Ira M. Archa:

Tulajdonképpen egy alias; tanmese-írói – már ha és amennyiben író – B. Árki álneve.

A hatodik ikszen körül-belüli hirtelen grafomán nagyjából enyhe fokú értelmiségi volt, amíg. Azután már az se. De még lélegzik. Hazai. De nem csak a hasonlóknak irkál. Ez az irományából is kiderül. Széleskörűen tapasztalt, elsősorban abban, hogyan lehet önmagát marginalizálni. Ezen élményeiből merít ki. Sajnos még bírja.

Ira M. Archa nem tucatíró.

Egy tucatíró ugyanis tud írni. Akkor lenne az irományának szerkezete, füle, farka. De félévszázadnál is hosszabb-rosszabb tapasztalásai sem elegendőek egy valódi könyvhöz. Ehelyett inkább kőkeményen dolgozó kisember szeretne lenni, ha volna neki hol. Ha az akárkik nekiveselkednek, sokan tudnak írni sokkal jobbat is (Ezért is kérjük ezúton az összes többi M. Archát, hogy próbálják meg!).

Ez a stílusirányzatot – a fikciós kritikai irrealizmust* – teremtő írás természetesen teljesen értelmetlen. De megíródott.

Ez az írás egyszerűen kisszerű!

Főhőse nincsen. Csak úgy tűnik, mintha lenne. A virtuális főhős is teljesen zöld (akár a kiérleletlenség értelmében is: egy tétova, alig-mindenható istenkezdemény egyenest a gépből, holmi bürokratikus angyali karral!). A többi meg az események sodorta megalkuvó antihőstől kezdve, az áltájszólásos álvidéki valódi okosságosokon át a legutolsó papírszagú panelfiguráig szintén csak úgy előkeveredtek egymás mellé napjaink elvadult valóságaiból. Akad benne egyáltalán egyetlen szerethető figura is akár? Alig, ha, bár. Rendes írás valahonnan valahová tartva vezet valamiféle katarzis irányába. Itt azonban a véletlen, vagy még inkább a tapasztalásokból leszűrt írói önkény szerint nyeri el egyaránt jó és rossz a méltó büntetését, vagy ússza meg azt napjaink valóságának rutinjából. Ettől válik azonban hihetővé.

Ez nem rendes írás. Szíveskedjen valaki meglelni benne a katarzist… 
Ja, hogy nem találják? Az az olvasó baja. Kínos. Persze, mostanság ez a jellemző. De azért pereg. Lehetne akár film is, olyanból van rosszabb is.

Nem a fikció abszurd ebben, hanem a körítés. A hol, meg a mikor. Állítólag itt, és sajnos most (ajánlom szíves figyelmükbe az epilógust).

Az vele a baj, hogy mindez azért egy valóság-shownál valóságosabb.