Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

ÚJ TANTERV JOBBRÓL, BALRÓL

2020. február 03. - Ira M. Archa

ÚJ TANTERV JOBBRÓL, BALRÓL

Na, témánál vagyunk, már megint.

Mert, ahogy erről szövegelnek, jobbról is, meg balról is, az egy-egy maflás a józan észnek! Ilyenkor előbújik belőlem a rég rejtett pedagógus.

Bár, már jó ideje nem morgolódtam a blogomba, hiszen eléggé hiábavaló, de most muszáj!

Ugyanis, meggyőződésem, hogy tökmindegy, a frissiben bele-szuszakolt Herczeg Ferenc, vagy Nyírő melyik másik oldali kedvencet szorítja ki éppen, mikor a kölyök amúgy is analfabéta, és egyiket sem tudja olvasni! Sem ezt, sem azt. Hiszen, eddig is csak arra volt képes, hogy bemagolja az illető nevét, születési és halálozási dátumát, anyja-apja nevét, esetleg szülőfaluját, hogy majd felböföghesse az érettségin, amin a kötelezően óvó jóindulattal átcsúszik… tudom, mert érettségiztettem egykor, hogyan is megy ez.

Mert, már megint a tananyag… kásahegy, amit, valljuk be, amúgy is esz a fene, és a feledés homályába vész, ha már túljut a nagykorúságon! Olvasni meg amúgy sem tud! Akkor meg, minek?

Ha netán mégis valahogyan kibetűz ezt-azt, ami manapság ritka intellektuális teljesítménynek minősül, akkor sem érti… úgy meg hogyan élvezhetne akár valódi irodalmat is például? Főleg, ha muszáj!

Aki megtanult olvasni, az amúgy is csak az sms-eit szokta. Legjobb esetben valamilyen most divatos ponyvát, bár abban is előfordulhat százötven karakteresnél hosszabb összetett mondat, amitől már zavarba jöhet… mert pár éven belül biztosan megfilmesítik, így azt megnézheti filmen is, ha letölti a netről.

Ugyan már!

Ott eszi a fene az egészet, ha csak a csuklóztatós muszáj van, ahelyett, hogy kedvet csinálna neki valaki a könyvekhez. Nem egy-egy bizonyoshoz, hanem általában! Akkor majd önként választ… legfeljebb szőrmentén ajánlani lehet neki ezt, vagy azt. Ha már tudja és érti is azt, amit olvas, sőt, talán még értékelni is tudja, és nemcsak a „sztorit”, hanem a nyelvi finomságokat is, például! Mert, egyébként hiába…

Persze, nemcsak irodalom van, van sok más tantárgy is, és tananyag… mind muszáj. Visszaböfögnivaló, gondolkodás, logika és saját vélemény, vagy éppen ötlet helyett, vitakultúra helyett, választani tudás meg saját értékítélet helyett.

Így meg mindegy!

…Vagyis, hogy Herczeg Ferencet, vagy Nyírőt sem olvas, bárki más helyett sem. A szemellenző meg akár jobbról, akár balról kerül rá, hiába, mert amúgy is csak előre törtet, még ha a zabla irányítani próbálná, akkor is. Pedig nem szamár… hanem még gyerek. Nem sokáig…

süti beállítások módosítása