Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

FIDESZ-KÉTHARMAD LESZ? VAGY, INKÁBB NÉGYÖTÖD!

2018. március 04. - Ira M. Archa

FIDESZ-KÉTHARMAD LESZ? VAGY, INKÁBB NÉGYÖTÖD!

Kampányidőszak van, ilyenkor nem akaródzik irkálni M. Archaságokat a blogba. Mert azt nem tudni, árt, vagy használ, félreértik, vagy megértik, kinek jó, kinek meg nem… bár, amennyien a M. Archa blogját olvassák (színéről vagy fonákjáról), se nem oszt, se nem szoroz.

Persze, mivel csak néhány napja volt az a bizonyos „hódmezővásárhelyi vész, avagy diadal”, végképp nem lehet tudni! Vagyis, hogy miképpen éli meg az ilyesmit a Nemzet (Már, aki bele tartozhat. Mert, azt ki kell érdemelni ám! Mondjuk, a minimum, hogy az illető részt vesz a legközelebbi „békemeneten”… bár azt, nem biztos, hogy nyilvántartják-e az arra hivatottak. A Kubatov-lista olyan gyorsan azért nem íródik át! …Vagy, esetleg, lehet feliratkozni a helyszínen is?).

Persze, akármennyire is Nemzeti elkötelezett valaki, attól még nem biztos, hogy a Nemzethez tartozik! Ahhoz ugyanis több, meg más kell… hiába pedigrés őskeresztény az illető, vagy éppen echte szittya, jóval szorosabb, komoly, esetleg vérségi kötelékek kellenek hozzá… például a jó-szomszédság okán, vagy legalább benősülni kell oda, szóval, tessenek igyekezni! És sokan nagyon is igyekeznek. Mindazok, akik helyesen olvassák a sorokat: „Arabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok!”… vagy valami hasonlót, ugyebár! Nem is beszélve arról, hogy „mindnyájunknak el kell menni”, mármint a békemenetre, mivel ezt várja el a Nemzet.

Csak arra tessenek ügyelni, hogy melyikre? Mert nem eben guba…

Bizony, ha nem áll csatasorba a Nemzet mellett mindenki, aki Nemzeti nemzetes uram szeretne lenni, akkor bizony könnyedén bevándorló-ország lehetünk kivándorló helyett! Aztán megnézhetjük magunkat, hogy a rengeteg, hatvanmillió betelepített között hogyan vész el a magyarság!

…Akkor a kultúránknak annyi, és nem lesz se „Barátok közt”, se „Éjjel-nappal Budapest”, se iszap-birkózásos, habostorta-dobálós celeb-vetélkedő, se valóság-show, ki- meg beszavazó- show-val, és akkor lőttek a valódi tétre menő szavazásoknak, a valódi demokráciának, amin ez a Nemzet kultúrája alapul! Nem is beszélve az iskolákban kötelezővé válható arab nyelv- oktatásáról, heti minimum hat órában.

…Mert akkor pénteken lesz a vasárnap, és a rántott hús helyett pirított csótány lesz a kötelezően szokásos ünnepi ebéd, a nők meg majd nemcsak azért nem mehetnek ki az utcára, mert nincsen rajtuk fejkendő, meg fátyol, meg bokáig-bugyogó, hanem rögvest mindet megerőszakolják a migráncsok, már, akit nem robbantanak fel azon nyomban! Amit a sötétben könnyedén megtehetnek, mert akkor korszerű, ledes közvilágítás sem lesz!

…Nem is beszélve a gyógyíthatatlan kórságokról, melyeket behurcolnak a rovarevő betelepülők! Akiknek majd fejenként kilencmillió jár (ami azért is kellemetlen, mert ami meg köztudott, néhány migráncsnak két-, három feje is van!), amit a miattuk munkanélkülivé válóknak kell összeadni az álláskeresési járulékokból, mert a munkahelyeket mind elveszik, és nemcsak a lányok szüzességét, az összes, akiket a Soros-sátán hoz a nyakunkra… hát ez kell ide?

Mert, tapasztalatból tudható is, mint a magasságokból kinyilatkoztattatott, hogy az ilyen bevándorlás mivel jár, mint akár Miskolcon, az Avason, ahová befészkeltek fészekrakással, noha azok csak amolyan „hazai migráncsok” voltak. Az ilyenek meg már mégse, maradjanak a gettóban, ahonnan egyesek nagyritkán ki-kijárkálhatnak… mert, azért, egy-kettő kell olyan, amúgy, mutatóba. Hogy legyen mit, jó kis lakodalmast hallgatni, mert egy-egy Kisgrófó, az kell a Nemzet lelkének épülésére, az ám a nemzeti kultúra! De a többit látni sem jó…

Aki meg mindezt így el nem hiszi, az csakis Soros-bérenc brüsszelita migráncs-simogató, kártevő civil, vagy éppen ENSZ-ügynök! Mivel, már az is a Soros zsebében van, miképpen most éppenséggel nemrég kiderült.

…Talán nem ártana előkészíteni a kilépést az ENSZ-ből… sürgősen és idejekorán!

Mert jön a migráncs-áradat. Persze, az ellenég már szervezi, a parlamenti, meg az azon kívüli nemzetellenséges pártok meg főleg a civilek! A kerítés-bontók! Meg, az ENSZ! …És az egész Nemzet úgy járhat, mint Hódmezővásárhelyen… szegény vásárhelyiek, nekik már annyi… már el is indultak oda a migráncsok!

Na! Szóval, el kell menni! A Nemzetért igazán legyalogolható az a pár kilométer… hogy éljen, éljen (jobban) a Nemzet!

Aki meg mégsem megy, az bizonyára éppen olvassa Ira M. Archa legújabb könyvét, mely letölthető borítóstul innen:

Könyv:

https://drive.google.com/open?id=1mOEB-Pev68sWZWAjI9vparqhKnD1Hoqj

 

Borító:

https://drive.google.com/open?id=1r3tOkRmpPN3gS4cDR11PQvpjRrcH6y3K

 

süti beállítások módosítása