VESZÉLYHELYZET ÉS FELHATALMAZÁS
…Aki felhatalmaztatott, az a hatalmas, ő a győztes, és aki győztes, az diktál (de ne merd diktátornak nevezni!):
- Övé a dicsőség, az ország és a hatalom! Nem csak a kétharmada, hanem az egész, cuzammen. Ez a demokrácia így illiberális, és a hazai lényege, hogy ha egyszer valakit kiválaszt a jónép a hatalomra, pajzsra emeli közfelkiáltással, akkor attól kezdve ő a nagyfőnök mindenek felett mindörökké, ámen!
Minek egyebekkel vacakolni?
Hogy ezek a jogoskodó jogászkodók mit össze tudnak hablatyolni, kis hazánkban éppen úgy, mint Európában! A hatalom, az hatalom, holmi ágaktól függetlenül, az, ami felhatalmaz bármire, és passz! Határidő nélkül.
Joga van rá, és ha mégsem, akkor majd lesz! Mert ha a felhatalmazott tehet csak javallatot a felhatalmazónak a felhatalmazás visszavonhatóságáról, akkor a felhatalmazott ugyan miért is tenné? Ha így jog-szerű? Ha immár övé a hatalom, a dicsőség és az ország? Ugyan már! Mert, felhatalmaztatik így, vagy úgy! Korlátlan időre, azaz mindörökkön örökké, ámen!
Olyasmi meg, hogy a hatalmi ágak szétválasztása, meg hatalom-megosztás, az egy tizennyolcadik századi francia agyrém, tiszta fantazmagória! Sohasem megvalósult elvek… mint a fékek és ellensúlyok, szintén! Minek fékezni a hatalmat? Hogy ne úgy menjenek a dolgok, simán, gyorsan és akadálymentesen, ahogyan ő akarja? A hatalom legyen féktelen! Nemde?
- Az ilyesmivel jogászkodni meg teljesen fölösleges, van az embernek baja elegendő, az ilyen gondolatok csak bajt szülnek, sőt, a gondolatok úgy általában szülik a bajt az egyszerű honpolgárnak. Csak ráérő és elvont agyaló agyasok azok, akik ezen spekulálnak! Hogy így- meg úgy, törvény, meg egyenlősdi…
…Mióta világ a világ, az úgy van, hogy van a hatalmas, ég és föld, minden látható és – főleg – láthatatlan(-ná tett) dolgok ura, akit mindezek alázatosan szolgálnak, és vannak a kiválasztottak, akiket az ő végtelen kegye megsokasít, a többi meg nem számít, ha pusztul is, vagy éppen megél valahogyan.
Az egyenlősdinek meg semmi értelme!
Avagy netán mindenki hetvenöt kilós, százhetvenöt centi, és hímnős? Na, ugye, hogy nem (Még, hogy gender! A személyi szám eleje megmondja, és annyi! Ebben itt nincsen egyről a kettőre, mint másban sem!)! Az egyenlősdi értelmetlenség!
…Vannak, akiknek jut, mert juttatik és vannak, akiknek nem. Jutalom, kis hatalom, miegymás a hatalmas kedve szerint. Mert járni ugyan bárkinek járhatna, csak nem juttatik.
De ez így van rendjén! Különben felborulna a világ rendje, ha mindenki egyenlő lenne a törvény előtt, mert van, aki felette áll, a többi meg alávetett, minél mélyebbre, annál inkább érdeme szerint, csak hogy tudja mindenki, hogy egymáshoz képest hol a helye! Addig, ameddig a hatalom kegyelméből ott, ahol, és nem lejjebb, hogy neki is legyen kit megvethetnie. Mivel van olyan hűséges amazokhoz képest, neki azért jobb, mivel jobb! Megadatik neki a mindennapi kenyér, de van, akinek kalács is, hűsége jutalmául. Azért megy neki kicsit jobban… és erre büszke lehet, hiszen, ha a hatalmas kedvében tesz, az remélheti, hogy egyszer majd csak meg lesz a jutalma, midőn a hatalmas, mert ő maga a törvény, amit meghoz, ezért emel fel vagy büntet, és ítél és végre is hajt elevenek és holtak felett. Egymaga! Mindörökké cuzammen.
És ha megsértődik bármin, akkor eljárnak az ő hatalmával a sértő ellenében az ő hűséges szolgái.
Na! Ez a rend!
Kinek nem tetszik?
