Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA – kell ez nekünk?

akadékoskodó akadémikusok

2019. február 13. - Ira M. Archa

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA – kell ez nekünk?

akadékoskodó akadémikusok

Hát, röviden: nem!

A Nemzetnek sokkal inkább olajos körmű melósokra van szüksége, és nem holmi lilaködös alakokra, meg mindenféle hiábavalóságokon spekuláló filozopterekre, ez már régen meg volt mondva! Megmondta ezt korábban is a Nemzet bölcs feje… Dolgozni kell most, nem agyalni, mert a tett halála az okoskodó!

Főleg, ha az adott köztestület az ott megbújó, sorosista mételyt terjesztő nemzetáruló ügynökök gyűjtőhelye!

Pedig, eredetileg az egészet a Nemzetnek a javaival rendelkező lánglelkek alapították rég saját zsebből, hogy okosságok által lehessen még több Aranya a Nemzetnek, de mostanra már csak ez lett az okoskodó, tudálékos társaságból… nem kell a múlt hibáit megismételni.

Le a sorosista tudományokkal! Sőt, egyáltalán, le a tudományokkal!

Az egyébként meg fölösleges tudományok szabadságát reklamálják a tudákos nyavalyások… a szabadság, az meg mégis csak liberalizmus, csak éppen külföldiül. Soros-nyelven, sorosul.

A szabadság meg ugyan mire való? A szabadság ideje, vagyis a szabadidő alatt nem melózik a melós, és akkor nem is lesz a pénzénél még ő sem. De, most már van rá lehetősége, hogy annyit dolgozzon, amennyit csak bír, és majd egyszer ez be is jöhet még neki is, ha éppen három év múlva, ha megéri, akkor! És, ezen nincsen mit gondolkodni, ez így jó.

Gondolkodni, ahelyett, hogy ész nélkül járna a kéz, az eleve gazdaságtalan! Elvégre, nem a munkaidőt fizetik, hanem a megtermelt javakat, a produktumot… abból lesz a dzsídípí! Azt lehet elosztani…

Még, hogy akár csak egy huncut vasat is adni abból arra, hogy a nemzetellenes gondolatait továbbgondolhassa a Nemzet nyakán élősködő semmittevő, tudálékos kutatgató banda, na, ez olyan luxus, amit semelyik állam magának meg nem engedhet, ahol rend van. És ahol rend van, ott nem kell kutatgatni, mert ha minden a helyére van téve, akkor az ott van, és elég csak oda nyúlni, ha kell valami. Csak aztán vissza kell tenni a helyére!

Pont úgy, mint azokat az akadékoskodó akadémiai nyavalyásokat. Helyretenni.

Ha meg nem tetszik nekik, mehetnek isten hírével a többi sorosistához oda, ahol eltartják őket, akár Brüsszelbe is, nyugat felé, mert itt nem kellenek! Ott aztán meg lehet kutatgatni bármit, főként, ha abból csak a hiábavaló kultúr-izék, lilaködös liberális fölöslegességek származnak, fölöslegesen, azzal az emberek fejét megzavaró sorosista kísértéseknek, meg a migránsok terrort és fertőzést, meg erőszakot hozó hadainak kitéve őket. De ez legyen ott, messze, az ő bajuk, ha ezen gondolkodnak.

Éppen itt az ideje, hogy a Nemzet számára nehéz munkával összedolgozott javakból az egész nemzetáruló, sorosista banda egy vasat se kapjon. Van annak jobb helye, a Nemzet jelesei majd elosztják bölcsen a Nemzet javára, egymás közt. De, ez így helyes.

Vagy nem?

Ne tessék ezen gondolkodni. A gondolkodás, az sorosista hozzáállás!

Az meg, hogy az ezeken csak mellékesen kérődző vén M. Archa a mellette makkoló konda számára nem csak össze M. Archáskodott, de malackodott is egy újabb pata-kaparásnyit, elszórakoztatni a többi jószágot, most még elérhető is az alábbi linkeken:

https://drive.google.com/open?id=184ugUf2CL_5YzfLSToyXXt6Dgk2TIY4K

- borítóstul, itt:

https://drive.google.com/open?id=1nIOULft20oHC1Bo8LSufN8M8mgXzKGpE

 

FREEDOM HOUSE…

FREEDOM HOUSE…

Magyarország csak részben szabad?

Na, és! Ki nem szarja le a szabadságot?

A biztonság, a jó magyarok szerint sokkal fontosabb!

Ugyan már, még hogy szabadság! A lakosság nagy részének amúgy sem telik arra, hogy szabadságra menve valahol kiüdülhesse magát, akkor meg, mi a bánatnak kell bárkinek is?

A magyarok számára a szabadságnak semmi értelme.

Sokkal inkább annak, hogy a hó végi nélkülözés helyett, túlórával valamelyest jobb anyagi biztonságot teremthessen magának! Esetleg azt majd három év múlva… Az ország biztonságáról meg a kerítésépítéssel már nagyjából gondoskodott is a Nemzet érdekeit szem előtt tartó kormány, ide egyetlen nyavalyás betegségterjesztő, munkahelyrabló, erőszakoskodó és terrorista migráns se teheti be a büdös patáját, hiába is küldi őket a pokolbéli Soros.

Írjon akármit a sorosista Freedom House, a tisztességes magyarokat a legkevésbé sem érdekli, mert minden úgy jó, ahogyan van! Sőt, ha még úgyabbul lesz, akkor majd még jobb!

Még, hogy szabadság!

A fenét sem izgatja az, hogy néhány sajtó-termék megszűnik, különben is, ki a nyavalya az, aki ráér olvasni?

Na, meg, hogy a tudálékosak nem kapnak apanázst, hogy tudálékoskodhassanak… hát, nem is! Minek azt? Még, hogy akadémia, meg kutatás… ahol rend van, meg minden a helyén, ott nem kell kutakodni, mert csak odanyúl és megtalál bármit a rendes magyar ember. Na…

Meg, civilek? Na, azok meg minek, egyáltalán! A magyarok éppen eléggé civilizáltak. Mindenesetre, a rendes magyar ember nem üti az orrát a mások dolgába, tudja, hogy semmi köze a más nyavalyáihoz, különben is, az olyasmi ragadós lehet, különösen, ha közösségbe viszik, akkor persze, terjedhet. De, nem kell közösségekbe járni, jobb, ha mindenki a családjával foglalkozik inkább! Otthon teszi helyre az asszonyt, meg a gyereket, ha javítani akar rajtuk.

Egyébként is, totál korszerűtlen tizenkilencedik századi problémázgatás, hogy „szabadság, itten hordozák véres zászlóidat / s elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt”, és egyéb marhaságok… Ki a fenének kell vér, meg harc, meg halál?

A magyarok számára a szabadságnak semmi értelme.

Ma már, a korszerű, huszonegyedik században minálunk, ki nem szarja le a szabadságot?

Csak pár vén marha…

 

TISZTELT NAV!

TISZTELT NAV!

IRA. M. ARCHA

Adóazonosító jel: XXXXXXXXXX

Tárgy: Egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség előírására vonatkozó kétségek a

2019.01.01- 2019. 12.31 közötti időszakra

Tájékoztatás tájékozatlanságról az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség előírásáról

 

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának

Tisztelt NAV!

Jelen levelemben tájékoztatom a Tisztelt NAV-ot, hogy a mai napon, 2019-02-04-n kézhez vett levelük alapján szíves elnézésüket kérjem a tájékozatlanságom miatt.

Eddigi tudomásom szerint ugyanis, mint a tavalyi év nyarától fogva öregségi nyugdíjellátásban részesülő, az ezek szerint esetleg, már hatályukat vesztett törvények és jogszabályok alapján nem lennék kötelezett havi rendszerességgel külön járulékfizetésre, ám amennyiben újabb, vagy másként módosult törvények és jogszabályok vannak hatályban, melyek alapján kötelezettség keletkezhet, az újabbakról azonbanfeltehetőleg figyelmetlenül olvastam a Magyar Közlönyt, vagy esetleg megfeledkeztem rólanincsen tudomásom.

A jogtárban sem leltem az öregségi nyugellátásban részesítettek számára előírható egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségről az Önök által hivatkozott 1997. évi LXXX. törvény 39.§ (2) bekezdésében, sem másik paragrafus semelyik bekezdésében semmi vonatkozót, feltehetőleg a jogtár elavultsága okán.

Tekintve, hogy az öregségi nyugellátásból származó jövedelmemen kívül semmilyen más rendszeres jövedelemmel nem rendelkezem, amennyiben mégis bármely törvény, vagy más (jog)szabályi előírás alapján kötelezett volnék járulékfizetésre, kérem, szíveskedjenek az önök nyilvántartásában is fellelhető adataim – úgyis, mint adóazonosítóm, lakcímem, születési dátumom alapján – a számomra folyósítandó havi nyugellátásomból – amennyiben ez törvényes – a Magyar Államkincstár nyugdíjfolyósítójával egyeztetve azt automatikusan levonatni és a 10032000-06056229 számú költségvetési számlára velük átutaltatni szíveskedjenek, amennyiben ez a kötelezettség valóban, és a továbbiakban is fennáll, mivel az önök által mellékletben küldött 12 (azaz tizenkettő) darab készpénz-átutalási megbízás (sárga csekk) útján sem, és másképpen sem szándékozom havi rendszerességgel az Önök által dátum szerint előírt időpontokig egyáltalán bármennyit is befizetni!

Szíves intézkedésüket és kitüntetett figyelmüket hálásan köszönve

Tisztelettel:

2019-02-04-n

Ira M. Archa

KONSTRUKTÍV ELLENZÉKET AKAR A CÖF

KONSTRUKTÍV ELLENZÉKET AKAR A CÖF

Aha… az egy érdekes állatfajta lenne.

Hogy a parlamenti kétharmadosba tagozódjanak bele, és szintén bólogassanak. Csak túlbonyolítják a dolgot…

Pedig milyen kellemesen egyszerű lenne, ha az utcákon semmi ilyen kis létszámú csoport nem kóvályogna mindenféle csúnya feliratú táblákkal!

Egy rendes, lojális ellenzékre van tehát szükség a CÖF szerint. De ez egyszerű technikával megoldható ám, ezúton üzenem a CÖF-nek:

Mivel az ellenzék még mindig ott ül a Tisztelhetetlen Házban, mindössze a szavazó-gépeket kell kicsit átállítani, úgy, hogy akármelyik gombot nyomkodja bármelyik képviselő, az mind az „igen” áramkörre legyen kötve.

Probléma megoldva. Na?

CSAK PÁR SOROSISTA GARÁZDÁLKODIK AZ UTCÁKON MINDÖSSZE

CSAK PÁR SOROSISTA GARÁZDÁLKODIK AZ UTCÁKON MINDÖSSZE

Miközben az ország lakóinak döntő, kétharmados többsége békésen éli munkás hétköznapjait hasonlóan munkás hétvégék reményében, néhány renitens alak feltűnősködik itt-ott mindössze.

Azt hiszik, hogy attól, hogy ide-oda kóvályognak a nagyvárosok utcáin képtelenségeket és nyomdafestéket nem tűrő szövegeket harsogva, megroppanthatják ezzel a szilárd nemzeti gerincet. Hát, nem.

Hiszen a köztévében is megmondták, tehát azok jól tudják:

- Napjaink egyetlen veszedelme a határainkon ólálkodó és bejutásra váró migránsok hada a Nemzet ellen áskálódó pokolbéli Soros által feltüzelve és megfizetve, amitől tartani lehet a minden szempontból tökéletes, egészséges, művelt és virágzó, gazdag országban. De, a Nemzet fiai-lányai mind tudják, hogy immár csak a biztonságukat kell, hogy óvja a kormány.

Hiába is próbálkoznak a sorosisták, ahhoz kevesek, hogy komoly gondot okozzanak az országot vezetőknek. Legfeljebb csak felbosszantják trágár zajongásukkal és a különféle akadályoztatással az utcákon és utakon közlekedő, saját dolgukra igyekvő szorgalmas embereket. Az ilyesmivel legfeljebb csak azt érik el! Felbosszantják a nemzeti öntudatosak lelkeit. Ezért a kutyát sem zavarja – mondjuk a Nyírségben – ha pár ilyen kóválygó hőzöngőt elvisz a Lánchídról a rendőrség. Amúgy sem hall, lát róla semmit. De, azt a nemzetfit, aki nem tud átmenni a hídon, vagy feltartják a fél pályát lezárva, azt ezzel felbosszantja.

Na, meg holmi nevetséges sztrájk-fenyegetéssel, kész röhej, majd ha lesz (ha lesz), hogy hétvége előtt egy-két órával korábban teszik le a lantot az olyanok, akik nem szeretnek amúgy sem dolgozni. Hiszen éppen az ellen tiltakoznak, hogy aki annyira szereti a munkáját, dolgozhasson saját kedvére önként is, akár hetente egy napot pluszban mindössze… persze, az olyan, aki nem szeret dolgozni, annak a munkája is annyit ér (mi több, annyit ér, amennyije van), és teljesen mindegy, hogy pár óra lógást sztrájknak nevez, vagy másnak!

De, mindegy is. A lumpen-elemek soha nem az elégedettségükről voltak felismerhetőek.

Egyébként meg, mindenki a saját dolgával törődjön, különben nem jut az egyről a kettőre! Barátkozni ahhoz meg nem a hasonszőrüekkel kell, hanem a felettesekkel, vagy még odább, akkor, ha nem is csurran, de cseppen! És, akkor nincs, mitől tartson a megbízható nemzeti. Persze, ha nem az…

Egyébként meg, micsoda marhaság lázadozni? Pont most? Amikor a szorgalmas munka akár milliárdossá is tehet egyszerű szerelőt, iparos-embert? Na, ugye, csak dolgozni kell, majd három év, és meg is lesz a jutalma. Csak okosan! Mindenki más aljanép meg le van…

Az meg, hogy valami illiberális, meg keresztényi, és hogy ami van, az éppen az, vagy sem, azon rágódjanak a lilaködös értelmiségiek meg puhapucájú filoszok és egyéb hasonlók, ugyan már, szavakon lovagolni nem érdemes. Hogy ez csak autokrácia vagy nem is demokrácia, az csak az idegen szavakkal szövegelőket érdekli.

Diktatúra van? Na és! Volt már itt ilyen, megszoktuk.

TÜNTETÉS, TÜNTI, TÜNCI

TÜNTETÉS, TÜNTI, TÜNCI

Nem is sejteni lehetett, hanem tudni, előre. Hogy pár nap alatt kifúj az elégedetlenkedés!

Lehetett tudni előre, hogy az a pár száz, esetleg ezer, aki kiment hol ide, hol oda kóvályogni Budapest utcáin meg a hidakon, előbb-utóbb átfázik és elege lesz! Mármint, az utcai politizálásból. Még skandálták is! …Hogy, „elegünk van”! Harmadnapra már szinte senki…

Persze, a jónép túlóra közben vagy nem ér rá közfelháborodni, vagy a karácsonyi nagybevásárlással van elfoglalva, és különben is, a politika úri huncutság hazánkban, mint köztudott. Mert, vannak az urak, nekik mindent szabad, és van a szolganép, azoknak meg kuss van! Mostan már külön bíróság is lesz, egy az uraknak, egy meg a póroknak. De, az utóbbiaknak most már szabad lesz halálra dolgozni magukat, ez is egy újabb vívmány. Csakhogy, a döntő többséget ez cseppet sem érdekli.

Azt meg onnan lehet tudni, hogy nem ötszázezer, hanem csak ezerötszáz skandáló vonulgatott ide-oda. Ugyanis, ha a döntő többséget érdekelné a saját sorsa, akkor talán mégis félmillióan tüntettek volna. Mert ez nem is tüntetés volt, csak amolyan tünti-tünci… némi hatósági asszisztenciával egybekötött játékos képviselőveréssel, de hiszen meg is írta a kormánypárti föideolog-publicista, hogy az ellenzéket „vérén-taknyán kell kiverni”, és, láss csodát, most immár az ötletét végre is hajtják. Egyelőre csak a Kunigundából, de nemsokára a Kossuth-térről is, majd meglátja mindenki, aki odafigyel… az urak meg közben röhögcsélnek. Na és? Zavar ez valakit?

Persze, tisztelhetetlen ellenzék, az, hogy eddig kizárólag demokratikusan próbált szájtépéssel voltak szíves foglalkozni, az helyett, hogy a jónépnek magyaráztak volna – személyesen, és nem holmi fogadóórákon – a demokrácia működéséről! Meg arról, hogy minden ráhatás ellenére a közembernek is vannak jogai, akkor – talán – volna is értelme különféle helyszíneken beveretni a bordáikat, vagy éppen elviselni, hogy beazonosíthatatlan kigyúrtak innen-onnan kidobják, mint a macskát…

Mert, erről a párnapos rendez(etlenség)vényről az ország népének – legalább is a döntő kétharmadnak – se híre, se fogalma nincsen…

Vagy, ha van, hát elkönyveli az urak murizása, randalírozása gyanánt… azok mindig is szoktak olyat, akár ilyen-olyan ürügyekkel krakélerkedve egymásnak ugrani, de az úri huncutság, ahhoz a pórnépnek köze nincsen, és ne is legyen, jobb az nekik úgy! Ugye?

Mert, ha a média-székház előtt nem párszázan számolnak vissza a nyomuláshoz, hanem félmillióan, akkor nincsen az a rendőr-sorfal, amelyik megakadályozhatná a megindult tömeget, ez – kérem szépen – egyszerű, newtoni fizika ugyanis.

Persze, ha a képviselő hölgyek-urak csak egymás közt mondják – vagy akár teszik is – a magukét, és azt az ország népe se hallja, se látja, akkor egyre inkább Dömötör… azért meg magukat megveretni kár!

Pedig, a vén M. Archa állandóan ilyesmiről irkál, amikor éppen nem malackodik a könyveiben, mint a legfrissebben is, ami ingyen letölthető innen:

https://drive.google.com/open?id=1v16zwtlahnESoHLMuCYjT_uekiYAFTSG

Borító is van hozzá, itt:

https://drive.google.com/open?id=1eLHlHFshVvB-9PF7GqOmPDB6Qs2Q_5ho

 

TÜNTETÉS, VAGY CSAK PÁRAN BALHÉZNAK?

TÜNTETÉS, VAGY CSAK PÁRAN BALHÉZNAK?

A vén M. Archa – még november közepén, mikor az újabb fikciós meséjébe kezdett, nem sejtette, hogy egy hónapon belül a prológus mennyire lesz éppen aktuális…

Vagyis, hogy a központilag és egységesen hirdetett ige, vagy a saját – és egyre keservesebb – tapasztalás az, mely a népet józanságra készteti, azaz, hogy a megtapasztalt valóság nyavalyái igazak-e, vagy igazabb, és helyénvaló a média-túlsúlyban hirdetett diadal-jelentések igazsága, meg az újabb és újabb (néha „saláta”-) törvények által nyújtott lehetőségekkel (mármint kinek, és mire föl) élni? És néhányan elkezdtek gyanakodni, hogy talán a lehetőségek nem éppen számukra nyíltak meg ez által. És, mi van akkor, ha jó páran kimennek az utcára – pár napja többen, aztán egyre kevesebben – mert az eszüknek hisznek inkább? Jó páran, de még messze nem elegen! Sőt (a felháborodás is elfásulhat), bár páran még ki- kijárnak. Kétharmadnál tutira kevesebben…

Vagyis:

- „Most kinek hiszel, a szemednek, vagy nekem?

…Mi van, ha az ósdi viccben, a rajtakapott feleség mondatát éppen a hatalom teszi fel a népnek? Mert nem mindegy, hogy azokkal a törvényekkel ki fog, és tud majd élni, vagy visszaélni…

Mert a M. Archa is így kezdte a meséjét:

…Ahogy a mesék általában kezdődnek, miszerint „egyszer volt, hol nem volt”, most már nem annyira korszerű… Az olyasmi meg, hogy „na, hallod, most éppen”… az meg többnyire – sajnos – nem mese

…Az, hogy a tudomány hogyan fésülhető össze a hittel, az mindig is necces terület volt, különösképpen a kissé bigott középkorban, és még Averroes – vagyis, eredeti nevén Ibn Rusd, tizenkettedik századi cordobai arab filozófus – számára is necces volt (alaposan „le-eretnekezték”, a tetejében a muzulmánok, és az akkor sem volt egy élet-biztosítás), pont, mint a későbbi keresztény averrosistáknak. Pedig, a reneszánsz filozófiai alapjainak megteremtői éppen ők!

Persze, azóta eltelt jó néhány évszázad, de a vita máig eldönthetetlen.

A tudomány ugyanis szereti a kézzelfogható dolgokat, megfogja, és megméri… Mert méter, meg kiló, meg csupa ilyesmi. Vagy mégsem? Mert, mondjuk, Higgs-bozon? Vagy, gravitációs hullám esetleg? Vagy a kollektív tudatalatti? Amit megmérni – talán csak egyszer – sikerült is? De, ha csak egyszer, akkor az meg nem az igazi, mert a tények, mint makacs dolgok, többször is, ismételten megmérve bizonyíthatóak… na, mostan tessék az egyszerű halandónak eligazodni. És ha nem megy?

Na, bumm…

Apropó, bumm, és ha nagy?

…Mert, azt, hogy olyasmi volt, azt már bizonyította a tudomány. De, hogy ki, vagy mi okozta, azt nagyon nem tudja! Csak azt, hogy az volt a kezdet, és akkor majd lesz vég is…

Ami viszont ismét csak tudományos tény – ezt a matematikusok agyalták ki – hogy olyan, hogy teljes összevisszaság meg szabálytalanság, olyan nincsen, mert még a káoszban is feltűnik valamilyen mintázat előbb-utóbb…

Ami meg csak egy sejtést tesz egyre valószínűbbé: akármilyen nagyobb halmazban… szükségszerűen megjelenik az értelem, csak elég messziről kell nézni.

Így tehát, nemcsak az emberi értelem megjelenése szükségszerű…

Na, most tessék ezen vagy el-teologizálni, vagy ateistának lenni! Mivel két huszadik századi zseni, Einstein és Hawking véleménye is különbözik ebben. Mert, egyik sem tuti!

Akkor meg, miért is ne lehetne?

Hogy-hogy micsoda? Hát, értelem! Vagyis, az egy tényleg értelmetlen dilemma, hogy van-e értelme az életnek… mert, ha megfordítjuk a kérdést, akkor kiderülhet, hogy az élet, a létezés célja az értelem…

…Elvégre ez a földön már bekövetkezett az ember megjelenésével. Sőt, még az eléggé elvont etika, meg a morál fogalma is megjelent… akkor meg, miért ne jelenhetne meg univerzális értelemben? Vagyis, akár volt, vagy van teremtő, akár nincsen, előbb-utóbb szükségszerű lesz az univerzum működésében egy ilyesmi létrejötte. Egy etikus, sőt, moralista kollektív intelligencia, a logosz, az értelem, és a gondolkodás kényszere, mint a létezés célja…

Persze, ez nem smakkol sok politikusnak, mert nehogy már, még hogy pont a gondolkodás, azt csak a népség közt ne, mert akkor átlátnak… de mindegy!

…Persze, az sem biztos, hogy egy politikus az előbbi laza okfejtést érti… még csak jobb, avagy baloldali elkötelezettségtől függően sem, de hát politikus az istenadta, miért is értene egy társasházi liftnél emelkedettebb dilemmák problematikájából bármit. A hatalom szempontjából ugyanis teljesen mellékes, még azoknak is mellékes – volt – akik állítólag isten kegyelméből uralkodtak. De mindegy. Mert ebben a mesében… hős lovagok sem fordulnak elő… viszont gonosz boszorka, meg hétfejű sárkány, ha nem is nyíltan, de rangrejtve esetleg. Ugyanis, azokból ma is van, bőséggel!

…De, hát akkor is mese, vagyis fikció.

Még akkor is, ha a mese látszólag éppen itt, és most történik, pont körülöttünk, és minden nagyon olyan, ahogy a hétköznapokban megismerhettük, csak kicsit mégsem.

De, ha valaki esetleg a mese végén majd belegondol, csak annyit mondhat, hogy ugyan fikció, de, bárcsak…

Persze, a mesékkel már csak így van, hogy akárhogyan is van, jobb lenne, ha úgy volna, mint a mesében.

…Tehát,

tessenek csak elolvasni, mivel az alábbi linken ingyen letölthető:

https://drive.google.com/open?id=1v16zwtlahnESoHLMuCYjT_uekiYAFTSG

…és van hozzá borító is:

https://drive.google.com/open?id=1eLHlHFshVvB-9PF7GqOmPDB6Qs2Q_5ho

Globális felmelegedés

IZZADÓ MIKULÁSSAL

Globális felmelegedés

IZZADÓ MIKULÁSSAL

Bár tagadják sokan, mindenki eldöntheti, hogy a télelői nyár utalhat-e bármi ilyesmire…

Most már a Trump is kénytelen immár talán belátni, hogy éghajlat-változás, az bizony, esetleg mégis csak van. És azon is el lehet vitatkozni, hogy ebben az emberiség produkálta széndioxid-emisszió mennyiben hat, vagy sem, mert tulajdonképpen már mindegy!

Továbbá arról is lehet disputálni, hogy a fő bűnös ebben melyik nagyhatalom, azon belül meg, vajon az ipar, vagy a nyaranta túlpörgetett légkondicionálók, vagy éppen telente a fűtés a ludas, vagy esetleg a benzin és dízelfüstöt okádó közlekedés, mert az energia-igényből lehet kicsit lefaragni itt is, meg ott is. De – egyrészt – hozzászokott a jónép a kényelemhez, és feladni ezeket a szokásokat nemigen akarózik – másrészt meg – „persze, csak óvatosan, emberiség, nektek gyorsan le kéne szokni az energia-pazarlásról, na, de miért pont nekem”?

Persze, már mindegy is!

Bár, a nagypolitika ezzel sokkal kevésbé törődik, mintsem a hatalom (és az ebből fakadó pénz) megragadásával és megtartásával, de hát mit is várunk a politikusoktól? Hogy a népekkel törődjenek netán saját zsebük helyett? Egyszerűbb a népséget riogatni! Hiszen, a szélesedő száhel-övezeti vízhiányra visszavezethető elszegényedés okozta, mindenféle konfliktusokból menekülő migránsok hadai ugyan a határokon kerítésekkel ma még talán megállíthatók, de, meddig? Itt a kerítés mögött, mi most biztonságban vagyunk, és leszünk… itt migránsok ugyan nem, de hazájukból kiüldözött politikus-elítéltek kivételesen biztonságos otthonra is lelhetnek… Mert az ilyesmit saját ötletből tehetjük, és nem holmi migránsok, meg Brüsszel, és különösen nem az ördögi Soros nyomására. Sőt!

Persze, hogy az évszázadok alatt kialakult saját kultúrát védeni kell… de, ha tetszik, ha nem, előbb-utóbb annak is változnia kell! Vagy nem? Persze, itt a kerítés mögött, mi, jó magyarok, találékonyak vagyunk… és Tokaj szőlővesszeinek nektárja helyett ott azt a nektárt majd fügéből erjesztjük, vagy éppen tequilát párolunk majd a szárazság-tűrő agavékból, mondjuk, és a kunság mezein az ért kalászok helyett termelhetünk akár banánt is (ha nem túl vízigényes fajta, mert a Duna vize kell majd Paksra, forralni)! Persze, ez néminemű belső kulturális változásokkal járhat, de sebaj!

És, ugyan már, kit fog zavarni, ha a Mikulás szánját nem rénszarvasok, hanem zebrák húzzák? Persze az, hogy a jó öreg piros-ruhás kólaivó nem hermelin-prémes kabátban, hanem átizzadt piros pólóban érkezik, a lényegen mit sem változtat. Vagy lehet egyéb kellemetlen hatása is ennek az át-pártpolitizált ökonómiának az ökológiára? …Fene tudja.

Ilyesmiken ne is tessenek gondolkodni… a gondolkodás ártalmas! Helyette – mondjuk – olvassák a M. Archa legújabb zöldségeit, mert immár két tucatot is összeMArcháskodott.

Íme, a legújabbhoz a link, letölthető:

https://drive.google.com/open?id=1Gk25bgJy06KiDLEnHV9RQ8FAfsuUZA3Z

Borítóstul:

https://drive.google.com/open?id=1rn_pp9N5Pm6E0lK2fUQckfx5xkz9U3rA

KULTÚR-BÉKÉS SZÉP IDŐKET…

KULTÚR-BÉKÉS SZÉP IDŐKET…

Kultúrharc…

Ha vége, miként bejelentetett, akkor vége. Íme, a kultúr-béke. A harcnak meg már vége… Ámde, minek is?

- Hogy micsoda a harc, azt tudjuk. Az a csihi-puhi, adj neki, amíg mozog… de, mi a kultúra?

Persze, ez is latin. Eredeti jelentése a művelés, mármint, a termőföld megművelése. De a fogalom gyorsan átragadt több, más értelemben vett dologra, és kultúraként tekinthetünk például az élesztőgomba-tenyészettől a bélflóra hasznos baktériumainak egyensúlyán át a társadalmak szellemiségének működéséig (leginkább erre szokás érteni) sok mindenre, mely az emberek tudatos tevékenységének folyamata és eredménye. Tudatos, és ez nemcsak a gyakorlatot, hanem az elméletet is magában foglalja. Elvben. Az elméletet, amit a gondolkodás szült, meg a tudományokat is. Esetleg a művészetet…

Hétköznapi értelemben ezek egysége a kultúra.

Most tehát, a harc végén a kultúra – ezek szerint – immár legyőzetett, legalább is, a különféle hírek alapján! Ez bizony eléggé valószínű, tekintve a hazai kultúra legfőbb letéteményesének, a Tudományos Akadémiának a megregulázásáról hallottakat, általában a különféle szellemi tevékenységet művelők különféle (fekete) listákra kerülését, a nemzeti együttműködésből kilógók, elkötelezettségüket nem megfelelően (bársonyos nyelvvel) kinyilvánítók és egyéb megbízhatatlannak tekintettek félreállítását, mindenkit, aki nem a győztesek oldalán állt, netán semleges volt, mert azok a leggyanúsabbak ám! Tehát, megbízhatatlanok, legyen az bíró, múzeum-igazgató akár, vagy éppen szívsebész.

Mert a lényeg az a nemzeti együttműködés és elkötelezettség. Sőt, aki kegyelmezne a legyőzötteknek, az olyan is gyanús, különösen, ha az szakszerű, tudományos, innovatív, és ha még tehetséges is, az egyenesen elborzasztó! Működni ugyanis csak a központi akarat irányelveinek megfelelően… gondolkozás nélkül, szabályosan szabad, azon irányelveknek megfelelve, melyek ugyan megfogalmazva nincsenek, de sejteni – lehet, vagy sem, de – azt illik! Aki meg nem sejti, akkor annak annyi…

Ezért is jobb, ha „A Zemberek” nem túráztatják fölöslegesen sem a műveltségüket, sem az intelligenciájukat. Elég az, ha azt elfogadják, amit megmondanak nekik – függetlenül a sűrű esetleges belső ellentmondásoktól –, és ahhoz tartja magát a tömeg! (Például, hogy a muszlim migráncsoktól, akik hírhedetten erőszakolós és betegség-terjesztő terroristák, azoktól rettegni kell, ha a törökök a nyakunkba eresztik őket, de a muszlim törököket, akik igencsak muzulmánok, a százötven év ellenére is kulturális és esetleg genetikai rokonként kell üdvözölni és szeretni! Hogy csak egy példával szembesüljünk, de ezen ne nagyon tessen gondolkodni, mert gondolkodnak helyettünk – vagy sem – ott fenn, az arra megválasztottak.)

Most tehát itt a kultúr-béke. Akinek meg az ilyen béke nem tetszik, hangoskodik, vagy sunyin hallgat, és nem képes békésen eltűnni a balfenéken, vagy akárhová, mert itt nincsen számukra hely, az olyat el lehet lehetetleníteni, előbb egzisztenciálisan, aztán véglegesen is.

De, már kultúr-béke van, és most még lesz is, jó darab ideig. Vagyis, béketeremtés, és a békétlenek felszámolása, gondolkodás nélkül, mert a gondolkodás, az a békétlenség maga!

Mindenesetre, ezen már fölösleges kérődznie a vén M. Archának. Ősz van, és ilyenkor már kissé hűvös a dagonya, de attól még egyebeken kérődzni és szemlélődni lehet. Egyelőre. Meg, mindenfélét összeirkálni.

Mint már megint… bár ez kissé rövidebb, utóbbi időben ez van. De, a huszonharmadik is készen, és letölthető innen:

  1. FÁJDALMAS DOLGOK – 2018. október

https://drive.google.com/file/d/1S0UVEVA6T5yyG575v8n3yWfdCHfiidkb/view?usp=sharing

 

…meg a borítója is, innen:

https://drive.google.com/file/d/1_dFCr754wRpe8HTYgEE9thI1ydkJuI5R/view?usp=sharing

 

Még valami… a vén M. Archa már vagy egy híján két tucat „ponyvát” összeirkált. Aki szeretné emlékezetében felidézni a közelmúlt közéletének krónikáját (Érdemes! Már csak a feledékenység ellen is!), az a fikciós kritikai irrealista történetek háttér-környezeteként felidézheti, éppen mifélék történtek akkor, ha letöltögeti sorban ezeket:

  1. HOLNAPUTÁN ÜGYNÖKSÉG – 2015. május https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZdlFyaThGUVdPLTQ/view

vagy:

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZdlFyaThGUVdPLTQ/view?pref=2&pli=1

 

  1. BELÜLRŐL RÁGVA – 2015. július https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZaDF0TmRSNzRxOFE/view

 

  1. VÍZ – 2015. október

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZV09XZVc4d0czWGM/view

 

  1. ELLENLÁBASOK (ANTIPODÁK) – 2015. november

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZOEN4UVlSOGR2NTg/view

 

  1. CÁPÁK – 2016. január

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZazBJQno1Y3pRejA/view?usp=sharing

 

  1. HATODIK – 2016. február

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZaWU5N1d0UTRjbVE/view

 

  1. PÁNCÉLOZOTT EGEREK – 2016. február

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZOVNaZm10Rk9odW8/view

 

  1. VÁGYVÍRUSOK – 2016. július

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZbVBmeGJqRWZWN1k/view

 

  1. HÓKUSZ-PÓKUSZ, HIPP-HOPP - 2016. augusztus

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZMldGU1o0WUFFUG8/view

 

  1. NA, DE, MINT A BONOBÓK? – 2016. október

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZeENYQXgwRWx0dG8/view

 

  1. SZÍNLEHANGOLÓ – 2016. november

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZQ0t2eXBFb0szQ2c/view

 

  1. ENERGIA FRISSEN, FORRÓN – 2017. január

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZejAxM0I4bGJVR3c/view

 

  1. KÉK, ZÖLD, SZÜRKE ÉS AZ ERŐSZAK – 2017 július

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZTTlGRlRHRlh2M0k/view

 

  1. TÚL FORRÓ NYÁR – 2017. augusztus

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZRmM1SkxMRnlNYWM/view

 

  1. MESSZE, MESSZE, ITT MEG SEMMIT – 2017. október

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZUWxjSk1oazVuRUE/view

 

  1. ELBŰVÖL-ŐSZ – 2017. november

https://drive.google.com/file/d/1qL-XrnBX8SyVymR9UmULOr2Gvh8BKysB/view

 

  1. „MENNYBŐL AZ ANGYAL” – 2018. január

https://drive.google.com/file/d/1TmF_ZiehYSpnzJrGidgiE3Kt62WFSWR1/view

 

  1. APRÓSÁGOK – 2018 március

https://drive.google.com/file/d/1mOEB-Pev68sWZWAjI9vparqhKnD1Hoqj/view

 

  1. KIFŐZVE, KAVARVA, ELSÓZVA – 2018. május

https://drive.google.com/file/d/1g3HnSswYj64CAYUSi6INkmYXffcsIBlI/view

 

  1. ZÖLD HÁLÓS KAPCSOLATOK – 2018. június

https://drive.google.com/file/d/1Se13Qf4u-NEFJr79YcdGiN-qaN0OnoET/view

 

  1. AZ EROTIKA TÉRIDŐ-TORZÍTÓ HATÁSA – 2018. augusztus

https://drive.google.com/file/d/1t5NorIkm5A0Zm56rgRFvJAm3T6Y6i_56/view

 

  1. FORRÓ UTÓSZEZON – 2018. szeptember

https://drive.google.com/file/d/1n0-5kIpOHPj9CX-Dd4ZYKAoYSbLZDG5O/view

 

 

VÉGE A KULTÚRHARCNAK, VAE VICTIS!

VÉGE A KULTÚRHARCNAK,

VAE VICTIS!

Hát, ez van, amiként a vezér immár kinyilatkoztatta… íme, a kultúr-béke:

…Miképpen az utolsó nagy háború lezárásaként, azt követően, a világ legtermészetesebb dolga volt akkor is, hogy a legyőzötteket háborús bűnösként a tetteikért és nézeteikért felelősségre vonják. Hogy mennyire helyesen, azt ma már csak kevesen vitatják. Ez azonban igen hosszadalmas folyamat, akár féltucat évtizedig is eltarthat, mint az esetben is eltartott!

Ez bizony olyan lecke, amit a mai harcolók is alaposan megtanultak… hogy, bizonyos nézeteknek lehetőleg az írmagját is ki kell törölni!

És, már tapasztalatból tudjuk, hogy a mostani győztesek kiválóan ismerik a történelmet. Pontosan tudják, hogy például az antik Rómában a diadalmenetet követően, ahol a legyőzöttek vezéreit láncokban végigvezették a menetben, azokat egyenesen vitték is ünnepélyesen megfojtani. Szóval, ez a hagyomány eléggé régi…

Az egyetlen probléma azonban ezzel a kultúr… mert, az, sajnálatosan és sajátságosan nem mutatja igazán tisztán a frontokat.

Vagyis, tulajdonképpen senkiről nem lehet pontosan tudni… tehát, feltétlen éberség szükséges! Így a kultúrháborús bűnösök felkutatása és elítélése cseppet sem lesz egyszerű, és minden valószínűség szerint alaposan elhúzódó folyamat lesz, mert sokakról kiderülhet még, hogy miféle mód vettek részt, vagy éppen dezertáltak a kultúrharc során a sorokból, netán átálltak, vagy árulóként, esetleg kettős ügynökként működtek! Vagy csak katona-szökevényként lapítottak! Szóval, alaposan meg kell vizsgálni mindenkit, mintegy igazoló-bizottságok előtt, hogy ki miféle módon, derék harcos gyanánt, netán sunnyogva, esetleg titokban éppen az ellen-oldalon vettek részt a kultúrharcban. Mert akiről kiderül, akkor annak…

És, már vannak fejek, akár látszólagosan a győztes oldalon tevékenykedő, de tulajdonképpen minden bizonnyal diverzáns ügynököké, akiké most lehullhat, és vannak még bőven, akiket a diadalmenetet követően vihetnek megfojtani.

De, hát nem így van rendjén?

Vagy nem?

süti beállítások módosítása