Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

A KORONAVÍRUS BAL-LIBERÁLIS!

ÍME A BIZONYÍTÉK

2020. augusztus 28. - Ira M. Archa

A KORONAVÍRUS BAL-LIBERÁLIS!

ÍME A BIZONYÍTÉK

   Mert mi más is lehetne, ha kormánytagokat, meg szóvivőket támad!

Miként a hírekben hallani, a koronavírus több kormány-közeli személyiséget támadott, fertőzött meg, több elkötelezett, nagy munkabírású és életerős fiatal embert kényszerít most karanténba.

Márpedig, az, aki-ami a kormányt támadja, az – ugyebár – nemcsak, hogy ellenzéki, hanem kimondottan a Nemzet ellensége, egy külföldről titokban szervezett és sunyin irányított erőszakos és nemzetidegen háttérhatalom kiszolgálója és ügynöke, ez már biztos! Van, aki ezt bölcsen már átlátta korábban is:

Vagyis, a vírus egyértelműen sorosista.

…Mert, mi más is lehetne?

Hiszen célzottan támadja a végrehajtó-hatalom akadályozása és ellehetetlenítése céljából annak közvetlen munkatársait. Tehát ez már nemcsak gyanú, hanem közvetett bizonyíték, mert Senecától tudjuk, Cui prodest scelus, is fecit, kár is tagadnia a nemzetietlen, hazaáruló ballib bagázsnak, hogy az ő szolgálatukra segítség gyanánt küldték ide egyenesen Brüsszelből titokban Soros hivatalnokoknak álcázott csatlósai… sőt!

- Ennek fényében erősen gyanítható, hogy a vírust Kínába csak kipróbálás céljából juttatták és terjesztették, a valódi célpont nem is lehetett más, mint a Nemzeti Oldal kormánya. Hiszen, ez a nemzet a legnyugatabbra keveredett keleti nép (piros pöttyel)!

   De hiába is sunyították ide, aki Nemzeti, az erős, mert a Nemzet immunrendszere is erős, ezzel legfeljebb csak két hétre tudja hátráltatni az ország további és folyamatos nemzetiesítését, inkluzíve a kultúrát, meg a többit. Mert az halaszthatatlan. Az ellenséges ellenzék írmagját is ki kell gyomlálni minél hamarabb a közéletből, egy ilyen kényszeredett karantén ezt a munkát hátráltatja ugyan, de meg nem állítja! A karantén kellemetlen ugyan, de utána meglesz a megfelelő ellen-intézkedés is, hiszen már folytatódik is a fertőtlenítő célú tisztogatás.

Mert a nemzeti oldal győzedelmes! Ez garantálható. Mert a neve jelentése a fejének is ez.

Ugyebár…

süti beállítások módosítása