MAGYARUL MONDVA HOLNAPUTÁN IS!
(A fogalom-hígításról,
avagy
„rendelkezik”-ellenes mozgalmat indítanék!)
Ez, állítólag, megint nagyon hosszú lesz. Az biztos, hogy nem az ajánlott, százötven karakteres gondolatsor. Vállalkozó-kedvűek persze végigolvashatják.
No, nem azért irkálok, hogy kioktassak bárkit, bár kit oktatni lehet, annak a holnapután sem reménytelen… ha azt megérem, vagy érdemes megérnem. Mindössze, csak beszámolok:
Arról, hogy slussz! Elegem lett!
Hogy-hogy miből? Hát, azzal az anyanyelv-rombolással egybekötött tömeg-hülyítésből, amit mostanság tapasztalni vagyok kénytelen. Hogy egykor egyértelműnek hangzó szavak, szövegek valami egészen mást jelentenek a mai média-preferálta köznyelvben, mint – emlékezetem szerint – eredetileg. Vagy olyan kimódolt nyelvi konstrukciók megjelenéséből, melyek jelentése a befogadó jó- (vagy éppen rossz) -indulatára vannak bízva.
Persze, tapasztaltam már ilyesmit. Aki annyira vén, mint e sorok írója, az ismeri a múlt századvéget megelőző évtizedekben dívó „sorok között olvasás” fogalmát és technikáját… de ez most kicsit megint más. Persze, mivel nem csak a leírt szövegek sajátos átértelmezéséről, hanem hangzó- és képanyagok zavaros áradatával egybeszőtt kontextusokból kell (ki-)értelmezni, felfejteni dolgokat. Bár a – legtöbbször kissé hadarva – előadott zavaros szövegű szlogenekkel kísért képsorok, zenei motívumok nem túl értelmesek, ámbár gyakori ismételgetése által reklám-pszichológiai szempontból hatásosak is lehetnek, ha valaki netán mégis figyelmesen végig gondolja a látottakat-hallottakat, és valóban értelmezni próbálja, akkor előbb utóbb kiakad.
Mint én.
Mivel rájön, hogy a legtöbb esetben – már csak azért is ilyen, hogy a későbbiek során – megtévesztés és hamis állítások miatt a közlő perelhető ne lehessen. Tipikusan „cuki” példa a reklám-klip vége felé a képmező alján rövid időre felvillanó apró-betűs felirat, miszerint az „nem tekinthető (pontos, részletes, jogi szempontból egyértelmű, stb.) ajánlat-tételnek, a pontos információkért keressék fel ezt, vagy azt… amit se látni, sem elolvasni nem nagyon lehet. De oda tették, tehát reklamációnak helye nincsen.
Tetszik, vagy sem, mindezek hatása kétségbe ejtő, a köznyelvre és a közéletre egyaránt! Mivel lehetőséget teremt mindenféle mellébeszélésre, például eldöntendő kérdésre adott „igen” vagy „nem” helyett válasznak álcázott elhárító, paneles szlogen-halmazra, meg ki sem mondott gyanúsítást feltételezve valamilyen „bezzeg azok” szövegre. Szótengerben hígított semmire, eredeti jelentéseket szétmosó, kétségessé tévő dilemmákra. Vagyis, fogalom-hígításra.
Tehát, hogyan is működik mindez? Nyelvében él a nemzet, ha azt összekutyulják, zavarossá válva bármi lehalászható könnyedén. Hogy szándékos technika-e, az bizonyíthatatlan, noha a dolog erőteljesen emlékeztet az orwelli „újbeszél”-re, de álcázható egyszerű slendriánságnak is. Mintha mindez az élő nyelv sajátos önfejlődésének nyelvtudományosan is elismerhető következménye lenne.
Tehát, ezzel a kissé hosszabbra sikerült írással nem csak a figyelmet szándékozom felhívni, de arra is bíztatnék másokat, hogy lépjenek fel az ilyesmi ellen!
Hogyan is működnek ezek a dolgok? Irkáltam már ilyesmiről éppen eleget. Például, a magyar nyelvben – sokszázados osztrák befolyás ellenére – sem tudott végleges teret nyerni a germanizmusok többsége, legalább is a korabeli média (akkoriban még csak a sajtó) akkori nyelvművelőinek hatására többnyire, de sajnos a köznyelvben itt-ott mégis befészkelte magát. Ám az, hogy a különféle, a magyar nyelv gondolkodás-módjától teljességgel idegen anglicizmusok viharos gyorsaságú elharapódzásának mi lehet az oka, azt csak sejtem…
Világnyelv ide, vagy oda, míg az angolok jelentősebb része is idegbajos a számukra furcsa „euro-pidgin”-től, az angol (a brexit ellenére is) most szinte elsődleges közvetítő-nyelvként működik Európában, sőt, világszerte. Ami nem baj. Például korábban a latin a középkor hivatalos közvetítő-nyelve volt, a költők a hős lovagokról és hölgyeikről pedig okcitán nyelven verseltek Európa-szerte, még Dante is tépelődött azon, hogy az „Isteni Színjáték”-ot esetleg okcitán nyelven írná meg, de elvetve az ötletet, döntésével megteremtette az irodalmi olasz nyelvet. Számos élő és holt nyelv működött már ilyen közvetítő-nyelvként, most éppen az angol járt így. Szükséges, hogy legyenek ilyenek, a világgazdaság, a kereskedelem, a vendéglátás, a közlekedés (különösen a légi, meg a tengeri) megköveteli. Mint ahogy a különféle nyelvtudás is követelmény ma már, nemcsak holmi filoszok, hanem a leghétköznapibb egyéb tevékenységek esetében. Az egyáltalán nem baj, hogy – végre – a magyarok is újra hajlamosak idegen nyelveket tanulni.
A kellemetlen tény, és vicc az, hogy a csakazértsem-szemlélet bő százötven esztendeje következtében a korábban még poliglott magyarok elébb csakazértsem szólaltak meg németül, később oroszul, pedig kötelező érvénnyel gyötörték központilag előírt tantervvel – és pocsék módszertannal – a kemény magyar koponyákba…
Hiszen, korábban a közép-rétegek jelentős része beszélt „deákul”, az egyszerűbb nép közt az obsitosok meg még aktív szolgálati idejük alatt nemcsak az Óperencián túl (ober Enns) csapkodták kimenőiken huszárosan a felső-ausztriai menyecskék popsiját, de Majlandban (Milánó) is megtették ugyanezt, meg a Gránicon (Galícia) is, és ha másutt nem, hát az ágyban csak ragadt rájuk némi nyelvtudás... No, meg korábban, a hajdúk is kénytelenek voltak törökül, rácul, de németül meg olaszul is…
De aztán jött a „csakazértsem”, és jó ideig maradt.
Most megint más szelek fújnak, tehát, ha mást nem is volt képes valaki megtanulni a tucatnyi kötelező iskolaéve alatt, mint – mondjuk, éppen – az angol nyelv alapjait, máris menő lett, noha ez idő alatt nemcsak az összes egyéb tantárgy tananyagát, de még az anyanyelvét is elfelejtette!
Elfelejtett olyasmit például, hogy a beton (aminek a cement csak egyik alkotórésze), meg néhány műgyanta – ha szilárdul – akkor magyarul köt, és nem szárad, mint a kötélen a ruha, bár az angol mindkettőt a „dry” szóval fejezi ki. És – noha vidékről jőve urbanizálódott – elfelejtette, hogy nemcsak a tehén hímje a bika, a bivaly viszont akármennyire is erős, mégsem bölény, aminek viszont semmi keresnivalója nincsen az afrikai szavannákon, de ha a gímszarvas hím, akkor szintén bika. Viszont a szarvastehén nem őzike, hiába is „Bambizza” le, hiszen a méretkülönbség jelentős, meg Bambi egyébként is hímnemű, és bár pöttyös, mégsem dámvad, hanem őzbak-gida, de megteszi, mikor népszerű tudományos ismeretterjesztő csatornák műsorait ferdíti angol eredetiből! Mert még azt sem tanulta meg, hogy ami antik, bár régi, de az nem mindig ókori…
De menő, és műveltnek hiszi magát, mert angolul tud! Igaz ugyan, hogy semmi máshoz cseppet sem ért, és még magyarul is elfelejtett.
Mindez azonban bocsánatos bűn mindenféle tudás, és az anyanyelv ellen, ahhoz képest, amit a reklám-ipar művel. Bár a gyökere ugyanaz, az idegennyelv-ismerő félművelt beképzeltség, csak itt már némi ártatlannak álcázott szélhámos rosszindulattal is megfűszerezve! Ugyanis, amit – előbb a reklám-ipar, később a módszerrel élve más is – művel, az a fogalom-hígítás.
A szavaknak jelentésük van, többnyire egy szó egy fogalmat jelöl. Többnyire. Értsünk szót!
Hogy mit értek a fogalom-hígítás alatt?
Egyszerű: a fogalom, az egyértelmű, tiszta – tehát pontosan tisztázott, meghatározott, rokon-fogalmakból differencia specifikával levezetett – kategória, vagyis eképpen kellőképp tömény. Ha viszont sikeresen behelyettesítik valami mással, mert – mondjuk – angolos, vagy éppen latinos hangzású valami, vagy szándékosan mást ért a közlő a fogalom alatt, akkor bizony a fogalmat hígítja!
Az első módszerre a példát nemrég már megemlítettem, amikor a „volumenizálás”, „volumenizált” kifejezésen dohogtam. A latin „volumen” jelentése: térfogat, kiterjedés, mennyiség. De jelentheti azt is, hogy kötet (könyv). Persze, használja az angol is, nemcsak hasonló, hanem „hangerő” jelentéssel (na, az aztán kitölti a teret). De azt, hogy eme szószörnyeteget vajh’ mely nyelvből ferdítették ilyenre, elképzelni tudom csak. Főképp azért, mert frizuráról van szó… és ha nem érti a jónép, akkor félreértheti, sőt, értse csak félre, pont ez a cél!
Persze, amíg az ilyen hátsó szándékok a kereskedelemben mindössze bocsánatos bűnnek tűnnek, de ha az ilyesmihez a tömeg sikeresen hozzászokik, bármely egyéb szempontból és területen is működtethető lesz.
Itt van a kedvenc példám, a „rendelkezik”. Írtam már erről.
Az, hogy eredetileg valamely reklámszakember dupla-fenekű szándékkal agyalta-e ki, vagy esetleg egy tehetség-mentes félre-ferdítő angolból állította elő, mára kideríthetetlen. De egyrészt bevált, másrészt elharapódzott. Ami angolul úgy hangzik, hogy „it’s got a shiny surface”, ferdíthető úgy is, hogy „fényes felülettel rendekezik”, meg úgy is, hogy „fényes a felülete”… vagy az, hogy „I can’t get no satisfaction” – amit Mick Jagger rikkantott a világba – miszerint „elégedetlen vagyok” miképpen képtelenség „nem tudok megelégedettséggel rendelkezni”-nek ferdíteni. Az angolban az „it has”, vagy az „it is got” kifejezések nemcsak birtokos-birtok viszonyokat jelentenek, hanem tulajdonságokat nyomatékosító, hangsúlyos kifejezésére is használatosak. Nem így anyanyelvünkben – vagyis, nem így volt!
Rendelkezni ugyanis lehet szóban, meg írásban, és ennek jogi relevanciája van, mivel a birtokos, aki bír valamivel (valamilyen joggal bír, vagy valamely tárgyat birtokol) képes dönteni annak sorsáról, elidegenítéséről, felhasználásáról, sőt, esetleges megsemmisítéséről is, tehát rendelkezik felette, vagy vele.
Ámde adott tulajdonságokkal, adottságokkal rendelkezni kissé bonyolult lenne, vagy nem is lehet. Ha valaki barna szemű, nehezen tudja kékre csereberélni, még színezett kontakt-lencsével sem, tehát, bár a szeme a sajátja, nem igazán rendelkezik a színével. Ha valaki apró termetű, hiába rendelkezik a saját testével, eme tulajdonságát sem elidegeníteni, sem megváltoztatni túl könnyen nem képes! Tehát a „barna szemmel és apró termettel rendelkezik” kijelentésnek tulajdonképpen valódi értelme nincsen, ha az illető egyszerűen apró, és barna szemű is. Vagy, ha „fogyatékossággal rendelkezik” egy szerencsétlen, akkor többnyire nem is tehet ellene, mindössze csak fogyatékos! Ami kimondva és leírva is rövidebb, sőt, legalább értelmes!
Ámde, a birtokos-birtok viszony kissé képtelen összekutyulása bizonyos esetekben nagyon is hasznosnak bizonyulhat egyesek számára.
Például, a Magyar Kormány ugyanis Magyarország kormánya, ámde, ha rendelkezik, bár – elvben – a magyarok – országgyűlési képviselőik útján – rendelkeznének a kormány felett, gyakorlatilag már mégis a kormány rendelkezik a magyarok fölött. Trükkös, ugye? Mivel Magyarországon képviseleti demokrácia van (függetlenül attól, hogy éppen illiberális, vagy jelző-mentes).
És, akkor itt van például a demokrácia kifejezés… ógörög eredettel. Az előtag, a „démosz” eredeti jelentése a falu, körzet, kerület, ebből levezetve annak a lakossága. Körülhatárolható helyen élők együttműködő közössége, tehát nem pont „nép”, bár előszeretettel értelmezik eképpen, noha arra sokkal inkább a latin „populus” illik! Nos, mi okból fontos a distinkció?
Mert, a démosz – a lakosság – uralmáról szólna eredetileg a dolog. Önkormányzásról! Persze, ennek is megvan a maga története. A lakosság a saját közös, ügyes-bajos dolgai intézését a polisz (városállam) kezdeti idejében időközönkénti sorshúzással kijelölt személyekre bízta. Az ilyesmi meg muszáj-dolog – jó nagy szívás – volt, mert díjazás nélkül kellett ellátni a feladatot (ha valaki a társasházi közös képviselő és gondnok feladatkörét kénytelen egyben – ingyen – ellátni, az bizony szívás!). Persze, valamicske hatalom-szerűséggel járt, ámde, amint valaki rájött, hogyan nyerészkedhet alaposan a dolgon, rögvest komoly hatalom-színezete lett, tehát a közösség előbb-utóbb hanyagolta a sorshúzást, és – immár – határozott időre választotta a feladatra az illetőt. Népgyűlésen. Ahol is, a lakosság érdekeit pontosan megfogalmazandó egyes hangadók szólaltak fel, fogalmazták meg a tömegigényt, persze saját elképzelés és saját, jól felfogott érdekük szerint: A demagógok (az utótag, az ~ageigen szóból származik, jelentése: kísér, kalauzol, vezet).
Nos, közvetlen demokrácia esetén, ahol a népgyűlésen majd’ mindenki ott van, egy-egy demagóg szükségszerűen óvatos, nehogy nagyon kilógjon a lóláb, mert, ha mégis, akkor rájönnek, és jobb esetben csak kiröhögik, rosszabb esetben esetleg orrba vágják. A baj a közvetett, képviseleti demokrácia esetében meg abban gyökerezik, amikor is a lakosság hajlamos a közfeladatok intézését – ami szívás, mint jeleztem volt – rábízni egy-egy demagógra… aztán megnézhetik magukat.
Persze, a jónép – latinul „populus” – előrelátása amúgy, kollektíven, általában erősen korlátozott, a túl messzi jövőbe nem szeret tekinteni. Leginkább az a vezérelve, hogy minél kevesebbet piszkáljanak bele a saját, egyéni dolgaiba, és minél előbb szeretne igencsak jól járni – mármint anyagilag. Oszt slussz (nota bene: ez az eredeti liberalizmus)! Tehát, ha egy demagóg eléggé rafinált, akkor vagy ügyesen riogat ezzel-azzal (szíveskedjenek a demokrácia ilyetén működésére Madách „Az Ember Tragédiája” athéni színéből visszaemlékezni), vagy népszerűnek tűnő probléma-megoldásokkal eteti a közt. Hogy miképpen is lehet mindebből minél inkább jól kijönni, vagy hogyan lehet minél kevesebbet adni, tenni a közösbe, vagy éppen lehetőleg minél többet – mondjuk, kenyeret és cirkuszt – kivenni belőle, akár már holnap. Vagyis, hogy milyen „okosságok” vannak éppen, és az bizony nagyon is jó – ha nem is holnaputánra a köznek, de az egyénnek még ma, feltétlen. Tehát ígér. Például nemcsak tizenharmadik havi, de tizennegyedik, sőt több havi plusz nyugdíjat, például, aztán holnapután a rettenetes körülményekre való hivatkozással nemcsak hogy elmarad minden ilyesmi, de még a magán-nyugdíjpénztár se marad. Persze, ígérhető örök élet, meg ingyen sör is mindenkinek állampolgári jogon, kerítés kolbászból is, de az már annyira lehetetlenül gyanús, hogy viccnek veszik, ha mindezt egyszerre (mert külön-külön egyébként tán még be is venné a népség).
Persze, ekként könnyedén összekeverhető a demokrácia a populizmussal, csak arról kell gondoskodni, hogy mindig a rövidlátók kerüljenek többségbe, és többé ne legyen divat a szemüveg se.
Szóval, valahogy így.
