Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

SZFE ÉS NEMZETI KONZULTÁCIÓ

2020. szeptember 04. - Ira M. Archa

SZFE ÉS NEMZETI KONZULTÁCIÓ

…Na, kéremszépen!

Mert a sokmilliónak, akik visszaküldték szép rendben és szabályosan – csupa igennel kitöltve – a kérdőívet, most már a köszöneten kívül annyival azért tartozik a Nemzet, hogy – végre – mindenütt rendet tegyen! De alaposan. Ahogyan egy járvány idején muszáj.

   Mert ezt igényelné – egyelőre kimondatlanul is – a közös Nemzeti Öntudat. Hogy elég volt a rendbontásból. Mert aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!

A nemzet, az ugyebár egy egységes test. Mert van a szép, és fülkeforradalomban kialakított REND, ahol a jobb(oldali?) gondolatokat megszüli a fej, az ő joga a gondolkodás, az összes többi szerv meg működjék aszerint, ahogyan ő dönt, és ha egy koronavírus, vagy egy balliberális ideg-impulzus ebbe belezavar, az maga a fertő! Hogy merészel akkor – például – korogni a gyomor, vagy levegőért kapkodni a tüdő, szaporán verni a szív, ha az illetékes agyfélteke másként dönt?

No, de már mégis!

Meg kell érteni, hogy a Nemzet ilyen együttműködés! Mindenkinek! Pontosan úgy, mint a test. Hát ezért kell a nemzet testét a káros, liberális idegimpulzusok hatásától – mint a gyomorkorgás, légszomj, pánik – megtisztítani.

Na, értsük (vagy ne)?

…Hiszen, ha végre megkezdődött a kulturális élet idegpályáinak megtisztítása is a mindenféle kórokozó balliberális eszméktől, tanszabadságot, meg művészi szabadságot hirdető renitensektől – mert csak gondoljunk bele, milyen lehetetlen lenne a szabadsága a szabad levegőn mondjuk például a májnak, epének vagy a lépnek – ezért már sikerrel elkezdve ezt a nemzeti testet-lelkeket mentő munkát a tudományos élet területén éppen úgy, mint az oktatásban, sikerrel a felsőoktatás több területén is, akkor történjen meg az úgynevezett művészetek között is a rendrakás, nemde?

Mert attól, hogy ezek a ballibsi-bibsi, a nemzet testéről idegen, káros elemek hangosak, a fej Nemzeti gondolatai tiszták, elvégre neki kell irányítani, uralkodni a testén, az alárendelt összes többi szerven és tagon, melyeknek feladata az együttműködés lenne, és hogy elsősorban a fejet lássa el tápanyagokkal meg energiával, nemde?

…Szeptember hetedikén tehát meg kell kezdődnie a tanításnak az ilyen-olyan apró exhibicionistáktól hemzsegő SzFE-n is, szépen, teljes csendben és rendben, ahogyan azt a fej akarja, mert ha nem, jönni fog a műtét:

   A testet károsító szervet reszekálni kell, ha másképpen nem megy, mint egyfajta iskolarendőrség, majd megy a TEK, hogy megtisztítsa a Vas utcát, amúgy is szakszerűbben kiképzett az ilyen feladatra, és nemcsak gumibottal, paprikaspray-vel meg bilinccsel tud jól bánni!

Akkor végre ott is REND lesz, mert ki kell metszeni a károsan működőket: az önállóskodókat, önkormányzókat, öntörvényűeket, hiszen vannak más szervek, amelyek átvehetik a szerepét, az engedelmes kommunikációs idegek, meg a hatásukra hormon-vezérelt indulatokat termelő, egészségesen vérbő altáji szaporító-szervek mondjuk… azok megkaphatják feladatként, átvehetik azt is:

…Akkor is, ha éppenséggel a SZÍV rendetlenkedik most. Ki kell metszeni!

   Csak dobogjon szabadon, ha tud! A fej fejének semmi szüksége rá. Hisz’ helyettesíthető, nem?

Na, ugye…

süti beállítások módosítása