Swiftkey

Kaptam egy új okostelefont. Okos? Szerintem inkább okoskodó…

Barátkozunk. Bár, nem kicsit erőszakos a lelkem. Mindent jobban akar tudni. Leginkább olyasmit, amit – talán – én tudok jobban. Tulajdonképpen mindegy is lenne… ámde, néha esetleg mégsem.

Ami leginkább kiborít, hogy cenzúráz, különösen, ha sms-t írnék…

Mert van benne egy kikapcsolhatatlan, úgynevezett swiftkey… amit sehogyan sem lehet lerázni, úgy tervezték az egészet, mi több, még a neten is magyarázzák, hogy milyen nagyszerű. Éppen ezért kikapcsolhatatlan.

Hát, nem nagyszerű!

Mert, állandóan felülbírál! Hogy ő jobban tudja, mit akarok írni, pedig, egyáltalán nem azt! A swiftkey ugyanis kijavít, és ha azt akarom közölni pl. a leszármazottammal (aki megpróbálta kikapcsolni ugyan, de neki sem ment, sőt, a neten talált is leírást arról, hogy miért nem) hogy „ne hányd szanaszét a holmid” (tekintve, hogy megint nálam felejtett ezt-azt), azt írja, hogy „nekem ne három szánalmas apa holmes”, ami nem kissé érthetetlen üzenet.

És akkor mi lenne, ha a színpadon ez által eképpen mondatná azt, hogy: „Sokat fontosabb mérési kiforratlan meri, szia elvileg apa tegnap név”?

…Pedig a neves szerző, és a múlhatatlan nyelvérzékű költő-műfordítója a „sok fontos merény kifordul medribűl, s elveszíti a tett nevet” szöveget mondatná inkább a dán királyfival a nagy- monológban…

Na, szóval szoftver- fejlesztőkéim, ez szuper! Használhatatlanságból biztosan.

Tulajdonképpen, bár tudom, hogy a csetelés a tiniknek a fontos leginkább, azért néha mások is használnák az sms-t, nemcsak a nemzeti alaptantervvel képzett, százötvenes szókinccsel bíró tizenévesek, hanem esetleg – talán – Arany János szókészletét ismerő (és használó) idősebb, mondjuk, hatvanas korosztály.

De, sebaj! Nemsokára úgyis kihal az egész!

Akkor jön el a jó kis swiftkey-világ…