HALLJÁTOK, MAGYAROK? NYOMJÁK A MAGYART, MINT KRAHÁCSOT

(?)

vagy netán

nyomja saját magát?

Atyavilág, már megint előre látható, mit sikerül megint, közösen elszúrnunk!

Hogy a bánatba’ van, hogy a szájtépés megint hatásosabb a higgadt érveknél, a harsányan és indulatosan előadott hangzatos, buta csúsztatások (pontosabban a populáris demagógia) a komoly, elemző gondolatok megfontolása helyett? Mert így, előbb-utóbb kipenderülünk Európából. Mert most azt mondták onnét, hogy szolidárisnak is kellene lenni, ám! Bíróságilag.

Valakiknek biztosan nemsokára elege lesz. Vagy az Uniónak belőlünk, vagy a Nagyfőnöknek, hogy onnan olyan csúnyán rászólnak…

Most meg az a szöveg, hogy vagy-vagy. Kétfelől is! Hát, egy fenét! Hogy „Á” vagy „B”… marhaság, ott van még az összes többi betű!

Márpedig, az Unió olyan, amilyen. Persze, hogy nem igazán jó… csak éppen sokkal jobb egyben, mint szanaszét. Már csak világgazdasági szükségszerűségből is. Persze, gond van az elvekkel, meg az alapokkal is. Szóval, egy olyan klub, amelyik nem igazán elegáns… de legalább van!

Tetszik, vagy sem, a klubtagok többsége a liberális demokrácia alapelveiben egyetért. Ha meg egy tag éppen illiberális, azt esetleg kigolyózzák. Bizony, ha valaki fölöslegesen hangoskodik, meg ellenkezik, sőt, kötekszik, azt nemcsak egy klubból, de a sarki kocsmából is kipenderíthetik! Ez már csak így van.

Hogy nyomják, sőt elnyomják a magyarokat? Bizony, meglehet. Csakhogy, nem azért, amiről mostanság nálunk trombitálnak!

Mert mi olyan szabadok és büszkék vagyunk, hogy hajaj, csak mi tudjuk a tutit, és csakis nálunk az igazság, sőt, pápábbak vagyunk a római pápánál (aki talán mégsem szenilis vén hülye) is.  Csakhogy, ha esetleg lekapcsolják rólunk az uniós lélegeztető-gépet, nemhogy megáll a papíron kimutatott növekedés, hanem… és ha csak a markunkat dugdossuk mások orra alá, de még egy „isten fizesse meg”-et sem nyögünk ki, az alamizsnát meg a hatalmasok eltapsolják, min csodálkozunk? Közben, mint egy alkoholista koldus urizálnak a kocsmában, és rendszeresen sikerül összerúgni a patkót nemcsak a szomszéd asztaltársasággal, de a túlsó sarokban lévőkkel is.

Nyomják a magyart! Nyomják?

Szóval, sértődjünk meg, és küzdjünk Brüsszel ellen, hátha így rendbe jöhet sok minden… például, az egészség-ügy, ha sikerül magunkat kiutálni az Unióból, akkor úgyis hazazavarják majd a magyar orvosokat és ápolónőket, meg az egyéb szakembereket, és akkor nyugodtan dolgozhatnak itthon negyed-pénzért (Persze, csak óvatosan, mert ezek gondolkozni is szoktak, annak meg mostanság itthon nem igazán örülnek a hatalomban lévők).

Nyomják a magyart…

Persze, hogy miben és miért, arról el lehetne gondolkodni. No, nem ott fent, a hazai hatalmasok fejében meg sem fordul, mert a gyakorlatuk szerint nincsen min, úgyis ők tudják jobban. És majd megint folytatják! Ahogy eddig is ígérték. Nehogy már ne tessen!

Hát, nem.

De gondban vagyok.

Mert én, például, szeretnék az unióban maradni, és lehetőleg lakhelyváltoztatás nélkül. Szóval, gondban vagyok. Persze, nem egyedül. Hogy ha majd választanom kell, akkor mit? …És hogy miért nem kit? Hát, azzal egy nagy adag gond van. Még, hogy vagy, vagy…

Most az ábra azt mutatja, hogy egy ország népe van füléig a trutyiba merülve, éhesen és fáradtan egy emésztőgödörben, sokan elszállingóznak ugyan kevésbé illatos helyekre, de a vastagjának esze ágában sincsen kimászni belőle, sokan üres tekintettel csak ácsorognak, mások meg azon vitatkoznak, hogy az, akit majd – letolt gatyájával – a vállakra emelnek, hogy még a fejükre is pottyanthasson, az most éppen melyik hangoskodó demagóg legyen.

Most ugyanis a dolog alternatív, ami ugyebár – ha valaki az idegen kifejezést netán nem értené – vagy-vagy szituáció. Ezt, vagy azt. (Vannak is most ilyen szlogenek, meg plakátok.) Olyan, hogy egyiket sem, az lehetetlen. Harmadik lehetőség meg nincsen! Most.

Az egyik, egyszer már ily módon kiemelt röfi ugyanis a hatalomba emelve suttyomban sikeresen szétprivatizálta a közös vastagját, amiből lent csak holmi nokiás-dobozt észleltek, holott annyi akkora dobozba bele sem fér. Hej, de boldogok is voltunk, amikor 2010-ben elzavartuk őket!

A másik meg most éppen fent kukorékolja, hogy a gödör tulajdonképpen domb, csakis az övé, idegen baromfi ne is közelítsen, a környékről mások ne is kukorékoljanak bele semmibe, és büszkén kihúzza magát – leginkább minden felelősség alól – miközben a máshonnan bőséggel kapott takarmányból hízva – és ezzel egyre mélyebbre tiporva az őt kiemelő, tartó vállakat – a hasznosíthatatlant belsőleg sárrá átalakítva pottyantja a fejekre. Most meg már sokaknak van elege ebből is.

És most majd lehet választani, melyik kipróbáltan enyveskezű demagóg örvendhet ismét a hatalom biztos tudatában annak, hogy a gödör tartalmát – népestül, zagyostul – adhatja-veheti kilóra. Mert mást – a kiokoskodott választási rendszer következtében – választani nem lehet.

Persze, ezt érdemeljük! …Mert hagytuk.

Mert sikeresen összekeverték a kormányzóképességet a féktelen és ellensúlytalan, ellenőrizhetetlen hatalmaskodás, meg szabad rablás lehetőségével, mert nem tanulták meg még mindig – sajnos a gödörben toporgók sem – hogy a hatalom mostanság Európában talán nem kizárólag a gazdaság lenyúlásáról, hanem a közösség szolgálatról is kellene, hogy szóljon. Mellékesen.

Ilyesmit elkerülni meg csak úgy lehet, ha az elszemtelenedett szolga – miniszter – körmére lehet nézni… de ha vezért csinálunk belőle, sőt, fejedelmet (egyesek még koronáznák is), akkor mindenki megnézheti magát!

Márpedig, manapság csakis erre van alkotmányos – fenét, alaptörvényi – lehetőség.

Persze, hiába is jön az ötlet – a közismert, de egykor kellemetlen adókat és megszorításokat bevezető, ettől elég népszerűtlen – szakértőtől, hogy végre ellenőrizhetővé kellene tenni a hatalmaskodókat, és nem egész másfél év alatt a körülményeket kéne gatyába rázni, de sajnos, az apatikus gödörlakóknak már ebben sincsen bizodalma. Mi a fenének váltani az egyik gátlástalan rablóról a másikra? Ha így van, hát maradjon így, már megszoktuk… vagy mégsem?

Mert jelenleg az a helyzet, hogy az egypólusú hatalom újra, meg újra azt tehet, amit akar… ha váltás jön, akkor legfeljebb kárörvendeni lehet itt lent, hogy ott, fent, hogyan vegzálja és lehetetleníti el az előzőt a hatalomba került új egy-pólus, no, meg mindenki mást is, aki esetleg nem velük… mert azokat meg kirúgni, vezetőszárra fűzni, bezárni kell. Ha már úgyis ez a gyakorlat mostanság, sőt, előre szólnak, hogy bizony, majd ők is így! Mi a csudának kell egy – vagy egy másik – erőskezű, ám keményfejű vezér, aki vasmarokkal irányít? Olyan, aki minden területen megmondja a tutit, és akkor annak úgy kell lennie, ha helyes, ha nem. Aki annyira mindent-tudó, hogy semmi szüksége szakmai jó tanácsokra sem? Ha nem balról, vagy jobbról jönne, akkor sem. Olyan, aki nem feladatokat, hanem előjogokat oszt ki… és akinél nem az alkalmasság meg a szakértelem, hanem a feltétlen hűség – még ha hülye is – bármilyen poszt feltétele?

Vagy, talán felébredünk, észhez térünk, és megpróbáljuk másképp? Valahogyan úgy, hogy nem fejedelmet emelünk magasba, hanem végre szolgálattevőket bízunk meg? Hogy esetleg a szakértelem működhessen a hatalomnak hű hűbéresek és csatlósok helyett? Hogy a parlament valóban a megbeszélések helye legyen, amit szó szerinti fordításban is jelent, és nem a parancsok kiadásának terepe?

Hát, erre most nincsen lehetőség… ugyanis, ahhoz egy másféle választási rendszer kellene. Meg másféle politikusok. Olyanok, akik nem a vastag fizetésért telepednek be fegyelmezett gombnyomogatónak az egyre kevésbé tiszteletreméltó tisztelt házba, hanem valamiféle szakszerű jobbítási szándékból, és ha megszólalhatnak, nem átkozódásra, meg fenyegetőzésre nyitják csak a szájukat, hanem értelmes érvekkel próbálják meggyőzni a másikat, mert annak a meggyőződését nem egy vezér diktálja, hanem a lelkiismerete, meg a saját, józan belátása… mivel nem a frakcióvezetőjének, hanem a választóinak felelős.

Pedig egyszerű a dolgok helyrebillentésének a receptje!

Ha az állam, minden szervével nem kizárólag a hatalmon lévők érdekében működne, nem csak egyesekért, hanem mindenkiért, és a szavazó is megértené végre, hogy nem fejedelmet, hanem szolgálattevőt választ, a politikus pedig ennek tudatában politizálna, megoldható lenne végre a bajok többsége. Ehhez viszont az kell, hogy a törvényhozásban nem csak egyféle hang kinyilatkoztatása, hanem többféle, más vélemény is elhangozhasson, sőt, meghallgatásra is találjon! Vagyis, arányos választási rendszer kell!

Tehát, arányos választási rendszer.

A másik feltétel pedig egy népszavazással megerősített alkotmány.

…Nem egy útközben laptopon pötyögtetett alaptörvény, hanem alkotmány… nem bonyolult jogi szakszöveg, hanem egyszerű és érthető nyelven, szinte a tízparancsolat egyszerűségével megfogalmazott, gyermekek számára is érthető, pár lapon rögzített néhány alapelv… amiből később minden más törvény levezethető. Hogy a szavazók mindegyike megértse és elfogadja.

Akkor pedig egy rövid időre nem pártnokokkal, hanem szakértőkkel kell majd újra-alapozni, hogy élhető körülményeket teremtsünk magunknak. És ha helyre tettük a dolgokat, újragomboljuk a félregomboltat, akkor akár újra hangoskodhatnak a politikusok, mert már nem lesz könnyű bármit elrontaniuk… bár abban profik, mind. De majd a körmükre lehet koppintani!

De szép is volna! Csakhogy, ahhoz az apátiából ki kell mászni mindenkinek, és – tetszik, vagy sem – az agyvelőket a funkciónak megfelelően munkára kell fogni.

Valahogyan így kéne elkezdeni, nem buta összebútorozásokkal, ilyen-olyan összefogásosdival, hanem mindenkivel, akinek ebből a mostaniból elege van. Balszéltől jobbszélig, minden averziót és (jogos) sértettséget félretéve, és olyan nincsen, hogy „na, azokkal semmiképpen”, mert akkor minden marad így. Megvan annak a diszkrét bája, hogy az emésztőgödör illatfelhőjében miként finnyáskodnak egyesek a másik szagán. Balról, hogy a rohadt nácikkal nem szabad, jobbról, meg hogy a büdös komcsikkal nem! Pedig, a balszéltől a jobbszélig alig vannak ébren annyian, hogy a még gondolkozni hajlamosakra támaszkodva a mostani hatalmaskodók megkoronázását éppen csak meggátolhassák. Mert ők királyt ugyan nem választanának, de mindenki másra átkot szórni, az jól bevett gyakorlatuk. Pedig, abból a nagytarajú megkoronázása lesz! Tutira.

Van ugyanis a választási matek… és hiába osztanak meg szoroznak, összeadni úgysem tudnak jelenleg. Sőt, még a legszelídebbek is véresszájú szakértőt fogadnak, az átkozódást megtanulandó…

Szóval, tutira elszúrjuk, már megint. És maradunk a hátsó udvarban megásott gödör híg trutyijában.

Persze, firkálhat a vén M. Archa bármit… ha – finomabban ugyan – de könyvben próbál figyelmeztetni, erre, arra… a múltkor már ajánlotta is, hogy itt, meg ott, sőt, korábban is:

Könyv:

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZRmM1SkxMRnlNYWM/view?usp=sharing

Borító:

 https://drive.google.com/open?id=0B4fyI0tPjzuZa1RMNGpmRXNWdlU