A NEMZET FOGALMA – MAGYARUL

most komolyan

Nemzet:

Elvben a latin „natio” fogalmával szokás azonosítani. A latin kifejezés azonban helyesen fordítva szó és fogalom szerint „született”, és nem nemzet. Jelent persze csoportot is. Persze, ennek is van jelentősége. A magyar nyelv azonban másként gondolkodik, nem indo-germán, és jóval kevésbé patriarchális, tekintve, hogy a nemzés fogalomkörébe tartozó latin szavak gyöke a gens egyenes fordítása egyrészt egy, másrészt férfi.

Ugyanakkor például a latin eredetű angolszász szó: nation – jelentése is többféle értelmezésű lehet, például az USA-ban származástól és rassztól függetlenül leginkább az elkötelezett állampolgárok közösségét jelenti.

Mit jelent tehát magyarul valójában a nemzet?

Ha feltétlenül nyelvileg szeretnénk megközelíteni, akkor igei eredetű, a nemz gyökre fejthető vissza. Hasonlóképpen működő nyelvi logika szerint, mint az érez – érzemény – érzet, olvas – olvasmány –olvasat, ír – iromány – irat, stb; vagyis a nemzet a nemzés, mint aktus manifesztálódott eredménye. Ez – bár így kissé cseppfolyós a fogalom – logikusan valamiféle leszármazást, rokonságot tételez fel a fogalom csoportjába tartozók között.

(Ha azonban ezen a vonalon gondolkodva vizsgálódunk, az indukció szükségszerűen vezethet tévútra, valamiféle szélsőséges nacionalista beltenyészet irányába. Ez a mai magyarországi népességet tekintve is eleve fals levezetés lenne, mivel a történelem során, sőt, már a honfoglalás idején is kevert nép a magyarság, mely később több felől, többféle eredetű népet olvasztott magába.)

Ha történelmileg tekintjük, ez a nemzetfogalom korábban, a hazánkban egyébként is hiányosan végbement polgárosodást megelőző időkben egyértelműen a „nemesség” szinonimájaként működött. Ily módon tehát a fogalom fellazulása és többféle mód is értelmezhető mivolta ennél újabb keletű, és a több féle értelmezése is különféle interpretációk kérdése.

Végül is, mit jelent ma a nemzet?

Napjaink nyelvhasználata ebben igen következetesnek mutatja magát, és noha gyakran használják egyesek a kifejezést a „nép” (populus) helyett, véletlenül sem azt értik alatta. A nemzet egyértelműen szűkebb fogalom, sőt! A „nép”-től ezen okból nem teljes körűen, bár nehezen tisztázható, hogy a halmazt minőségében, vagy mineműségében megkülönböztetett fogalom gyanánt értelmezik, illetve működtetik.

Tulajdonképpen egyfajta elköteleződött önmeghatározás, amennyiben egy meghatározott csoporthoz való tartozást jelent, ámde az egyén csak akként lehet a „nemzet” része, amennyiben a többi, a körbe már beletartozó egyén is elfogadja ebbéli mineműségét.

Ez azonban nem elvi, hanem gyakorlati síkon tisztázható! Vagyis, bár a kandidáló a nemzethez tartozónak érzi és tudja magát, és ezen csoporthoz való tartozását önmeghatározó kijelentéseivel is alátámasztja, maga a csoport még nem biztos, hogy befogadja, mivel egyes esetekben ahhoz az egyén elkötelezett cselekvései sem mindig elegendőek. Egyéb feltételeket is támaszthat vele szemben a csoport, és nincsen összefüggésben sem fizikai, sem szellemi teljesítménnyel (az utóbbi egyenesen nem kívánatos) máskor viszont a csoport belső kapcsolati hálója az illetőt eleve beletartozóként fogja fel. Tehát, mind az elfogadás, mind az el nem fogadás, vagyis a kirekesztés működése gyakorlatilag is esetleges, bár mutathat némi szelekciós sémát.

A nemzethez való tényleges tartozás tehát az egyént mintegy felemeli magához a közönségesből, úgy is, mint új – a kívül maradottak számára sokszor tisztázhatatlan, hogy miként működő – minőségbe, vagy mineműségbe.

Ez az a nemzet tehát, amely – immár gyakorlatilag – a nép felett áll, és önmagát megkülönböztetve válik ki, különül el a közönségestől. A valóságtól függetlenül, ezt a mineműséget pozitív fogalomkörbe tartoztatva minőségként, ekként felmagasztosítva különbözteti meg, fogja föl önmagát.  Márpedig, ha különb, akkor nem csak a státuszának, hanem a lehetőségeinek is különböznie kell a közönségesekétől (Ez ma már, az anyagiakat illetően ténylegesen így is működik)!

Napjaink egyik fő problémája, hogy a jelzők nélküli demokrácia idejéből visszamaradt retrográd eredeti, mindenkire vonatkozó törvényi szabályozás miatt ez csak kissé bonyolultabban kivitelezhető.

A nemzet ezért folyamatosan, szinte kapkodó törvénykezési manőverekre kényszerül. Jóval egyszerűbb lehetne, ha a nemzethez tartozókat a közönségesektől megkülönböztetve taxatíve ki lehetne emelni a vonatkozók alól, mert bár a jelenlegi gyakorlat ez, jogi indoklása ezeknek manapság az előbb említett okokból néha igencsak nehézkes. A nemzet ugyanis az „egyenlőbbek” halmaza. Ezért volna szükséges a jelen gyakorlat szerinti alkalmi eljárási vagy jogi manőverek, meg saláta-törvények helyett általánosan kiemelni a nemzetet a közönségesekre vonatkozó jogi szabályozás alól! Hiszen a dolgok valójában most is így működnek, sőt, már egy jó ideje, hogy például a bizalom megingása okán egyes közönségesek hivatal és vagyonvesztésre ítéltettek, csak a nemzetnek ezt indokolni, és megmagyarázni komplikált ma még.

A nemzetet a törvények fölé kell emelni! Ebben az esetben a nemzet nemzetesei törvényesen ítélkezhetnének a közönségesek felett (úriszék), és nem csak verbálisan, hanem de facto is módjában állna a közönségest vérén-taknyán csúszva kirángatni a közéletből! Ítélhetne deresre vonást, akár huszonötöt, vagy ötvenet is az olyanokra! Akkor flottul mennének a dolgok. Most meg még bonyolult kicsit.

Végül is, összefoglalva, mit kell a nemzet fogalma alatt ma érteni?

Mint általában, a dolgok jelentése a változó körülmények következtében változó nyelv által napjainknak megfelelően meghatározott. Így a nemzet fogalma is:

Végső soron, még csak egy bizonyos politikai párt szintjén sem fogalmazható meg! Minden átfedés ellenére, nemcsak hogy nem azonos, de jóval szűkebb halmaz! Hiszen manapság a nemzet önmaga határozza meg, hogy ki tartozhat hozzá! Vagy pontosabban, azon egyesek határozzák meg a többiek beletartozását, akik, vagy aki ennek részese, és központja, leginkább hasonló A. A. Milne meghatározásához, úgy is, mint Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei…