Holnapután ügynökség

MEGSZAVAZTÁK!

VAN MÁR TÖRVÉNY, AZ ELLENSÉG ELLENÉRE

2020. március 30. - Ira M. Archa

MEGSZAVAZTÁK!

VAN MÁR TÖRVÉNY, AZ ELLENSÉG ELLENÉRE

   …Na, mostan már kibújt a zsák foltja a szögből!

Hogy kik terjesztik a koronavírust, mostan már tudhassa minden tisztességes Nemzetffy!

…Mert a honatyák kétharmados tisztességese megszavazta, hogy a magyaroknak nem kell a vírus!

Akik meg nem szavazták meg, azok bizony vírusbarátok, mi több, bizonyára terjesztők! Sőt, vannak olyanok is, mindenféle ilyen-olyan népség, akiket ugyan a kutya se’ kérdezett, de aláírtak! Bizony, majd’ kétszázezren, pontosabban eddig száznyolcvanezer ötvenegyen, akik aláírták a víruspártiságot. Hogy a kormány és a feje ne intézkedhessék a járvány ellen! Na, most már hiába…

- Na, de jól is tették, mert már tudni lehessen, kik azok, név és cím szerint. Így könnyebben lehet majd összeszedni őket… előbb őket, utána az országházi szemtelenkedőket, és ha mindet egy közös karanténba koncentrálják, akkor vége is lesz a fertőnek! Mert már megvan a törvény, most már csak a parancs kell… meg valamilyen hely, ahová össze lehet csukni mindet, és többé ki nem ereszteni! Ott fertőzzék egymást liberalizmussal, demokráciával, szabadsággal, egyenlőséggel, testvériséggel meg leginkább vírussal!

Sőt…

…Az ördögi Soros mostan Budapestre küldött egymilliót.

Állítólag eurót, de az talán valószínűbb, hogy vírust, mert tőle – hiszen ördögien nemzet és magyarellenes, ezt tudja már mindenki, aki hallgat a nemzeti feljebbvalókra – kitelik! Hogy ottan, Budapesten, meg onnan terjesszék, meg onnan szórják a liberalizmust meg a vírust szanaszét… szóval, ha budapestivel találkozik valaki véletlenül másutt, ne csak a másfél métert tartsa be, hanem legjobb, ha ott helyben a mobiljáról kihívja a rendőrséget, hogy gyanús liberalizmus- és vírusterjesztőt látott… de csak óvatosan tessék, mint Dömösön. Oda többé vírusgyanús nagyvárosi idegen be nem teheti a lábát! Soha többé! Még akkor sem, ha falból azt mondja, a gyerekeivel a Rám-szakadékban akarna levegőzni: mert csak az a biztos, hogy szétszórni fogja a vírust. Hát, jobb is, ha oda soha többé senki nem akar kirándulni, még a járvány után sem, mert az ottaniak immár biztosan óvják magukat az idegenektől, hadd óvják magukat, míg világ a világ… Mert ottan öntudatosok laknak ám!

…Még nem úsztuk meg a járványt, de ha éberek vagyunk, és betartjuk az intézkedéseket, behúzzuk a fülünk-farkunk a lakásainkba, engedelmesen mossuk a kezeinket, meg a kormány is él végre a vágyott felhatalmazással és végre eltünteti az ellenséget vagy ellenzéket (nekik egykutya), akkor minden rendben lesz…

Nemde?

A VÍRUST ÉS AZ ELLENZÉKI TERJESZTŐIT MEG KELL FÉKEZNI!

A VÍRUST ÉS AZ ELLENZÉKI TERJESZTŐIT MEG KELL FÉKEZNI!

- Mint tudhassa a tisztességes Nemzetffy, a fertőzést az ellenség (vagyis a sorosista, vírusbarát ellenzék) terjeszti! Még az országgyűlésben is, eztet tudni lehessen, a vírus mellett szavaztak a nemzetellenes gonoszok! Hogy irtsák a magyarokat, csakis azért!

…Akkor mostan mit csináljon, aki tisztességes?

Legelébb is, mártsa alaposan szenteltvízbe és tegye össze a kezeit (addig sem fogdos fertőző felületeket) meg mondjon el pár miatyánkot meg üdvözlégyet, de lehetőleg otthon… esetleg a templomban, mert ott vigyáz a jóisten a hívekre, oda a gonosz be nem mehet, mert nem állja a tömjénfüst szagát, tehát az ördögi sorosista vírusterjesztő ellenség sem! Na, ezt is tudhassuk ám!

És különben is, mindenki maradjon otthon. Aki az utcán lófrál vagy éppen sétál, hogy aszondja, bevásárolna, meg levegőzik, arról tudni lehet, hogy sorosista, vírusbarát, ragályterjesztő ellenség! Még, hogy séta, meg kirándulás, meg jó levegő… az olyan ártatlan falvakba meg helyekre meg odaviszik a vírust az olyanok, akiknek ott semmi keresnivalójuk. Aki józan Nemzetes, kintről az senkit be ne eresszen… friss levegőt se, mert vírusos lehet, ne eresszen nem csak az otthonába, de a községébe se! Maradjanak az idegenek meg az idegenszívűek másutt. Mert a kint mászkálók, azok mind sorosisták, és hintik a ragályt szerteszét! Olyanokkal szóba állni sem okos dolog, még másfél méterről se’, mert ha vírust nem is, de demokratikus meg liberális fertőzést, azt bizony úgy is terjesztik, aztán meg, ha valakin kitör a szabadságvágy, amint kimegy otthonról, máris benyeli a vírust! Akkor neki annyi…

…De sunyi az ellenség… a ragályt mindenféleképpen terjeszti! Akár elektronikusan is!!! Hiszen vírusok a számítógépeken is terjeszthetők… Na, az ellen meg úgy lehet védekezni, hogy nem kapcsolják be a számítógépet, vagy aki ért hozzá, letilt mindenféle olyan internetes kapcsolatot, amiről tudja, hogy a túlvégen sorosista, nemzetellenes vírusterjesztő van! Sőt, a mobil-telefonokon is terjedhet, ha nem is a koronavírus, de a liberalizmus például, az legalább olyan veszélyes. Ezért érdemes a sejthetően ellenzéki alakok telefonszámát letiltani, mert velük szóba állni is tiszta életveszély…

Bár, manapság biztosat nem tudni senkiről… biztosan legalább is, nem lehet tudni. Ezért a leghelyesebb, ha senkivel szóba nem áll az öntudatos nemzeti lelkületű!

Minek is az a beszéd?

Ha valaminek értelme van, azt a közszolgálati tévében majd elmondja valamelyik kormányszóvivő, vagy esetleg a kormány feje! Péntek reggelente meg a rádióban is! Más információra más csatornákról meg semmi szükség! Ottan amúgy is, ha nem vihogós játékokkal szórakoztatják egymást a celebek, akkor az olyan csatorna gyanús… esetleg gondolkodtatnak az olyanok, az meg káros, a gondolkodásba még belefájdul a nemzeti fő, és akkor nem lehet tudni, hogy a liberálisok hazugságai miatt fáj, vagy a vírusfertőzés első tünete…

De most már lehet majd intézkedés… például, hatóságilag, katonai segítséggel karanténba lehet majd koncentrálni az olyanokat, akik a nemzet ellenségei, mostan már elegendő hozzá a kétharmad (ami ugye az egész), akár már hétfőtől! Amikor összeül – egészségét önfeláldozón veszélybe sodorva – a tisztelt ház felelősségteljes kétharmada. Akkor már hiába is gyűlik oda a parlamenti ellenség! Akkor minden ellenséget el lehet (végre végleg) hallgattatni, és akár be is lehet majd csukni, mert a bölcs kormány erre is fel lesz hatalmazva. Hogy – végre – tehessen is valamit az ellenség ellenében, és védje meg a nemzetet…

Szóval, ne csak másfél méter távolságot tartsunk! Senkivel nem szabad szóba állni, vagy meghallgatni a mondókáját, ha az nem a kormány legfelsőbb bölcsességétől ered, mert az önálló gondolat maga a fertő!

Vagy nem?

VESZÉLYHELYZET: MINDEN HATALMAT A KORMÁNYFŐ KEZÉBE!

a vírusterjesztő sorosista parlamenti ellen(s-z)éket meg koncentrálják karanténba!

VESZÉLYHELYZET: MINDEN HATALMAT A KORMÁNYFŐ KEZÉBE!

a vírusterjesztő sorosista parlamenti ellen(s-z)éket meg koncentrálják karanténba!

…Mert ilyen helyzetben a Nemzet védelmében erre van szükség. Hogy a sunyi, migráncs-simogató, vírusterjesztő ellenséges bandák ne csak a fertőző demokrata meg liberális ideológiájukat, de a vírust se terjeszthessék, azért!

Meg hasznos volna őket szorosan összezárni, fertőzgessék csak egymást. Már úgyis az utcán a hadsereg, csak egy parancs kell, és katonai erővel mindegyik ellenzéki összeszedhető. Akkor vége az ülésteremi szemtelenkedéseiknek! Vagy éppen azon kívül… Hiszen képtelenek belátni, hogy a kétharmad, az, az egész! A Nemzet! Amely gondolkodás nélkül engedelmeskedik a feljebbvalóinak.

Az a tűzre való ellenség pedig csak fertőzze egymást, mondjuk van elég férőhely a stadionokban, most másra – sajnos – nem használhatóak, de másutt már sikeresen próbálták ki az ilyesmit. Beterelni őket, kifelé már úgy sem jöhetnek többé.

És akkor a Nemzet sokkalta hamarabb lesz túl az egész járványon, ha egységet mutat. Immunizálhatja magát… legfeljebb a nyuggerek – akiket most éppen védeni kellene, de minek – némileg megritkulnak. Az meg tiszta haszon! Marad a nyugdíjuk a költségvetésben, amúgy is lesz mit pótolni, ha a járvány gazdasági utóhatásai következtében visszaesik a dzsídípí, akkor lesz némi tartalék, ha megritkulnak.

Ez így praktikus.

Megtisztítható a közélet és a bölcs kormányfő majd minden nemzetfyt megvédve gondolkodik mindenki más helyett is… Például, kezet kell mosni, ha azt mondja, és az utcán se csavarogjanak a mindenféle népségek, mert az ejnye-bejnye de csúf dolog, vagy éppen leállni beszélgetni… miről is? Van olyan, amit a legfelsőbb bölcs hatalom nem tud sokkal jobban? Majd elmondják a tévékben… és akkor ahhoz tartsa magát mindenki. Beszélgetni, csak úgy, az fölösleges, és az már csoportosulás! Ragály-terjesztés! Minek is az olyasmi? Ha van valami fontos, majd a legfőbb bölcs péntek reggel elmondja, hogy mit és hogyan, mert ő tudja a legjobban, csak szót kell fogadni neki. Mert, aki meg nem, az beállhat a sarokba, vagy egyéb karanténba, büntibe!

Na, ércsük?

Karantén idejére meg némi olvasnivaló M. Archaság, ingyen letölthető meg olvasható innen:

https://drive.google.com/open?id=14pHnbWqlkltxmhjSjckC5DwZ5J6jJLQB

…és van borítója is, innen:

https://drive.google.com/open?id=1tsA-z3GBmQX8JK1XbO7hHSv4F_lJqrop

 

KARANTÉN, AVAGY MAGYARUL: VESZTEGZÁR

KARANTÉN, AVAGY MAGYARUL: VESZTEGZÁR

Vagy, mifene?

Csak azért, mert bár a fogalom régebbről sokak által ismert, akár Rejtő Jenőtől (P. Howard), ámde, nemrég kiderült, hogy egyrészt nem egységesen szabályozott, és nem is jogi kategória. De, ha valaki megsérti… mondjuk, két perzsa diák, akkor úgy jár, mint télvíz idején a macska! …Mi több, a különféle biztosítok sem ismerik… mármint el, mint „káreseményt”. Közben sokan megszívjuk!

Pedig, lehet – mondjuk – önkéntes is… csak akkor nem jár a táppénz. Az ugyanis fizetésnélküli szabadságnak minősül. De, ha elrendelik? És akkor is? Vagyis: …Mi van?

Hálaistennek, veszélyeztetett nyuggerként ezzel kapcsolatosan az esetleges megmakkanásom esetére utóbb gondom nemigen lehet. Szóval, én nem félek! Legfeljebb a kis nyugdíjam a költségvetésben marad… de vannak bőven mások, akiknek ez gond…

Mert, az ilyet szabályozni kellene ám!

Persze, ha valaki otthon kénytelen maradni, mondjuk a bezárt suli helyett az otthon rendetlenkedő kölykével, akkor például mi van? Mert addig rendben, hogy így majd a csemete sem el nem kapja (rájuk nézvést állítólag alig veszélyes), se tovább nem adja, de ha a szülőnek nem jár fizetés, akkor nem a járványba, hanem a járvány után hal bele, éhen! Többnyire… mivel errefelé a népségre a tartalék-mentesség a jellemző.

Tehát: a fene sem tudja, hogy mi, meg hogyan!

Jó lenne az ilyesmit tisztázni, kéremszépen, hogy mindenki, akire vonatkozik, tudja, merre hány lépés, mi az ajánlatos, mit szabad, és mi az, ami nemcsak buta pánikolás, de nem is ajánlatos.

Nem mindenki jogvégzett… sőt, a biztosítási jogban – lett légyen az akár az álladalmilag kézben tartott egészség-biztosítás akár – is ritkán otthonosan mozgó egyed, most tutira tudja, hogy melyik szél merről, és akkor merre…

Nekem már könnyű, nem is rólam van szó!

Tehát, egyrészt szabályozás meg tájékoztatás kell, és nem úgy, mint a kultúra és tudomány, vagy a közoktatás megrendszabályozása, meg a migráns-hadakról szóló riogatás (jönnek valóban, vagy sikerül megállítani a kerítésnél mind; ebből a szempontból még mindegy is), és nem kapkodó intézkedések, köpönyeg eső után…

Hónapokkal előbb lehetett tudni, hogy ha nem is „világjárvány” (vagyis pandémia) lesz a dologból, de elterjed majd mindenütt (globális epidémia), mindegy, hogy a WHO miként minősíti, és mire lesz vakcina, oltóanyag, aminek a kifejlesztéséhez és kipróbálásához pár év szokott kelleni, mire engedélyezhető a használata, addigra az egész – a maga súlyosságával ugyan – de le is cseng…

Na, ugyan ki gondolkodott előre pár hónapja, mielőtt beüt – mert látjuk, beüt – hogy mit miként kell szabályozni? Főleg, ha a jog nem ismeri a „karantén” fogalmát, talán be kellett volna mutatni neki, nemde? És ki az, aki törvényt előkészíteni hivatott lett volna? Bár, utóbbi időben egyénileg szoktak ilyesmit kezdeményezni, saláta-jelleggel, de – elvben – ez nem a kormányzat felelőssége volna? Mit csinálnak ott azon kívül, hogy a vastag fizetésüket felveszik? Mert hogy nem gondolkodnak, az tuti. Csak kapkodnak, eső után a köpönyegért.

Tudom, hogy manapság minél feljebb, annál kevésbé divat gondolkodni (előre), na, de hogy ennyire?

Mindenesetre, vesztegzár idejére össze M. Archáskodtam egy újabb mesét, ingyen letölthető meg olvasható innen:

https://drive.google.com/open?id=14pHnbWqlkltxmhjSjckC5DwZ5J6jJLQB

…és van borítója is, innen:

https://drive.google.com/open?id=1tsA-z3GBmQX8JK1XbO7hHSv4F_lJqrop

 

KULTÚRPOLITIKA

KULTÚRPOLITIKA

Na, most aztán már elég!

Mármint, a hülyeségből. Bár, úgy tűnik, az manapság elvárás. Persze, a fene se tudja, hogy az ilyesmit ki várja el…

Mert olyan nincsen, hogy jobb, vagy éppen baloldali tudomány meg művészet. Ha a politika akárhonnan belepofázik ezekbe, az a világvége! Bár ezt Hitler és Sztálin is megpróbálta… Vége, legalább is, az emberiségé, ha a legjobbjait ezek szerint kategorizálja!

Vagyis bejön a harmadrendű korlátoltak, az elfogult idióták korlátlan uralma az igazi kultúra helyett! Mert ami valóságos, az igaz, az hatásos és élvezhető, az sem nem bal, sem jobboldali, sem nemzeti, sem nemzetközi, sőt, sem hím, avagy nőnemű… mint ahogyan manapság pár elvakult szeretné!

Az a gondom ezekkel, hogy mostanában minden felől árad a hülyeség. Bel- és külföldön, jobbról meg balról!

Na, kiadtam a mérgem… bár, még nem indokoltam!

Mert, amióta világ a világ, a még csak középszerűek se, azok nem bírják a tehetségeket, de kategorizálni akarják, meg megfegyelmezni. Mert nem jók az ilyesmiben… Legfeljebb politizálnak.

Persze, a tehetségek általában nem éppen hétköznapiak, sem teljesítményben, sem magánéletben. Szókratészt, az európai, sőt egyetemes kultúra egyik atyját is képesek voltak halálra ítélni, a szelíd Krisztust meg keresztre, de bajuk volt a homokos Leonardo Da Vincivel éppen úgy, mint Michelangelóval, vagy Caravaggióval, vagy éppen a sikkasztó Benvenuto Cellinivel is (az utóbbi kettő speciel még gyilkolt is), vagy éppen Csajkovszijjal! Nem is beszélve például a zseniális Turingról, a matematikai számítástechnika egyik huszadik századi atyamesteréről, akit a kémiai kasztrációval az öngyilkosságba kergettek… az álszentek. Nekik Marie Curie is egy változókorú fehérmájú… most meg az a téma, hogy politikailag jobb, vagy bal. Sőt! Férfi, vagy nő…

Hát, eldobom az agyam… miközben a tévét nézem, egy amerikai spiné Hollywoodból éppen az mellett kardoskodik, hogy a filmrendezők, meg forgatókönyv-írók közt is kell egy női kvóta! Minimum tíz százalék! Mintha az attól függene…

Na, nem.

Mert a tehetséget nem határozza meg semmiféle magán-, vagy közéleti csoporthoz-tartozás, politikai hozzáállás, vagy gender. Van, aki már ilyesmiben állást foglalni sem mer ebben az őrületben. Pedig jobb vagy bal, férfi, nő, vagy éppen valahogyan köztes, két-, avagy négylábú, sőt, szárnyas, tökmindegy! Mert a lényeg, hogy tehetséges, jól működik, igaza van, hatásos! Így, vagy úgy, ezzel vagy azzal.

Mint azt sem elviselhető, hogy ahány politikai váltás, annyi személycsere kulturális intézményeknél! Sőt! Ha egy tehetség teljesítménye Oszkár díjra lett érdemes, a fenét sem érdekel, hogy réges-rég besúgott-e vagy sem akkor, amikor szinte mindenki besúgóvá vált, tudva vagy sem, muszájból. Vagy másnak például éveken át megkérdőjelezhetetlen a teljesítménye, csak épp az új kurzusnál nem nyalt be időben a lágymelegig…

Politikusok, el a kezekkel a kultúrától! No, nem is azért, hanem mert ügyefogyott kezeitekkel még tönkre teszitek! És akkor az emberiségnek annyi.

 

 

 

NEMZETI KONZULTÁCIÓ: RIA-RIA, FÚRIA!

NEMZETI KONZULTÁCIÓ: RIA-RIA, FÚRIA!

Forr a világ bús tengere, oh magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.”

(Berzsenyi Dániel: A MAGYAROKHOZ; 1807)

Az Erynnisek a latin Fúriák ógörög megfelelői, ők a harag és a bosszú démonikus istennői, akik a halandó fülébe való állandó suttogással késztetik véres cselekedetekre a delikvenst… csak úgy, olvasás előtt megjegyzendő.

(Közbevetőleg:

- Az meg már megszokott errefelé, hogy a költő egyben vátesz is, noha Berzsenyinek még fogalma sem lehetett a globális felmelegedés /forró tengerek/ okozta éghajlat-változásról, és valószínűleg egyáltalán nem is így értette… csak most mégis, ez is van. Nem egészen mellékesen.)

Ámde éppenséggel most nem is erről lenne szó:

Sokkal inkább arról, hogy ha harag és – előbb-utóbb véres – bosszú, az meg ugyan kire vetül, és mire föl? Ki, és mit suttog, kiknek a fülébe állandóan?

- Mert vannak bőséggel, akiknek – ezért vagy azért – az igyekezetük ellenére, nem a reményeik szerint alakult az egzisztenciájuk, nem kis csalódottságukra. Na, egyeseknek a magasból éppen ezek fülébe érdemes a fúriák suttogását beterelni:

- Hogy ki is tehet arról, hogy nemhogy egyről a kettőre, hanem valamilyen nulla felé tendáló hiperbolikus görbe szerint alakul a helyzetük…

Hát, a suttogás sok csalódottnál nyitott fülekre is lel! Mert a „lelki restség” pediglen az a főbűn – mert valóban az – mely (talán mégsem) a litániákon való zsolozsmázás, mint egyfajta keresztényi mantra gyakorlatának henye mellőzése, és (némelyek szerint) szó sem lehet a gondolkodásról! Az ugyanis (szerintük) fölösleges… - Bár a hit primátusát hirdetve a tudással szemben, miszerint – vagyis Tertullianus szerint – a „hiszem, mert lehetetlen” nem arról szól, hogy gondolkodni, bármit tudni tiltott gyümölcs lenne, mert akkor mivel szemben legyen elsődleges a hit, ha nincsen meg az, amit megelőzzön: a gondolati párja… egyrészt.

Másrészt meg az előbb bemutatott csalódottoknak könnyű a kertek alatt sunyin áskálódó idegenekre hivatkozni… mármint azoknak a suttogóknak, sőt, szónokoknak, egyéb demagógóknak, akik az előállt javakból – melynek a mennyisége sajnos véges – aránytalanul jóval nagyobb részt sikeredett kihasítani, és a hoppon-maradottakkal közlik, hogy nekik szintén „járni jár, csak nem jut” … amazok miatt! Biztos, hogy mindig mások, idegen, külső-belső gonoszok áskálódása, meg a sok többi szerencsétlen tehet a balsorsról?

…Hát, persze, hogy az mindig a nagyon mások miatt sújt! Erről fölösleges is gondolkodni… Hiszen sugallják is, hogy például az ördögi Soros nemcsak a migránsok erőszakos, fosztogató, fertőző és terrorista légióit uszítja az ártatlan hazai keresztényekre, de még a nemzetidegen, sötétbőrű, hazai nyomorultak (noha azok a nyomorba taszítottak meg bár csak szinte babona-szinten, de szintén keresztények), bűnös, kultúraidegen-népségét is megélhetésre bujtogatja!

Ja, persze, ha a mai hazai „jó kereszténynek” úgy hirdetik, hogy a karitász (latin: jótékonyság, irgalmasság, egy határozottan el- és -befogadó, és semmiképp nem kirekesztő fogalom) – mint olyan, másodlagos – nem éppen fontos a hit megőrzéséhez, és ezért akkor lehet végre, előbb-utóbb belső keresztes-háború is, isten dicsőségére, ugyebár. Mert nem a bűn, hanem a bűnös személye – sőt, egész nemzetsége – a gyűlöletes (bár – állítólag – istennek erről más a véleménye)?

Nesze neked karitász, meg humanizmus!

Persze, lehet bármit úgy magyarázni, hogy sok előbb említett állítás elég gyakran ismételve szinte magától értetődőnek tűnjék, noha még az emberszabásúak többségében is meglévő empátia, meg a lelkiismeret hatására egy kis gondolkodás után a tisztességes másféle erkölcsi konklúziót von le.

Például, a mottóként idézet vers későbbi mondata, hogy Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!” - felszólítás esetleg nem valamilyen náci felsőbbrendűség-tudatról szól, hanem a lelkiismeretről… esetleg. Hiszen, a következők sem arra utalnak!

Nem sokaság, hanem

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.

…Vagy nem?

 

 

SZOC-LIB, A LEHETETLEN HIBRID

SZOC-LIB, A LEHETETLEN HIBRID

No, igen… mert a tűz és a víz együttesen képesek gőz létrehozására, ily módon tehát még valahogyan össze is passzíthatók. Ámde…

Mondjuk a kenguru és a kaktusz házassága – noha mindkettő félsivatagi lény – nem vezet semmire. A kaktusz ugyan igencsak tüskés, ámde növény, a kenguru meg növényevő, ám erszényes állat, az egyik amerikai, a másik meg ausztrál, és találkozniuk sem természetes, hát még egyéb picsi-pacsi közöttük.

Legalább ennyire abszurd a szocialista és a liberális hibridizációja.

A szocialista ugyanis baloldali, proli-párti… és alapvetően a munkavállalókkal tart a tőkével szemben. Sőt, osztályokról beszél! Meg a tőkéről, ami nagy és globális, ők meg internacionalisták. A tőke belső működésének fékevesztett túlhajtásait hivatott korlátozni, a szociális – társadalmi – gondolat jegyében, az elesetteket támogatni, esélyegyenlőséget teremteni, a túlzottan centralizált tőkét alaposan agyonadóztatni szándékozik az előbbiek életkörülményeinek juttatásokkal való javítása szándékéval, még akkor is, ha ez túlszervezett és túlközpontosított államot, és ezzel állami túlköltekezést jelent, akkor is! (Közbevetőleg: a kommunista meg olyan szélsőséges szoci, aki a világforradalomban bízva hirdet permanens és fokozódó osztályharcot, meg proletár-diktatúrát, az tudjuk, milyenné válik, mert volt olyan, csak nem általában a prolik diktáltak, hanem egy szál erőszakos proli! Nagyságrendileg nagyobb – belső – népirtást is produkált, mint a második világháború…)

A liberális, az magyarul szabadelvű. A tőke, és a tőke szabad mozgásának a híve, mert szerinte a piac önszabályozó… kicsi és olcsó államot szeretne, és nagy ívben tesz az elesettekre meg a szegény rétegekre (aki hülye, vagy peches, haljon meg), elvégre mindenki saját szerencséjének kovácsa, és ha nem sérti mások szabadság-jogait, akinek van, azt, és ott tehet akár a tőkéjével, akár a munkaerejével, ahol és amihez kedve van. Mivel szerintük nincsenek társadalmi osztályok, se nemzet, csakis az individuum, az egyén. A tőke viszont globális, államhatárokon ívelhet át, mindegy is, hogy honnan honos, lehet akár multinacionális is! Így tehát határozottan jobboldali, és ugyan nem kicsit másként, de eléggé szélső!

Vagyis, a szociálliberális, az olyan lehetetlen hibrid, mely, mint a példában, a kaktusz és a kenguru nászának eredménye, amolyan növ-at, vagy áll-ény… vagy ha létezett is, életképtelen.

…Persze, hívtak így valamilyen próbálkozást, csakhogy az teljesen más volt.

Szó mi szó – és tény, ami tény – ismert a próbálkozás oka és eredete is:

…Az ugyanis nem volt csoda, hogy a koncentrációs táborokban felszabadulásként élték meg sokan a szovjet megszállást… és nem teljesen öntudatosan, mindent felmérve és megértve keveredtek a pártjukra, nem tudva vagy értesülve Sztálin legalább olyan intenzív antiszemitizmusáról, melyet például a zsidó orvosok koncepciós perei fémjeleztek, vagy éppen az a nem is annyira „lájtos” szibériai Gulág, amit a Távol-Keleten a helyi őslakos csukcsok meg tunguzok meglepetésére Birobidzsán városának központjával Zsidó Autonóm Területnek neveztek a kínai határtól és az Amúr folyótól kissé északra… mindezeket talán nem tudva léptek azok errefelé a kommunisták közé… akkor még. Vagy negyven év múlva, kijózanodva meg többen éppenséggel liberálisként határozták meg magukat, mert hogy most már szabad… tehát, másnak lenni is szabad! Akár a nemzetiséget, kultúrát, a vallást, nemi vonzódást, vagy bármit önmeghatározni… micsoda tévedés!

Most tehát az a határozott gyanúm, hogy mivel csak úgy „zsidózni” nem ildomos nemzetközileg, ezért hipokritai szent Eufémia intenciói (ami tulajdonképpen egyfajta hazai, „nemzeti” political correct, azaz P.C.) szerint eléggé egyértelmű, hogy mit is jelent a szoclib, vagy a diplomás kommunistából lett liberális…

Na, akkor itt van egy többé-kevésbé újabb könyvnyi, ingyen letölthető M. Archaság:

https://drive.google.com/open?id=1EfKtMwVi-KzeP8ehhAn--4I9-1KNao-C

Itt meg a borítója:

https://drive.google.com/open?id=1sP8P3PQcPov2ORBtE4a5F2DzzcdAblZ8

 

 

 

 

DIPLOMÁSOK, KOMMUNISTÁK, LIBERÁLISOK…

DIPLOMÁSOK, KOMMUNISTÁK, LIBERÁLISOK…

Na, az biztos, hogy mind csupa nemzetellenes, hazaáruló féreg, ugyebár! Hiszen ezek mind egymásból következő, undorító bűnök! Aki diplomás, akkor az liberális, sőt kommunista! Hazudik, csal, lop, gyilkol.

Hiszen, immár köztudomású! Mert, meg lett mondva, felülről. Mostan már tisztán láthat a népség!

Hiszen, a diplomásokkal már jó ideje mindenféle baj van! Hallott róla minden tisztességes nemzetfi. Hogy a diplomások miféle mód áskálódnak a nemzet ellenében! De már folyamatba tétetett az eljárás a megfékezésükre. A Tudományos Akadémiát már sikerrel! Most a pedagógusok vannak soron, és már látható sikerrel fékezi meg az áskálódókat a kormány, az orvosokkal azonban még nehezen bír, ám a jogászok, bírák megfegyelmezését már alaposan sikerült előkészíteni. A művészeket is lassan sikerül, bár velük gondok vannak… némelyiknek nincs diplomája, csak tehetsége, ami különösen veszélyessé teszi őket, de vannak magánügyeik, mellyel el lehet hallgattatni a nyavalyásokat. Szóval, menni fog!

Na, és akkor a kommunisták… a sok éhes, elvakult proletár, az osztályharcos öntudatukkal! Mondjuk, a diplomásokat ők sem nagyon kedvelték, persze azért a múlt idő, mert virtigli kommunistát manapság igen nehéz találni. De még vannak olyanok, akik emlékeznek azokra az időkre, amikor a nómenklatúra, a munkásosztály élcsapata élhetett a munkásosztály hatalmával sokkal jobban, ugyebár. Na, abban az időben szólt úgy a mondás, hogy a Napóleon-konyak a munkásosztály itala, melyet a vezetőin, a párttitkárokon keresztül fogyaszt. De akkoriban volt ötéves terv is, mely a marxi politikai gazdaságtant Sztálin módszerével lenini irányba módosítva szocialista módon oldotta meg tőke nélkül annak az ellentmondásait, hiszen a tőkés tőkéjére, meg holmi piaci mozgásokra meg ugyan mi szükség…  össze is omlott, nem csak az egész KGST piac, de a rendszer is. Mit ne mondjak, szép idők voltak… mindössze azzal az ellentmondással, hogy virtigli kommunistának nem kellett igazi diploma a felemelkedéshez.

Ja, persze, ha megdiplomásodott, rögvest liberálissá is vált. Ami nem kis pálfordulás, ugyebár…

A liberálisok… na, ők aztán maga a rákfene! Hiszen az elnyomó és túlterjeszkedő állam hatalmának háttérbe vonulását preferálták, meg a tőkét, annak a szabad mozgását, meg a piac önszabályozását, egyébként meg csak néhány szabályt meg törvényt vettek komolyan. Hogy addig lehet szabadon tenni bármit, míg mások szabadságjogait nem sérted. Vagyis, ne tégy olyat mással, amit magadnak se kívánnál. Mert, hogy a szabadság mindenekelőtt… meg törvény előtti egyenlőség meg testvériség. Pfúj! Egyébként meg, a boldoguláshoz való elidegeníthetetlen emberi jogot… micsoda marhaság! Minden jó keresztény tudja, hogy a földi élet a siralom völgye, itt ne akarjon senki boldog lenni! Még, hogy boldogulni, tudással, tehetséggel meg szorgos munkával az egyről a kettőre jutni? Na, ne… majd, ha feldobta a bakancsát, akkor lehet megboldogulni, a másvilágon.

…Csak azt nem értem sajnos, hogy akkor miért a hazai liberalizmus ikonikus figurája, azok a mára már sorosista migráns-simogató, gender-elméletes liberális férgek mai pártjának az alapító-atyja van a húszezer forintos bankjegyen, épp a legnagyobb címleten, aki nemcsak, hogy mindössze diplomás, de egyenest a haza bölcse! Vagy micsoda. A jog, és az 1848-as törvények folytonosságának a következetes képviselője volt:

Deák Ferenc… aki 1832-től makacsul liberális volt a kiegyezésen át egészen a haláláig! Most akkor bölcs, vagy féreg? Nem kéne lecserélni azokat a bankjegyeket? Valaki olyan portréjára, aki se kommunista, se liberális, de semmiképp sem diplomás?

Na, ugye…

Na, akkor itt van egy újabb könyvnyi ingyen letölthető M. Archaság:

https://drive.google.com/open?id=1EfKtMwVi-KzeP8ehhAn--4I9-1KNao-C

Itt meg a borítója:

https://drive.google.com/open?id=1sP8P3PQcPov2ORBtE4a5F2DzzcdAblZ8

 

KORONAVÍRUS – MEG AZ ILLEGITIM RÉMHÍRLOVAGOK

KORONAVÍRUS – MEG AZ ILLEGITIM RÉMHÍRLOVAGOK

Telefonon hívtak… egy gép. Onnan derült ki, hogy ha így-meg úgy, nyomjam meg az egyes gombot.

Hirtelenjében nem tudtam felmérni, hogy ez valamilyen hozzám hasonló nyuggereknek szánt tisztiorvosi felvilágosítás, objektív tájékoztatás akar lenni, vagy mifene, tehát nem csaptam le azonnal a régi vonalasom kagylóját, azon meg hagyományos tárcsa van, nem zenélős, hanem kattogós. Tehát nem nyomtam gombot. Ezért folytatta.

Hogy mennyi a fertőzött, meg a haláleset, és már Európában is, – hűha, sőt, huhú! – továbbá higiénia így-meg úgy… jó, ezt eddig is tudtam.

De azt is tudtam, noha nem darálta az ijesztgető női géphang, hogy hazánkban még egy szál megbetegedés nem sok, annyi sem történt.

Csak akkor eszméltem, amikor közölte azon – hamis – állítást, hogy Kínából származó tárgyakkal is terjedhet… szóval esetleges csomagküldés esetében is, vagy kínai boltból, és ha nem akarom ripsz-ropsz garantáltan feldobni a bakancsot a rettenetes világjárvány, a „koronás halál” következtében, akkor azonnal vegyem meg a háromezer-kilencszáz forintos higiéniai készítmény-csomagjukat, mely ezzel a telefonhívással…

…Na, akkor csaptam le a kagylót.

Ezek hülyének néznek?

…Hiszen, a leg-expresszebb csomagküldés esetén sem lehetséges, hogy a vírus, mely csak élő szervezetben lehet virulens, tárgyakon megtapadva túléljen jónéhány napos utaztatást, meg az ilyen esetekben szokásos nemzetközi csomagkezelési intenzív, ipari röntgen-átvizsgálást, amit – ugyebár – drogcsempészetet is megelőzendő, meg a postai küldeményekként kézbesíthető levél-bombák miatt mostanság világszerte amúgy is alkalmaznak szinte minden esetben.

Mivel nem a középkorban élünk, ez nem olyan, mint akkoriban a pestis, a fekete halál… hiszen a mortalitási arány a fertőzötteknél is inkább csak ezrelékben fejezhető ki, egyébként meg a gyógyultak aránya sokkal jelentősebb, mi több, a tüdőgyulladás-szerű tünetek is csak pár napig kellemetlenek. Ilyesmi meg már megszokott a más típusú influenza-járványok esetében.

Arról ugyan nincsen szó, hogy a vírus veszélytelen, de autóba ülni garantáltan sokkal veszélyesebb!

…Akkor most mi van? Elgondolkodtam. Talán csak nem azt akarja valaki, hogy senki ne vásároljon a konkurens kínai cégektől esetleg? Vagy úgy, általában, kissé rasszista indíttatásból? Vagy dehogy is… kaszálni akar holmi papír-szájmaszk, meg hígított alkoholos papír-kéztörlők alaposan feláras elpasszolásával a gyanútlanokon!

…Na, azt, hogy ilyesmit, szakszerűnek tűnő riogatást, rémhírterjesztést az állami szervek hagynak, azt is csak alig értem, de hogy az ilyen konjunktúra- (ha ez annak nevezhető) -lovagokra, rettegés-vigécekre nem csapnak le rögvest, azt viszont semmiképpen!

…Vagy talán azért nem kapják le azonnal a tíz körméről, mert a telefonos csalást kiötlő szélhámos esetleg kormányközeli, csókos vállalkozó?

Ezen el lehet tűnődni, mint azon is, hogy ha az ausztráloknál már van lehetséges oltóanyag, a WHO miért vacakol a bevezetése, engedélyezése határidőjének júliusi lehetségességével, amikor már nincsen igazán szezonja a köhögős-prüszkölős cseppfertőzéses időszaknak, és a járvány valószínűleg kapásból lecseng?

Na, tud valaki választ?

 

ÚJ TANTERV JOBBRÓL, BALRÓL

ÚJ TANTERV JOBBRÓL, BALRÓL

Na, témánál vagyunk, már megint.

Mert, ahogy erről szövegelnek, jobbról is, meg balról is, az egy-egy maflás a józan észnek! Ilyenkor előbújik belőlem a rég rejtett pedagógus.

Bár, már jó ideje nem morgolódtam a blogomba, hiszen eléggé hiábavaló, de most muszáj!

Ugyanis, meggyőződésem, hogy tökmindegy, a frissiben bele-szuszakolt Herczeg Ferenc, vagy Nyírő melyik másik oldali kedvencet szorítja ki éppen, mikor a kölyök amúgy is analfabéta, és egyiket sem tudja olvasni! Sem ezt, sem azt. Hiszen, eddig is csak arra volt képes, hogy bemagolja az illető nevét, születési és halálozási dátumát, anyja-apja nevét, esetleg szülőfaluját, hogy majd felböföghesse az érettségin, amin a kötelezően óvó jóindulattal átcsúszik… tudom, mert érettségiztettem egykor, hogyan is megy ez.

Mert, már megint a tananyag… kásahegy, amit, valljuk be, amúgy is esz a fene, és a feledés homályába vész, ha már túljut a nagykorúságon! Olvasni meg amúgy sem tud! Akkor meg, minek?

Ha netán mégis valahogyan kibetűz ezt-azt, ami manapság ritka intellektuális teljesítménynek minősül, akkor sem érti… úgy meg hogyan élvezhetne akár valódi irodalmat is például? Főleg, ha muszáj!

Aki megtanult olvasni, az amúgy is csak az sms-eit szokta. Legjobb esetben valamilyen most divatos ponyvát, bár abban is előfordulhat százötven karakteresnél hosszabb összetett mondat, amitől már zavarba jöhet… mert pár éven belül biztosan megfilmesítik, így azt megnézheti filmen is, ha letölti a netről.

Ugyan már!

Ott eszi a fene az egészet, ha csak a csuklóztatós muszáj van, ahelyett, hogy kedvet csinálna neki valaki a könyvekhez. Nem egy-egy bizonyoshoz, hanem általában! Akkor majd önként választ… legfeljebb szőrmentén ajánlani lehet neki ezt, vagy azt. Ha már tudja és érti is azt, amit olvas, sőt, talán még értékelni is tudja, és nemcsak a „sztorit”, hanem a nyelvi finomságokat is, például! Mert, egyébként hiába…

Persze, nemcsak irodalom van, van sok más tantárgy is, és tananyag… mind muszáj. Visszaböfögnivaló, gondolkodás, logika és saját vélemény, vagy éppen ötlet helyett, vitakultúra helyett, választani tudás meg saját értékítélet helyett.

Így meg mindegy!

…Vagyis, hogy Herczeg Ferencet, vagy Nyírőt sem olvas, bárki más helyett sem. A szemellenző meg akár jobbról, akár balról kerül rá, hiába, mert amúgy is csak előre törtet, még ha a zabla irányítani próbálná, akkor is. Pedig nem szamár… hanem még gyerek. Nem sokáig…