INDEX JOBBRA… MERRE?
Ugyan lehet csak sáv-váltás, utána némi lassítással, de onnan általában kis ívben szabályosan jobbra lehet.
Az index nálunk, ha villog, előírásosan borostyánszínű, vagyis narancssárga fénnyel teszi. Jobbra. Ha meg minkét oldalon egyszerre, az a vészvillogó lenne, de ha a bal kiégett…
Most már.
Mert a jármű mindig arra megy, amerre a tulajdonosa vezeti. Teljesen mindegy ugyanis, hogy a járgányt kitől vette, ha most ő fizeti a benzint, ő irányítja bármerre. Hihetné bármelyik utasa, hogy előre, csak ezzel az a baj, ha mindig kicsit jobbra, egyre inkább jobbra, akkor az egyenesen előre helyett egyre szűkebben, végül kör lesz, halad ugyan, csak éppen nem tovább…
Ja, kéremszépen, ez már csak így megy.
…A baj ezzel mindössze annyi, hogy ha az utasok nem veszik észre! Persze, hogy így nem is vehetik. Ha ugyanis egy idő után mindenhonnan hasonló mód érkeznek az információk – például kissé görbe visszapillantó tükörből – akkor a valóság-érzékelés esetleg torzul. Vagyis, ha éppen máshonnan mégis hallatszana-látszana valami az igencsak tarka forgalomban, egy idő után már észre sem veszi, se nem látja, se nem hallja, akárhogyan is villognak meg tülkölnek azok. Hiszen akár papírra nyomtatva, meg elektromágnesesen szintén, de most már digitálisan is, itt csak a jobbra kanyarodásra figyelhet. Bár előbb csak fokozatosan, de egyre inkább.
Persze, hogy a tarka, egymást előzgető, szanaszét tartó mindenféle másoktól származó információ mellékessé válik, ha el sem jut a szemekbe-fülekbe! Akkor mindegy is, ha a valóságról csak egy oldalról érkezhet most már információ. Fél szemmel, fél füllel nincsen tér, az érzékelhetetlen, minden csak sík, azaz egysíkú, sőt, előbb-utóbb lineáris. Akkor meg az, aki már se lát, se hall – mert előre eddig sem látott – akkor neki az egyhelyben körbe-körbe is a haladás látszatát keltheti… mint mindazoknak, akiket körhintába ültettek.
De jól is van ez így! Mert ez az utazóközönség pont ezt érdemelte. Mivel akkor, amikor éppen másvalakik lábára léptek, vagy mást taszajtottak oldalba, lökték föl, nem éppen csak az út szélére, hogy rég elhangzott ígéretek ellenére még ott se hagyják, hanem bele az útmenti árokba, hogy ki se látszon, csak éppen mindezt egyenként (szép sorban: tanárokat, közhivatalnokokat, ápolókat, orvosokat, utána meg a többit), akkor az egyes utas úgy vélte, hogy mivel egyrészt neki momentán semmi baja, másrészt meg aki meg úgy járt, biztosan megérdemelte, minek tülekszik meg törekszik az olyan, maradt volna csendben egyhelyben! Minek is legyen a sorsa neki elviselhetőbb, ha a többinek nem? Akinél meg nagyon beüt a baj, akkor rögvest úgy véli, dögöljék meg a szomszéd tehene is.
Együttérzés, sajnálat, szolidaritás, ugyan már! Hiszen csak a szomszéd háza ég!
Na, ugye!
A dolog lényege ugyanis, hogy mindent lenyelni csak falatonként okos, mert ha egyfalásra kap be mindent a kicsiből hatalmassá vált gömböc, akkor kipukkad… de ha apránként és egyenként, akkor az, akit benyel, szinte észre sem veszi, csak később, hogy már emésztődik. Ha meg már megemésztődött, minden minőség egységesen ugyanolyan lesz!
Még akkor is, ha a végterméket egyszínűen megvilágítva csillogó aranynak láttatják, bár igencsak más az illata. No, ha még ez sem gyanús…
