Részlet a regényből:

Közben azonban máshol meg másról esett szó. Például egy államigazgatási hivatalban. Ahol is ketten beszélgettek, mivel egy kis kihallgatást kért az egyik munkatárs, hát kapott egy lehetőséget.

- Nos, kedves kollega, mire bukkant? – kérdezte a helyettes államtitkár.

- Nehéz megmagyaráznom. Ha volna szíves a számítógéphez engedni, megmutatnám inkább! – ajánlotta fel a lehetőséget a kissé mélynövésű, madárfejű, szemüveges munkatárs.

- Parancsoljon helyet foglalni mellette. Én alig használom a kütyüt. Az adminisztráció a titkárnőm dolga! A blogokat, meg a fészbúkot meg a sajtófigyelők nézik. Nekem nem is igazán kell! Bár néha privát fotókat nézegetek rajta… De más dolgom is van, rengeteg! – vigyorgott a helyettes államtitkár.

A munkatárs megmozgatta az egeret, és mivel a tálcán az egyik böngésző ikonját látta, amire a demonstrációjához amúgy is szüksége volt, rákattintott. Jó nagy ablak nyílt meg: egy GIF animáció… végtelenítve, egy igen világos bőrű hölgyről, amint kissé magán kívül hol kifordult szemmel, hol hosszan pislogva tátog és vonaglik, a kép közepén a csupaszra gyantázott lényegében egy sötét túlméretessel, amint ki- s be…

- Uppsz… – nyikkant meg a helyettes államtitkár – Vajon ki használhatta a gépemet?

A munkatárs gyorsan kiikszelte…

- Bocsánat. – mondta zavartan. Kissé idegesen keresgetett a böngészőn, de kisvártatva meglelte, amit keresett, és a monitort a helyettes államtitkár felé fordította:

- Erről van szó… Kérem, szíveskedjen megtekinteni! – sandított ki a szemüvege felett a munkatárs.

- Aha… Szart se látok… Okézza már le, ember! – javasolta a másik, mivel egy zöldes-szürke fátyol takarta ki az oldal tartalmát.

- Kis türelmet kérek, mert itt az egyik lényeg! Kérem, alaposan olvassa el, mit állít magáról az oldal, mielőtt leokéznám!

A helyettes államtitkár megvonta a vállát, és végigböngészte a sárga mezőben legördülő, figyelmeztető feliratot:

„Figyelmeztetés!

Ez az oldal nem cookiekat használ!

Az oldal kétirányú kapcsolatot létesít az Ön gépe és az oldal üzemeltetője között. Amennyiben ezt korlátozni óhajtja, a

főoldal beállítási menüjében

 megteheti, vagy ha nem teszi, az oldalra történő belépéssel, annak használata során a kétirányú kapcsolatot tudomásul véve elfogadja, hogy a tartalom további áttekintése során az oldal üzemeltetője felméri az Ön gépének tulajdonságait, és az Ön, illetve a gépet használók internet-használati szokásait. Amennyiben a feltételeket elfogadja, ezt tudomásul veszi! Válasszon az alábbi lehetőségek közül:

>A feltételeket elfogadom.< > Korlátozni akarom.< > Kilépek.<”

- Aha, aha, aha… Mi van? – emelte a szája elé a mutatóujját a helyettes államtitkár, az állát piszkálgatta, közben látszott a képén, hogy gondolkodni próbál, amire az utóbbi időben nagy szüksége ugyan nem volt, ezért alaposan el is szokott tőle:

- Ez itten akkor azt mondja, hogy belenéz a gépbe a túloldalról?

- Nagyjából. – mondta a mélynövésű, szemüveges – Ezért, ha megengedi, mielőtt tovább lépnénk innen, felraknék egy külső winchestert, amin a szoftveres srácok egy kamu címet, meg egy kétgyerekes család géphasználatának imitációját helyezték el… Ahol a fiúk közül az egyik gyerek hat év körüli, a másik meg tizenöt, meg rajta van az apa anyaga is…

- Azt meg minek?

- Mert nagyon nem kell, hogy ezt a gépet, mint az önét, azonosíthassák! A következő lépés után szíveskedjék majd eldönteni, mennyire hasznos az álcázás…

- Jól van, csinálja!

Az emberke elvacakolt kicsit a csatlakoztatással, egy fekete szigetelőszalag-darabbal leragasztotta a gép beépített kamerája optikáját, az audio vezérlő panelen nullára vette a mikrofon-hangerőt, majd elégedett kézdörzsölést követően a helyettes államtitkárra nézett:

- Most már tovább mehetünk, ha óhajtja…

- Hmm… Ez volt az álca? – nézett gyanakodva a másikra – Hát jó. Azt írta, hogy van egy beállítási főoldal… Nézzük meg! – ült le a székébe a helyettes államtitkár, mert kissé körülményesnek tartotta az elővezetést, de most már, ha ennyit kellett a dologgal vacakolni, némileg érdekelni kezdte, hogy miről is van szó…

- Tessék, íme, a főoldal… Mint látható, funkciók itt ugyan letilthatóak, de mivel fizikailag blokkoltam a működésüket, nyugodtan engedélyezhetjük, se látni, se hallani nem fognak… Mint, ha ilyesmi nem is lenne a gépen! Ez most a mi trükkünk!

A helyettes államtitkár alaposan áttanulmányozta a főoldalt:

- Ezen sok jópofi cuccos van…

- Mézesmadzag. Épp ez az… Semmit nem kell letiltani, nyugodtan elfogadható most bármi…

- Akkor csinálja!

- Tessék! – adta vissza kattintás után az egeret és a tasztatúrát a szemüveges a nagyfőnöknek – Most tetszése szerint eljátszhatja a hat, vagy a tizenöt éves srácot is akár. Tetszés szerint lehet tovább navigálni…

A helyettes államtitkár próbálkozgatott… A monitor bal felső sarkában időnként bélyegképen meg- megjelenő zöld fejtől nem zavartatva nekilátott böngészni…

Először megkereste azt a bizonyos GIF-animációt… És élvezhetetlennek találta. Az animáció ugyan működött, de élesen csak a hölgy kalimpáló kezei, egyik térde, lábfeje, no, meg a köldöke látszott, ahogy ütemesen remeg, mert a kép többi része egy nagy, felismerhetetlen kockás homály…

- Aha. Ez gyereknek néz! – állapította meg rezignáltan.

- Szíveskedjen néhány nem szexuális, kamasz témával próbálkozni! Javaslom Marx tőkéjét, Lunacsarszkij néhány írását, vagy a Mein Kampf keresését…

A helyettes államtitkár vállat vont, és a „Mit keressünk?” mezőbe bepötyögte a „Mein Kampf”-ot.

A monitoron felirat jelent meg:

„BIZTOSAN KELL EZ NEKED?”

A feliraton a „kell”, aláhúzott, vastag szóra bökve kattintott…

A szöveg két hasábban jelent meg, az eredeti fotokópiájában, és a magyar fordítással, de a lapozgatás nehezen ment. Bizonyos mondatoknál elakadt, és különféle ablakokban magyarázó, meg cáfoló kommentárok, kritikai idézetek, máshová vezető linkek nyíltak meg, vagy korabeli fotók és filmbejátszások a barnaingesek pogromjairól, könyvégetésről, meg a felszabadított haláltáborok élőhalottjait, meg hullahegyeit mutatva…

- Érdekes. Egészen trükkös! – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

- Az… Most, esetleg, valamilyen kilencedikes tantervi anyagot szíveskedjék…

- Honnan a bánatból tudjam, hogy az mi? – nézett rá felháborodottan a helyettes államtitkár.

- Talán, mivel Ön a területért felelős…

- Na, inkább mutassa maga, hogy mi a probléma lényege, mert én még mindig nem értem! – állt fel a székéből és intett a kezével, hogy a szemüveges foglalja el azt.

Az meg leült, és a következő negyed órában néhány példával illusztrálta, hogy miként működik az oldal…

- Mint látható, jelentősen eltér a tantervtől!

- Vettem észre… Miért is baj ez?

- Bizony, baj… Most van ez az iskolarendszer-hiszti, pedig már egészen jól keresztülgyötörtük az akaratunkat a birka tanárokon, meg gondoskodtunk arról, adminisztráljanak inkább, és hogy ne is érjenek rá agyalni! Pont most, amikor a pedagógusok mégis tépik a szájukat, meg fáklyásmenetet csinálnak. Mi több, bele akarnak pofázni az oktató-nevelő folyamatokba… Pedig most a szakképzés van preferálva! Csak semmi gondolkodás, az ártalmas! Kalapács, reszelő, olajos körmök, az kell az olcsó munkaerőhöz és a vezethető népséghez.

Azért baj. Mert nem a tananyag! Ez más!

- Persze, rosszkor, én értem. Annyi minden van a NET-en. Most ez is ott van, na és. A tanárok úgysem érnek rá netezni. És most már a diákok is alig! Tehát, miért is baj?

- Nos… Megzavarja az oktató-nevelő folyamatot! A tanárok ugyan alig érnek rá netezni, de a diákok bárhol, bármikor… Sajnos, egy kütyühasználó generáció... Ez itten meg önállósítja a tanulókat, gondolkodtat, logikára nevel, meg felelősségre… És, mint tudjuk, a felelősségteljes, önálló gondolkodás nem szükségszerűen  arra a következtetésre, megállapításra juttatja el a tanulót, ahová mi szeretnénk… Liberális, sőt, szabados gondolkodásra például, vagy általunk nem kívánt filozófiai irányokba, egyáltalán, minek egy gyereknek filozófia? Mondja azt, fogadja el azt, amit mi tanítunk neki, ismételje vissza, sajátítsa el, interiorizálja, mélyen higgyen benne! Örüljön annak, ha a szakképzésbe irányítjuk, és legyen elégedett a közmunkával. Különben nekiáll politizálni, és akkor annyi… elvész számunkra, aztán meg mi is elveszünk!

A helyettes államtitkár próbálta megerőltetni az agyát. Ráncolta a szemöldökét, a homlokát, rázta a fejét, összeborzongott, majd ezt követően döbbenten megszólalt:

- Istenem! Igaza van! Ezt az oldalt, vagy mi a fene ez itt, el kell lehetetleníteni!

- Nem lesz könnyű… Jobbára külföldről működtetik. Csakhogy, hál’ isten, iskolának hívja magát, ezért itt, nálunk, a törvények szerint a mi tantervünknek megfelelően kell működnie… Két lehetőségünk van. Hivatalos, jogi eljárás, meg technikai, suttyom… Meg is hekkelhetjük…

- Rajta! Van annyi szoftveres fiú?

- Annyi azért nincsen. De átkérhetünk megbízható embereket a nemzetbiztonság, meg a felderítés más területeiről, esetleg, átvezényléssel, meg némi kitűzhető jutalom fejében biztosan…

- Helyes. Akkor maga, mint az én személyes megbízottam, ezt szépen megszervezi! A hekkelést, meg a hivatalosat is, jogi úton, nyilván, előbb titokban nyomozunk, azután a rendőrök, és mehet akár a TEK is majd, ha kell! Én meg szólok a miniszternek, hogy pénz is legyen rá… Van még elspájzolva az EU-s pénzből…