Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

A KÖZ ELVESZETT JELLEGE: ÜGYEK, PÉNZEK, HATALOM

avagy részvét és népszavazás

2016. október 21. - Ira M. Archa

A KÖZ ELVESZETT JELLEGE:

ÜGYEK, PÉNZEK, HATALOM

avagy

részvét és népszavazás

 

Közös:

Hej, de nemszeretem szó volt ez akkoriban (a termelő-szövetkezetek akkori világában); már csak azért is, mert a munkáért akkoriban a fizetést nem forintban, hanem „munkaegységben” számolták… Meg, ahogy a szólás is mondta: közös lónak túros (vagyis feltúrt, sebes, varas) a háta; vagyis lestrapált, agyonhasznált, túldolgoztatott…

Ami tehát közös volt, az részben – elvben – az egyéné, a gond vele, az közös, a haszon belőle meg – már akkoriban is így mentek a dolgok – leginkább egyeseké volt. Szóval, a Közös…

Hej, de nagyon megörültek a népek, hogy amikor lehetett, rögtön szét is kapták! Aztán kinek így, kinek úgy jutott belőle. Gondból is, haszonból is (vagyis sokaknak a gond, egyeseknek meg a haszon).

Hát, bizony, már több is, mint negyed százada – az meg már testvérek között is egy egész nemzedék – a „közös” jelentésének emígy elátkozott mellékízét sokan máig nem állják. Pedig, már rég nem arról van szó!

No, meg a –

Párt:

Ami – ugyebár – latin szó, csak annyit jelent, hogy „rész”; fertály, darab, töredék, vagy a folyó egyik partja. Csakhogy, akkoriban mást értettek rajta, mert a hatalom az élcsapat kezébe keveredett. (Márpedig, a történelemből is tudható, bizonyos Julius Caesar történetéből is, hogy a hatalom, meg a pénz igencsak összegabalyodó összefüggésben gomolyodik egybe. A nevezett személy ugyanis a kocka elvetése alatt azt értette a Rubicon partján, hogy vagy teljes anyagi csődbe megy, vagy megszerzi a hatalmat, és akkor közpénzből tüntetheti el az adósságait. All in! Neki is bejött!)

Persze, hogy az élcsapat élének (nomenklatúra) akkor is jól ment a szekér. Húzta a közös ló. Ennek következtében, minden,

 ami ma párt, meg közös,

a jónép körében szagos

(direkt nem írtam rímet!). Pedig, már nem attól illatozik, bár, van neki némi, alapos stichje.

Most aztán hiába is tépi a száját némely nagyokos, hogy így a nép, meg amúgy, a népség befogja a fülét, azzal a mély meggyőződéssel, hogy: a politika úri huncutság, hagyják őket békibe’, van más baja elég!

Pedig, ha belegondolnának, rájöhetnének, a gondjaik forrása éppen az, hogy a megoldásukat csak közösen lehet kiókumulálni. Az meg a jónép eszibe se jut, hogy a közgondolkodás, az bizony vitákban, érveléssel, az érdekellentétek és ellenvélemények szóbeli ütköztetésével alakítható, a közös gondokat meghányni-vetni, megoldani eképpen lehet. Merthogy, a politika, az bizony a közügyek megoldásának a színtere. Elvben.

Csakhogy, nem ezt tapasztalta!

Mert – sajnálatos módon – megszokta, hogy a dolgok intézéséhez semmi köze, azt majd „ott, fenn”, a nagyokosok teszik, akik kezében a hatalom, és „megmondják a tutit”, megoldják a közös gondot. Hiszen majd’ negyven esztendeig ezt sulykolták az agyakba. Ne gondolkozz a gondjaidon, majd „ott, fenn” gondoskodnak rólad. Ne gondolkozz azon, miből élsz holnap, majd „ott, fenn” gondoskodnak öreg napjaidról is, meg a nyavalyáidról, meg arról is, hogy felnőjenek a kölkeid, jól átgondolják „ott fenn”, majd elrendezik a közös gondjaidat, tehát nem kell sokat gondolkozni, tedd, amit mondanak neked, „ott fenn” tudják, szóval, ne gondolkodj, egyáltalán!

Arra való a képviseleti demokrácia. Ami jóval közelebb lévén alkalmasabb akár a gondviselőnél is!

Aztán nem így lett.

Csakhogy – ez, sajnos, tudományos tapasztalati tény – hogy a nem használt szervek elcsökevényesednek. Mert, most itt a sok gond, aztán most nincsen mivel megoldani! Azok ugyanis, akik „ott, fenn” vannak – mint kiderült – az uborkafán, nem a népség gondjaival foglalkoznak. Van képük úgy viselkedni, ha már képviselők. Abból – igencsak jól – meg lehet élni! Pont, mint anno a nomenklatúra.

(Egyébként, közbevetőleg, az uborkafáról: A „felkapaszkodott az uborkafára”: „gunyorosan abszurd szóösszetétel, az uborka ugyanis lágy szárú kúszónövény. Az uborkafa részint a szerencsével vagy törtetéssel szerzett pozíció iránti megvetés kifejezője, részint az ilyen helyzet ingatagságára céloz.” – írja a „Szókincsháló”. Persze, ezzel az a baj, hogy az ilyen kúszónövények, mint általában eredetileg az ősformájuk, a kobak-termésűek, azok általában ilyenek: paraziták. Mert, hogy az uborkafa létezik! Ha ugyanis a közelben élőfát talál, akkor arra bizony felkúszik, és mivel a levelei igencsak nagyok, eligénylik a fényt, elfogják, elárnyékolják a napfényt a fa elől – luxus, vagyis végül is fény-űzés, kérem szépen –, amitől a fa elpusztulhat, mégis zöldell, csak éppen valamilyen kobak-termés érik rajta. Csakhogy, azokban a kobakokban nem lakik elme, és ha beérik, a legtöbb belül igencsak üreges! Ámde – másik közmondás – vakok között a félszemű…)

Mert ahol a pénz, ott a hatalom! Ez akkor is igaz, ha a kiindulási alap errefelé kissé különbözik más, boldogabb helyek jellemzőitől. Ahol, ha van vagyon – azaz pénz – a hatalom megszerzésére, akkor megszerzik azt, míg errefelé előbb a hatalom, azután abból meg a pénz. Ami ugyan közvagyon, meg közpénz, de – valahogyan, így-úgy – előbb-utóbb elveszíti a „köz” jellegét, és magánzsebbe oson. Még akkor is, ha a bíróság erre a szemléletre némi ejnye-bejnyével reagál, ez most a praxis! Vagyis, akár honnan, az itthoni költségvetésből, vagy akár az unióból is származzon az a közpénz, valahogyan – mégis – mindig, ügyes tekervényekkel megspékelt jogszerű útvonalakon bizonyos magánzsebekbe landol.

Tehát, így lesz a közügyekből is magánügy, némi ügyeskedéssel. És a képviseleti demokráciában (főleg, ha az „illiberális” – mivel az „il” fosztóképző, a „liberális” meg szabadság-elvű, a jelentés egyértelmű: nemszabadság-elvű, ugyebár, persze a népség számára) a képviselők viszik az ügyeket. El. Nekik ugyanis lehet. Nem szabad, de lehet. Hol balra, hol jobbra… viszik!

Ezt tapasztalván a jónép pedig csak legyint, mivel az olyasmi, hogy „járni jár, csak nem jut” – például a jónépnek, oktatás, meg egészség, meg biztonság – már megszokott dolog, gondoljon bele más, akinek van erre tehetsége… ugye? Különben is, erre azt mondják: ügyes. Mindegy, hogy jobb, vagy bal, ha éppen azok az ügyesek, akiket mi választottunk! Ha ez már ilyen, akkor bocsánatos, apró stikli. Nekik lehet. Amazoknak meg nem. És jól elvannak egymással!  Hát, csak politizáljanak a politikusok! A jónép nem, mert az meg apatikus. Már bele se gondol. Arról gondoskodtak a nép nevelői (Most meg, hogy lassan rájönnek ők is, hogy hiba volt a gyakorlatban, mert visszahatott rájuk is, kicsit késő). Hogy jobb is, sőt, legjobb, ha a nép nem gondolkodik! A köz ügyeit meg intézik a köz képviselői, úgy, ahogy.

Egyelőre az a közgondolkodás a meghatározó, hogy „majd megmondják”, és így is van, megmondják, jó sokszor, olyan sokszor, olyan hangosan, hogy biztos igaz. Aki meg mást, annak kuss, és ha nem hallgat, akkor úgy alakulnak körötte a gazdasági dolgok, hogy annak okán megy el a hangja. Tehát, ha a köz ügyeiről kérdezik, a köz szépen visszaismétli, amit besulykoltak, más hang híján, hiszen képviseleti demokráciában ritkán működőképes a még ritkább alkalom a közvetlen demokráciára!

Viszont, a széles tömegeknek meg még erre sem jön meg a hangja. Ezért aztán – még értelmesnek, és jóindulatúnak tűnő – emberek fejében is már megfordult, hogy a képviseleti demokrácia a jelen formájában teljesen diszfunkcionális, és vannak, akiket hiába is kérdeznek a közügyekről, nem válaszolnak. Közvetlenül se! Szinte soha. És erős a gyanú, hogy nem azért, mert bölcsként hallgatnak. Tehát, akkor azokat ne is kérdezzék! Talán ki is hagyható a népség a népuralomból… nem való nekik. Nem? Hiszen nem gondol bele a saját dolgaiba. Még. Vajon magához tér? Gondolkozni kezd?

Ez a lehetőség alig áll fenn. Már volt szó az elcsökevényesedésről. Van más, egyértelműen okos, meg jóindulatú, általam nagyon is tisztelt ember, aki meg arról beszélt, hogy ha a közvetett, formális képviseleti demokrácia nem úgy működik, ahogy szerinte is illene, akkor nem formális, civil úton kellene politizálni, hogy a dolgok gatyába rázódjanak. Csakhogy, vele az a baj, hogy magából kiindulva képtelen tudomásul venni, hogy attól, hogy neki bőven van esze, vannak, akiknek egy fél sincsen! Ezzel ugyanis az a baj, hogy ha bizonyos felsőbb funkciók nem korlátozzák a viselkedést, akkor az elemi indulatok kezdenek eluralkodni. Indulatok, azok meg már bőven vannak!

Talán – ha nemcsak a pillanatnyi hatalmi, meg anyagi érdek vezérelné az uborkafán a politikusokat, és végre belátnák, hogy az összetettebb agykérgi funkciókat (úgy általában, és mindenkinek) nem ártana újból fejleszteni – hogy inkább holnap már az értelem uralja az érzelmeket!

És jó volna, ha az indulatok nem szabadulnának el, mert abból midig csak a baj van… akkor, ha elszabadul a közvetlen demokrácia agresszivitása! A népség ritkán szokott olyat, legutoljára hatvan éve, és akkor még többségében elég önuralommal, meg fegyelmezetten csinálta, de az önfegyelem mára már divatjamúlt… szóval, csak ésszel, meg óvatosan.

 

Amúgy, mellékesen, és komolytalanul, van egy új könyv, amit össze M. Archáskodtam. Az végképp nem komoly, a szokásos, fikciós kritikai irrealista mese, kicsit áltudományoskodó, és nagyon kellemesen malac. Csak kis olvasnivaló, az ünnepekre, annak, aki ráér. Van hozzá kedvcsináló szöveg a hátsó borítóján, íme:

 

Na, de… mint a bonobók?

Miközben a nyár lassan őszbe fordul, szinte észrevétlen hozzászokunk, mint ahogyan hozzászokunk bármihez. Hiszen, amit elég sokszor mondanak el, az biztosan igaz. Vagy nem.

Az, hogy kiből lehet majmot csinálni, attól függ, hogy hagyja-e, vagy sem.

Nem muszáj hagyni. Mondjuk, azt sem, hogy egyesek másokból csináljanak… Persze, ha valaki megunja, próbálkozhat, talán sikerül neki. Mondjuk, egy fiktív nőszemélynek, aki szerint, lehet, hogy a tömeg-hülyítés most eredményes, és eredményeképpen a tömegek már tényleg eléggé hülyék, de ennyire azért nem muszáj nekik…

Közben a csapat persze újabb ügyön dolgozik, új módszerrel. Böbét is ezzel húzzák ki a bajból. És használják eredményesen egyéb ügyek intézésére is. Persze, nem mindenkinek tetszik. Van, akinek nagyon nem.

Nemcsak a Zöld „akad ki” rajta, és ahogyan a munkatársnőinek kifejti, lehet, hogy ez is egy módszer konfliktus-kezelésre, ha muszáj, de ha lehetne, akkor inkább ne…

„mert, de hát… na, de… mint a bonobók?”

Olvasható, meg letölthető ingyen, innen:

https://drive.google.com/open?id=0B4fyI0tPjzuZeENYQXgwRWx0dG8

Borítója is lenne, ha valaki akarná, és kell neki:

https://drive.google.com/open?id=0B4fyI0tPjzuZMVNfQzd4V1lsQU0

 

 

süti beállítások módosítása