Aréna:

FÜTTYSZÓ ÉS AVATÓBESZÉD,

avagy

BEÉRETT A VETÉS

Kifütyülték a miniszterelnököt. Pedig, régi, oszlopos elvbarátja és alapító-társa hívta, és ő ment, mert ha stadion-avatásról van szó, akkor neki ott a helye! Kissé túl hangosra, sőt, visszhangosra sikeredett, ahogy a hang a két betonfal között pattogva verődött oda-vissza, de ilyen aprósággal nem is kell foglalkozni. De a miniszterelnöknek ott a helye. Vagy nem? Érdekes dolog ez az egész… hiszen egykor aktív játékos, és egyébként is, futball-rajongó lévén, a játékért elkötelezett valaki. Játék?

Nem, a futball nem játék!

A futball nem is tömegszórakoztatás, nem is üzlet, hanem elkötelezettség. Közösség. Vallás. Hétszentség… vagy a nyolcadik, legalább is, minimum, de az első tízben tutira benne van! Na, jó, tizenegy… a kapussal együtt. Egy teljes kultúra. Vagy, legalább is, szubkultúra! Ha férfi vagy, légy férfi! Ugyanis, ha nyer a csapat, az a legnagyobb boldogság, nagyobb kéj, mint amit, mondjuk, egy nászút során egyáltalán elélvezhet az emberfia… mindent megér, akár életeket is!

Ugye?

És ez azt jelenti, hogy vitam et sanguinem, ha beledöglünk is, de ha a másik döglik bele, akkor mi nyertünk – ergo dögöljön meg a másik! Akkor a mieink a bajnokok! Pusztuljon az ellen! És, ha már azt a tizenegyet nem hagyják, hogy agyonverjük, akkor legalább verjük agyon azokat, akik bíztatni merészelik őket!

És, csodálatos, hogy ezt a mentalitást sikerült beemelni a kultúrába… nem a szubkultúrába, hanem, mondjuk, a politikai kultúrába, meg a hétköznapi kultúrába is! Ezt a kérlelhetetlen elkötelezettséget, ezt a már-már vallási közösségi érzületet… hogy csakis a mieink nyerhetnek.

Nota bene: Idi Amin Dada, a cseppet sem szép emlékű egykori császár, egyébként állítólag országának úszó-bajnoka is volt. Egyes legendák szerint ugyanis, rajthoz állt, és győzött is! No, nem azért, mert enyhén (szólva) korpulens ember lévén, bizonyos volt abban, hogy a fajsúlya nem engedi elsüllyedni, hanem igen egyszerű megoldást választott győzelmét biztosítandó: az összes többi versenyzőt, aki rajtkőre állt, nemes gesztussal egyszerűen lelőtte egy revolverrel, majd egyedül végiglubickolta a távot. Persze, elsőként pacskolt a célba! Nyert! Bajnok lett! Kérlelhetetlen versenyszelleme emelte fel… hehe.

Így kell ezt csinálni!

A politikában is! Az ellen, az ellen. Ellenfél, vagy ellenség, mi a különbség? Nincs vita, csak ultima ratio, hát, fegyverbe! Még, hogy párbeszéd, meg érvelés? Meg vita? Nincs vita, durr bele! Dögöljön meg!

Persze, ez igen régi hagyomány, egészen keresztényi… Myrai Szent Miklós (a Mikulás), hasonlóan érvelt abban a teológiai tudományos vitában, amelyet az ezek után eretneknek nyilvánított Arius-t (az ariánus tanok hirdetőjét, azzal a bizonyos madáchi „i”-vel) időszámítás szerint 325-ben a niceai zsinaton – ultima ratio – szabályosan kiütötte. Ököllel. Nem mellékes tény, hogy Miklós ifjúkorában igencsak eredményes ökölvívó volt… az eme tényt többé-kevésbé hitelesítendő, hagyományosan látható az őt ábrázoló ikonokon is, az orrán. Mondjuk, akkor még nem volt foci arrafelé.

Ezért a lelkületért kell feltétlen beemelni a focit az iskolai tananyagba is. Hogy az ifjak minél elébb interiorizálhassák (Bár a fociról egy Shakespeare néven futó drámafirkász pofátlanul másként vélekedik a „Lear király”-ban… Első felvonás, negyedik szín, Kent (a királlyal szemben is szemtelen Oszvaldnak, arra válaszul, hogy „nem tűri, ha ütik”, miközben elgáncsolja): - Nor tripped neither, you base football player. = Inkább gáncsollak, mint alantas focistát!).

Ugyanis, ez a fajta vitakultúra preferált manapság. Aki nem ért egyet, egyet tehet… hallgat, ha kedves neki a munkahelye, vagy az élete, vagy úgy egyáltalán. Hallgatni bölcs dolog. A bölcsek pedig jobban teszik, ha hallgatnak! Ki kíváncsi holmi bölcselkedésekre? Elméletekre, párbeszédre, vagy gondolatok ütköztetésére, ugyan már!

Különösen nem kíváncsi senki holmi meddő vitákra, sőt, vitákra, úgy általában. Van, aki megmondja a tutit, és akkor az úgy van, és passz! Minek agyalni? A tett halála a gondolkodás… tehát, megmondják, mit, mikor, hogyan, és akkor úgy, akkor, és azt! Gondolkodás nélkül. Na! Akkor se hiba, se vita.

Tiszta marhaság, ha nem a csordával mész a kolomp után! A főkolompos megy elöl, utána a többi, aki meg nem, az marha. Vagy nem?

Mindezt már ifjú korban kell elkezdeni. Nagyon helyes, ha az iskolában nincsen politika! Sőt, tilos! Mivel a politika – elvben – a közügyek intézésének színtere, tehát, ha van egy irányvonal, akkor az van, és punktum, abban holmi szkepszisnek, kritikának, ellenvéleménynek helye nincsen, a közügyek intézése nem a köz dolga! Mi köze a köznek a közügyekhez? Ugyan már! Mert, ha holmi érvelési technikát, vitakultúrát vagy hasonlókat engednének beszivárogni az oktatásba, még gondolkodni tanulnának azok a nyavalyás kölkök, és ha ellentmondásra lelnek bárhol, még képesek lennének ellent mondani, mert azok olyanok ám! Ha hagyjuk nekik. Úgy meg hogyan is lehetne belőlük rendes, olajos-körmű, meccsre járó szaki? No nem! Mert van a kinyilatkoztatás, ami köztudott, és aki a közvélekedéssel szemben egyénieskedik, azt ki kell közösíteni, az tűzrevaló, átkozott eretnek! Pusztuljon!

Egyébként is:

Természetet járó eleink jól tudták, hogy akár az egyenes-növésű bükk, vagy a som fiatal hajtásait alakítandó, az elágazásoknál a fiatal hajtás tövén hosszában ejtett bemetszésekkel a hajtás-tő, a későbbi ágtő forradásai erősítőleg hatnak, és vastagítják azt. Tehát, azt fiatalon kell elkezdeni, és célirányosan. Esetleg, következő, meg az ismét elkövetkező tavaszi rügyfakadás során az eljárás megismétlésével a hatás fokozható, míg megfelelően meg nem vastagszik, hogy azután a tőről ügyesen lemetszve, kiváló, tőről metszett bunkóhoz lehessen jutni. Így kell azt csinálni!

Mert akkor már önnönmaga az ultima ratio, használatra kész!

Kishazánk körülményei között igencsak eredményesen használható, csak nem szabad idegen kultúrába ereszteni, mert akkor Pompeiben felmászik a romokra „hősi” pózban, mit neki kétezer év, meg világörökség – amúgy is funkcionális analfabéta, neki az örökség meg az ökörség olvasata azonos – de, ugyan miért is zavar egyeseket, és miért is szégyellik?

Tisztelt miniszterelnök úr!

Önt nem lehet holmi füttyszóval meg huhogással megzavarni, mert Ön azok felett áll! A nép felett! Jó magasan, és onnan tesz a füttyögőkre.

Tisztelettel jelentem, az utóbbi évek ilyen-olyan oldali politikai „vetése”, pontosabban a friss hajtásai, mind a bükkösben, mind a som esetében beértek, már lehet „aratni”, vagyis tőről metszeni, szerteszét szép hazánkban, még akkor is, ha az a bükk, meg som éppenséggel a másik csapat erdejében nőtt. Azért fütyül, meg huhog.

Ki mint vet, úgy arat.

De tudok még más idézeteket, meg közmondásokat is.