NÉPSZABADSÁG?

avagy

MIT SZABAD A NÉPNEK?

Slussz. Vége. Annyi neki.

Érdekes. Kinek hiányzik?

A fene egye meg, sajnos hiányozni fog, ha nem lesz. Pedig… a Népszabi, leánykori nevén Szabad Nép, amúgy, a múltjával… mindegy. Nem is olvastam.

Most csak az jut eszembe, hogy holmi tizennyolcadik századi firkász valami olyasmit talált leírni egy másik firkászról, hogy „egyetlen szavával sem értek egyet, de az életem adnám azért, hogy mondhassa”… aztán meg máig emlegetjük mindkettőt.

Nomármost, viszont most, az most van. És nem holmi áporodott abszolutista hatalmi szóval kerül lakat a szájra, vagy a tollra (de szép képzavar, pedig manapság szövegszerkesztő a divat, tehát teljes a zavar, de mindegy) illetve a redakcióra, hanem bizony, gazdasági okokból, mert veszteséges. Vitathatatlan. Manapság egyre több dolog vitathatatlan.

A vita ugyanis, mint olyan, párbeszédet tételez fel. Például, egy hipotézisből akkor lesz tudományos tétel, ha azt alaposan megvitatják, bebizonyítják, és a vita során is kétségtelenül valósnak bizonyul. Vitatták, megvitatták, de utána már vitathatatlan. Mint egy kúriai döntés… ja, persze… rossz hasonlat. A vitához, sajnálatos mód, nélkülözhetetlen az oppozíció. Opponens nélkül nem megy, azt már a rómaiak is tudták, ugyebár, „audiatur et altera pars”, meg ilyesmi. De az régen volt.

Az meg még alig tegnap, hogy a nevezett sajtótermék holmi potentátok gatya-bugyi, meg légiút-ügyeibe turkált bele. Nekem általában nem tetszik, ha gatya, meg légiút-ügyeket teregetnek, miképpen holmi mosatlan, ám használt lepedőt. Akkor sem, ha a gatya, vagy a csavarszárnyas ügy erősen gyaníthatóan oda átlényegült közpénzből, ám ez okból immár magánzsebből, vagy magánzsebbe fizetődik, mert bár igen gusztustalan, de magánügy (vagy sem), és elég kicsinyes dolog! Ugyanis, a nullából akár hat, akár kilenc van, a hozzám hasonlóknak a nulla, az akkor is semmit jelent. Nekem abból is alig, és attól nekem jobb nem lesz!

Ha urizálnak, hát urizálnak, az uborkafán úgy szoktak. Nem is ezért kell megorrolni rájuk.

Még az sem volna igazán tragédia, ha egy paraszt-gyerek átlényegül. Az sem, hogy a Gucci, meg az Armani úgy áll rajtuk a díszvacsorához felhúzott estélyi, szmoking képében, mint tehénen a gatya (miképpen egyes közismert vélemény-formálók felróják nekik). Mert magánügy. Sőt, ízlés dolga.

Még az is, hogy az egykori arisztokráciával ellentétben (akik a közvélekedés ellenében, igencsak értettek akár a trágyalapátoláshoz is – már csak azért is, hogy tudják, hogyan kell szakszerűen, nehogy az alkalmazottak átverhessék őket. És ezért kibírta jónéhány a hortobágyi kitelepítést is. Noha tudtak festeni, zenélni is akár, vagy éppen orvosként gyógyítani is, meg esetleg közgazdasági fejtegetéseiket megírni, és akár szmokingot is hordani!) ezek, most meg szégyellik az egykori szénakazlazási ismereteiket. A munkát. Legfeljebb éppen ettől, hogy azt szégyellik, lesz kissé trágya, meg gumicsizma-szagú rajtuk az Armani-öltöny. De ez is ízlés dolga. De gustibus non est disputandum.

Tehát, nekem nem tetszik, ha a másokat az én irigységemre apellálva gazdagsággal vádolnak, mert ahhoz semmi közöm, a gazemberséget viszont nem állom, főleg, ha pont attól könnyen gazdagodik valaki.

És, ha valaki meg erről ír, ám tegye, talán elolvasom, talán nem, talán egyetértek, vagy sem, mindegy. Irigykedni sem kötelező.

Bár, szabad!

Az viszont nagyon nem mindegy, hogy szabad-e írni róla!!!

Mert akkor a nép esetleg szabadon el is olvashatja, és még véleménye is lehet, esetleg. Esetleg még irigységből felháborodnának egyesek, függetlenül attól, hogy ez nem az én ízlésem szerint való. Hiszen jóval kevesebb nullák miatt éppen a jelenlegi ellenzék bukott ki a hatalomból, pont ilyen banánhéjak miatt, amit az akkori ellenzék meg hangosan kidobolt, jó sokszor ismételve, hogy mindenki elhiggye. El is hitte. Csak a bíróság nem, de most már mindegy.

Most meg, ezek a szerencsétlenek gondolták, hogy ugyanazzal a technikával majd lejáratják ezeket… Pedig, ezt éppen emezek alkalmazták sikerrel korábban. Akkor majd hagyják, hogy ellenükben is? Csudát. Mert a népség még meggondolja magát… sőt, az a baj, hogy gondolkodna rajta, vagy, egyáltalán, gondolkodna…

Szabad neki olyat? Gondolkodni? Ejnye!

És, mivel másképpen törvényesen elhallgattatni nem lehet, hát némely tulajdonosváltással, meg gazdasági okokra hivatkozva felteszik a sajtóorgánumra a pofa-befogót, a munkatársakat meg szélnek zavarják, sőt, azt sem személyesen, hanem gyorspostán küldött levélben.

Mert, hogy megírta. Gatya-bugyi-helikopter… szennyes-teregetés.

Különben is, ellenzéki! Vitatkozik…

Vita? Az meg manapság nem jó! Manapság a monológ a divat. Vagy a kinyilatkoztatás. Amit a népnek el kell fogadnia. Mielőtt meggondolja magát. Nem szabad, hanem kell, muszáj!