Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

Ma ez van! - Nagyapó gondolatai

2015. június 09. - Ira M. Archa

Fülszöveg

„Jobb helyeken, normális körülmények között a fikció azért érdekes, mert abszurd.

De vannak másmilyen helyek és körülmények.

Ahol a fikció normális, a körülmények viszont… olyanok, amilyenek.

Döntse el mindenki, akit ez érdekel.”

Ugye, mindenkivel előfordult már, hogy reggel, ahogy kikászálódott az ágyból, és szembenézett magával a fürdőszobai tükörben, hirtelen végigfutott az agyában valamiféle előérzet: ma valami biztosan történni fog. Mert a dolgok és események egymásutánisága nem csak időbeli sorrendet, de ok-okozati összefüggést is sejttetnek, még ha ez meg sem fogalmazódik igazán a fejben. És akkor valóban megtörténik… És a legnagyobb ritkaság, hogy az örömteli lesz.

Jövőbelátás volna? Nem hihető… Különösen igaz ez a társadalmi folyamatok esetében: zsigerből érezzük, hogy ebből, vagy abból valami nemszeretem dolog származhat…

Már készen volt az iromány, csak még némi informatikai akadálya volt a közzétételének, amikor a valós események kicsit ugyan másképpen, amúgy meg hónapos késéssel, de nagy vonalakban és tendenciájukban szépen követték a könyvben leírt „mellékszálat”. Sőt, a dolgokból következően, méginkább! És emiatt lett ez a ponyva parodisztikus prófécia helyett majdnem-krónika…

(- „Bocsáss meg nekik, uram, mert nem tudják, mit cselekednek!” - Na, és ha tudják!?)

Csak tessék elolvasni a „HOLNAPUTÁN ÜGYNÖKSÉG”-et, hogy legalább kicsit szórakozni lehessen, ahogy kínunkban röhögni próbálunk magunkon.

Töltsd le innen:

https://drive.google.com/file/d/0B4fyI0tPjzuZdlFyaThGUVdPLTQ/view

*

Hát hogy ezt az író nem látta előre!? De a politikus-gondokon mindig segít egy szép ellenségkép… Hogy a főhatalmasok most már kénytelenek az idegenlelkűek (zsidók) és biciklisták („Miért pont a biciklisták?” „Na, éppen ez az!”) fenyegető jelenléte helyett, immár más szörnyű veszélyre a figyelmünket ráterelni:

Déli határainkon felsorakozva hegyesre reszelt fogú ehellős kannibál szaracénusok és lófarkas boncsokok alá gyülevészelődött mozlim hordákok akarnak szép hazánkra törni, csecsemőfalás és szűzerőszakolás, továbbá munkahelytelenítés és kultúrarongálás céljából, elorzandó a bőséges és hosszantartó munkahely-keresési járadékunk, és csordultig ellependő szuperkorszerű kórházaink betegágyait! S harácsolnának itten, miképpen az irigy és gonosz Brüsszel balliberális karvaly (orrú!?) bank-tőkései nekünk kívánnák!

S a főhatalmasok zavarban vannak: Nagymecset-építési szándékkal (mert laknak ám nálunk arab hercegek is) egyidőben komolyan fontolják ama Rogáni ötleményt, hogy miként anno a láncos kutya, Tito ellenében megtették a déli határon, némi szögesdrót, aknamező, őrtornyok, határsáv kialakítását eszközöljék sürgősen, és ezt bízza csak ránk az Unió, mert mi jobban tudjuk, már van benne gyakorlatunk!

- AVO, Caesaroman, commemoratori te salutant! -            

süti beállítások módosítása