A sztrájk – strike – angol szó. Jelentése: csapás, ütés.

Ki csap oda, ki kit üt meg?

Eredetileg arról volt szó, hogy a gépek szétverése helyett a gépek mellett dolgozó melós követelései érvényesítése céljából – nem állt oda a gép mellé. Az meg egyedül, akkoriban, ugyebár…

A csapás tehát a gyár tulajdonosát érte, és ha nem volt akkora tőketartaléka, amivel a sztrájk végéig kihúzhatta volna – mert valakinek engednie kellett; a melósnak, aki éhezhetett, vagy a gyárosnak, aki tönkremehetett – akkor kénytelen volt a követelésekről tárgyalni, vagy engedni…

A csapás, ütés, az bizony fáj!

Sokszor nem csak annak, akit megcéloznak vele, hanem olyanoknak is, akiket elsodor, mi több, annak is, aki adja.

Mostanság azonban a sztrájk lényege, hogy lehetőleg senkinek ne fájjon, legfeljebb annak, aki sztrájkolni, demonstrálni, tiltakozni próbál. A társadalom többi részének, azonban ha nem is fáj, a tenyere akkor is viszket tőle…

Nomármost…

Van ugyebár az elégséges szolgáltatás, vagyis nem üthet senki, viszont csikizni szabad… Csak többnyire nem azt, aki ellenében az egészet kiagyalták, mert pl. az az illető:

• 1. többnyire nem a közoktatásban taníttatja gyermekeit, hanem pl. svájci magániskolában;

• 2. általában nem a hazai lerobbant kórházakban próbál gyógyulást keresni, hanem igen elegáns mag-Európai szanatóriumokban;

• 3. és nem taxival közlekedik, hanem hivatali Audival viszi a sofőr…

Viszont, mindenki más, aki meg egyébként szintén szívesen odasztrájkolna ezeknek, határozottan ingerültté válik attól, hogy az egészet ő szívja meg. És hiába is szolidáris – elvben – ha mondjuk nem ér oda… Viszont begorombul, és nem azokat, hanem emezeket – vagyis a sztrájkolókat, demonstrálókat, jogaikat követelőket – átkozza. Vakaródzik… Pompás!

Így kell ezt csinálni, fiúk!

Divide et impera!