RÉSZEMRŐL NINCS EGYETÉRTÉS

(csöngött a telefon…)

…Bár néhány dologban egyetértek sokakkal, azért nem mindenben!

Például, én sem szeretem a sötét-narancs (bergamott) lekvárt, mert egyrészt keserű, másrészt, erősen egységesre színez, és egyébként sem… és, attól még egyebekben talán lehetek más véleményen, például gulyás-leves, paradicsom-szósz, kékszilva, vagy spenót ügyben. Sőt, van dolog, amiről halványlila gőzöm sincsen. Ámde, engedtessék meg nekem is, hogy ízlések és pofonok ügyében ne kelljen vitatkozni, mert az igencsak meddő.

Másrészt, sok minden egyébről akár vitázni is hajlamos vagyok. Ugyanis, abban hiszek, hogy a vita – mely nem tévesztendő össze sem a veszekedéssel, sem az átkozódással, sem semmiféle, alapvetően indulatból jövő verbális erőszakkal – mint minden különböző vélemények ütköztetésével szabályozott keretek közötti meggyőzésre törekvés, általában előre viszi a dolgokat. Ugyanis, megbeszélni, megvitatni, és egyeztetni, azok rokon fogalmak. Ámde!

A vita alap-esetben ugyanis a tézis-antitézis egybevetésével, logikával, meg némi dialektikával működtetve szintézist szokott létrehozni. De olyasmit a (tudományos szabályok szerint lefolytatott) vita nem ismer, hogy a tézis egyben dogma. Mert az olyasmi, az diktátum.

Számomra ugyanis eben guba, hogy melyik pártnok akar nekem diktálni. Diktálni a diktátorok szoktak, mármint, a közéletben.

Az a baj velük ugyanis, hogy elvárják, halhassam meg a mondókájukat, de, az enyémre már egyik sem igazán kíváncsi. Csak, mintha…

Vagyis, felhívnak telefonon, de miután hangfelvételről bemutatkoznak, és elmondják rögzített mondandójuk, esetleg még azt is felajánlják, hogy ha egyetértek, nyomjam meg az x gombot… nyomjam meg az x gombot… nyomjam meg az x gombot!

Nem nyomom meg!

 Mert, ha választási lehetőséget adna, és legalább az y; z; avagy a* gombot is megnyomhatnám, esetleg… de, nem! Vagyis, egyet érthetek vele, de a véleményem semmiben nem különbözhet, vagy szóba sem áll velem egyébként. Diktál!

És nekem valóban eben guba, hogy melyik önjelölt omnipotens teszi, a jelenlegi, vagy a megelőző, vagy bármelyik, akár jövőbéli is! Nekem mindegy, hogy jobbra, avagy balra kacsintgatva, akár keletre, akár nyugatra, fel és alá, ha itt és most csakis úgy, ahogyan ő akarja. Mert az olyan lehet akár állítólagosan jobb, akár bal oldali, de biztosan illiberális, meg autokrata, meg diktatúra. És, szigorúan egydimenziós. Az ugyanis, ellentmondást nem tűr, ily módon, amit állít, az egyfajta dogma, vagyis, az egész ilyesmi dogmatikus.  A valóság megismerésére való törekvés módszere (a tudomány például) pedig dogmákat nem ismerhet el, a gondolkodás ugyanis mindig együtt jár a szkepszissel. Csakhogy, az egyetlen álláspont, amin bárki – erőből – nem hajlamos változtatni semennyit, az dogma, meg diktátum! Az nem demokrácia!

A demokrácia meg macerás, nehézkes és lassú, ámde, nemcsak egy szál domináns egyed véleménye alapján működő rendszer… hanem, bizony, viták során kiérlelt egyetértési minimumok alapján működő önszerveződés, bonyolult meg komplex, de a legkevésbé rossz! És attól még, hogy valaki demokratának hívja önmagát és a társaságát, ámde éppen a demokrácia alapvetésével nincsen tisztában, az akkor semmiképpen sem demokrata, még ha fél-téglával döngeti is a mellét! És akármennyire is átkozza a másik, épp regnáló diktátort, beígérhet fűt-fát, vadvirágot, elszámoltatást, akármit (egyébként meg régebben már elkövette az elkövethető legdurvább erőszakot is a hatalomban-maradásért), legfeljebb egy másik önjelölt diktátor, aki semmit nem tanult meg még a saját bukásából sem, akkor meg miért értsek egyet vele bármi egyébben? Csak, mert én sem szeretem a sötét keserű-narancs-lekvárt?

Na! Ugye?