RENDSZERVÁLTÁS NEM VOLT
…pedig, akkor hűha, de örültünk neki sokan…
Csakhogy, hiába hittünk, meg reménykedtünk, most pont ugyanott vagyunk, ugyanabban a gödörben. Ami a legkevésbé jó illatú!
Akkor a hatalmat egyetlen párt központosította, és amit ők mondtak, az volt úgy, bár ahogyan nem volt ugyan igaz, de azt kellett – akár szívre tett kézzel – vallani, sőt, vizsgázni belőle, ha nem akarta az ember minimum a bokáját megütni… de, ha legalább értettek volna ahhoz, amiről kötelező véleményeket és állításokat kényszerítettek!
Most meg, állítólag nem úgy van… noha, mintha mégis! Egyre inkább. Mert, ha valaki nem az alig frissebb, de legalább annyira primitív nótájukat fújja, jobb, ha nem bízik abban, hogy a munkahelyén az állása biztos, meg amúgy, egyáltalán. De, ami az egykori nómenklatúrának járt, most éppen úgy jár nyuszi barátainak, rokonainak és üzletfeleinek… a „nemzetnek”.
Persze, ott egye a fene, ha a főokosságúak valóban értenének is bármihez, csakhogy nagyon nem!
…Próbálok lecsillapodni, de nagyon nem megy! Mert, láthatóan a tömény idiotizmus válik kötelezővé mindenütt. Mert van egy párt – ami ugyan kettő – de legalább olyan primitív, mint azok voltak anno. Ha nem rosszabb! Mert attól, hogy valaki „alulról jött” – ami akkor sem volt, azaz, ma sem lenne baj – még nem a bölcsek kövének birtokosa! És mivel nem szereti a kapálást (tán, mert lusta hozzá?), inkább mindent letérkövez, akkor nem lesz sáros a gumicsizmája… mert, csak olyan.
Ugyanolyanok csinálják ugyanazt, ha személyükben mások is, de nem másmilyenek…
…Csak anyám sztorija jut eszembe, aki – ha történeteket mesélt, onnan mindig vidámat – négy évet töltött a kistarcsai internáló-táborban (’49-’53), és aki tudja, mi volt az, sejtheti… nos, ő mesélte:
…Hogy létszámellenőrzéskor névsorolvasás volt, és az egyik rabtársukat történetesen Tosca Lavrovának hívták, ám ez annyira bonyolult volt a megbízható és párttag államvédelmis őrparancsnoknak, hogy egyszerűsítette „Tócsa Lavór”-ra (tán, hogy ő is értse) minek következtében még ott, abban a táborban is, több rab is összepisilte magát a röhögéstől…
De, teljességgel mindegy, hogy mennyire műveletlen vagy buta bárki, vagy netán szellemileg eleve korlátozott is, ha „megbízható elvtárs”, ugyebár… pont, mint ma is! Ha meg nem minősül megbízhatónak – és a Kubatov-listán nyilvántartott „jók” meg „rosszak” az iskolában a hetes által a táblára krétált nem megfelelő oszlopba kerül – akkor annak semmiképpen nem lehet sem igaza, sem nyilvános véleménye.
Na, én meg – vén hülye – itt idegesítem magam, amikor a Discovery Channel egyik – általam egyébként jobb híján kedvelt – sorozatában a ferdítő jóvoltából valakik éppen „Kolony”-ban keresnek lakást…
Kolonyban!
Cologne ugyanis a francia neve – amit az angolok is átvettek ebben a formában – Köln városának.
Persze, azt az ilyenek, akik ugyan valamelyest megtanultak angolul, ám semmi máshoz nem értenek, holmi földrajzhoz, noch da zu történelemhez, honnan is tudnának magasan képzett nyelvi műveltségükben, mondjuk, esetleg magyarul is! Hogy a némely valódi irodalmárunk által is ebben a formában leírt „otkolony” nem más, mint a kölnivíz, amit ha külön írtam volna, talán értené is. …No, de hát, ez manapság az elvárás! Angolul még csak úgy-ahogy, de magyarul meg már ugyan, minek? Egy virtigli nemzetinek?
Mert nem mindenki számára mindegy, hogy akár a műgyanta, vagy a beton megköt, vagy megszárad… mert az angol mindkét folyamatra a „dry” szót kénytelen egyéb híján használni, vagy az afrikai kafferbivalyból amerikai bölényt csinál a szpíker (vagy a ferdítő), ha nem éppen bikát, noha az éppen tehén (Bár, lehet, hogy a fordító is!).
És az alma nem piros, hanem „piros színnel rendelkezik”, sőt, ezen mód tehát, mint jogképes személy, örökhagyóként a színét közjegyző előtt is hagyományozhatja bárkire, ugyebár… és van még éppen elég!
Manapság amúgy sem számít, hogy ki mihez ért (valójában), vagy miben tehetséges, csakis az, hogy eléggé eredményesen festette magát narancssárgára, és miféle személyi kapcsolat-hálóval „rendelkezik”, ugyebár. Akkor lehet nyelvtudor, művész, vagy akár atomtudós, hiszen ha kinevezik, akkor, egyértelmű… hiszen, akinek a hatalom hivatalt adott, a tudás is hozzá jár, nemde?
Hál’isten, nyugger vagyok, tehát nincsen sok hátra… mert még megérném azt is, hogy… de, azt inkább nem!