele. Vagyis, a munkaidővel mérnék. Csakhogy… Az ugyan igaz, hogy bármilyen munkáltatóról is van szó – és most nem a közszolgálat, vagy egyéb hasonló nem-termelő területről esik szó – részéről természetes a „kizsákmányolás”. Persze, a dolog azért nagyon nem úgy néz ki, ahogyan azt a vulgár-marxizmus mutatja be. Ugyanis, bármilyen termék előállításának természetesen vannak költségei. Nemcsak a szénának! Most nem azt kell vizsgálni, hogy miféle adók és járulékok terhelik, – mert magától értetődően ilyenek is vannak, de a példákban most ezekkel nem foglalkozunk – hanem olyasmiket, mint az alapanyagok, az eszközök, gépek, épületek, fűtés, egyéb, meg természetesen az energia költségei, no meg a munkabér is! Bármilyen termelő-tevékenységet folytatni meg csak úgy érdemes, ha az nyereséges. Vagyis, a termék árában szükségszerűen benne van az előállítás összes költsége is… meg még valamennyi.

(Közbevetőleg: A vulgár-marxista megközelítés ezzel kapcsolatban azonban cseppet hamis. Ugyanis, a munkabér – amely tulajdonképpen a vállalkozó tőkés költségeként jelentkezik – és a tiszta nyereség arányát vizsgálja. Munkaórákban! Azaz, hány munkaórával termel a melós a tőkés vállalkozónak, és ezután esetleg saját magának is. És szerintük mi a csudának kellene a melósnak a tőkés vállalkozó számára is termelni? Vagyis, azt állítja, hogy a tiszta nyereséget mindenestül munkabér gyanánt kell szétosztani… viszont, akkor a vállalkozás nem nyereséges, és fejlődésképtelen. Akkor meg mi a csudának működtetni az olyat?)

Eddig talán érthető. A balhé azonban nem a munkaórákkal van. Ugyanis, nem mindegy, hogy a melós abban az időben milyen hatékonysággal termel.

Talán könnyebben lesz érthető, ha úgy magyarázzuk, ahogyan azt a Csintalan világította meg néhány mondatban egy tévéműsorban, felidézve az ózdi kohászati létszámot – ezres nagyságrend – és a nemrég a sógoroknál beindított acélgyártás üzemeltetőinek létszámát, ami huszonegynéhány fő.

Vagyis, az a tekercs acéllemez, amit ezrek gyártottak, sem lehet drágább, mint az ugyanolyan tekercs acéllemez, amit ugyanannyi idő alatt huszon-egynéhányan… a különbség a technológiában van! Amit működtetni nem ugyanolyan itt, mint ott. Ha itt, nálunk, mondjuk kézi kaszálással lesz a széna, akkor ehhez képest ott meg kaszálógéppel. Ugye? Mert lehet, hogy a bőrkötényes martinász heroikus szobrot érdemel, ahogy a forró kemencék mellett veszélyes és izzadtságos munkáját hősiesen végzi, ma már a dolog mégis másképpen fest. Ugyanis semmi bőrkötény… fehér köpeny esetleg, vagy öltöny, meg a robotokat vezérlő programokat felügyelő mérnök, olyan szakember, aki úgy ért az acélhoz is, mint a robotok szoftvereihez. Az az acéllemez meg ugyanolyan… ha nem jobb, a munkabér meg úgy oszlik meg, hogy ugyanannyit ezerfelé szétosztani, az jóval kevesebb, mint ha huszon-egynéhány felé osztják szét. Ha hatékonyságról beszélünk, erről van szó!

Márpedig, például azok a hazai olajos körmű szakik, akik a dízelmozdony alkatrészeit olajozzák, sajnos messze nem olyan hatékonyak, mint a háromszázötven kilométer per órával száguldó elektromos TGV szerelvényeket karbantartó nyugati melós-kollégáik. Pedig lehet, hogy sokkal intenzívebben, és tovább is gyötrik izzadtra magukat a melóban! Mint a gazda, a kézi kaszával…

Vagyis, amíg nálunk a bőrkötényes martinász, meg a „piroskákat” karbantartó olajos körmű gépszerelő, addig amott a fehérköpenyes, vagy öltönyös… a bérek meg úgy maradnak le, mint a „piroska” Aszódtól Balassagyarmatig hosszabb menetidővel, a TGV Párizs és Lyon közötti alig háromnegyed órájához képest.

Persze, de jó is volna, ha az összes acélgyártó, meg vasúti gépszerelő Európa-szerte ugyanannyit keresne… de hát, nem lehet. Mert nem a dolgozó munkaideje, hanem a hatékonysága számít. Meg a munkakörülmények. Nem a magyar melós ér kevesebbet, hanem az általa végzett munka értéke. Szóval, az ordító különbségekről az tehet, aki hazánkban a termelő cégek működését szabályozza. Nem az Unió!  Hanem ez a szuverén állam. Amelyik eleve kétkezi összeszerelésben, izzadt, olajos körmű, olcsó betanított munkásokban, meg pont ilyenek képzésében gondolkodik, és az ilyen cégeket preferálja, akár külföldi, akár hazai tőkéből. Százesztendős technológiával. Ahol a hozzáadott értékből egy-egy főnek alig jut.

Bocikáim, ugye, már értitek!

Tisztelt jobbikos jóakarók, tetszenek már érteni?