No, igen.

Ira M Archa teljes egyetértése jeléül kitett egy írást a blogba… És rögtön kapott a pofájába! Kommenteket…

M Archa lévén, mivel nem igazán ért a technikai hátterekhez, segítőjére támaszkodván csak azon vette észre magát, hogy valamiért a kérdéses írás elérése nem igazán könnyed a neten… nem tudván az okát, bosszankodott egy sort. Mígnem, értesítették, hogy mi az ábra. A segítő elfelejtette letiltani a kommentelés lehetőségét. Aztán mos itt a nyavalya!

Hát igen, egy blog, az olyan, hogy állandóan nyomon kell követni, figyelni, gondozni, mert kényesebb, mint egy tamagocsi, és az nem megy, hogy hétszámra oda se kukkant, mert éppen össze-vissza „alkot”.

Arra meg igazán nem számított, hogy a hatalom önkéntes csahosai nekimennek!

Ha bárki elolvasta M Archa bemutatását, tisztában lehet azzal, hogy M Archa valóban egy niemand! Csak az a pech, hogy a net már csak olyan, hogy mindenféle niemand belefirkálhat ezt-azt. Még akkor is, ha a Nagy Testvér néhány önkéntes cenzora számára mindez tűrhetetlen!

Ira M Archa írkál ezt-azt… Leginkább sci-fi-be oltott ponyvát, némi ironikus pornográfiával, hogy – esetleg – nyaralás során unatkozó széplelkű hölgyek, meg fantáziáló kamaszok is bele-bele olvassanak néha. Szóval, lektűr se. M Archáskodik. Játszik. Még illusztrálja is a marchaságait. Jól, rosszul, mindegy… Ajánlom szíves figyelmükbe a bemutatását: „Ira M. Archa tulajdonképpen egy alias; tanmese-írói – már ha és amennyiben író – B. Árki álneve. A hatodik ikszen körül-belüli hirtelen grafomán nagyjából enyhe fokú értelmiségi volt, amíg. Azután már az se. De még lélegzik. Hazai. De nem csak a hasonlóknak irkál. Ez az irományából is kiderül. Széleskörűen tapasztalt, elsősorban abban, hogyan lehet önmagát marginalizálni. Ezen élményeiből merít ki. Sajnos még bírja. Ira M. Archa nem tucatíró. Egy tucatíró ugyanis tud írni. Akkor lenne az irományának szerkezete, füle, farka. De félévszázadnál is hosszabb-rosszabb tapasztalásai sem elegendőek egy valódi könyvhöz. Ehelyett inkább kőkeményen dolgozó kisember szeretne lenni, ha volna neki hol. Ha az akárkik nekiveselkednek, sokan tudnak írni sokkal jobbat is (Ezért is kérjük ezúton az összes többi M. Archát, hogy próbálják meg!).”

A vicc az, hogy az a bizonyos írás tényleg nem M Archa-i, ahhoz kissé alaposabb. Egy másik niemand írta.

Hát, nem nekimennek? Persze, hogy!

Nekimennek ám, mint M Archa regényeiben a hatalom szervilis emberei bárminek, amiről nincsen fogalmuk se, mert ha nem a mi kutyánk kölke, akkor csakis a gonosz ellenségé lehet! Mert olyan nincsen, hogy bárki, aki nincsen velünk, az ne pont ellenünk legyen! És akkor mit szól a Nagy Testvér, ha nem figyelnek helyette is! Figyelni kell ám a szélzsákot! Mert a dolgok amúgy is zavarosak, és barátból – soha nem lehet tudni – mikor válik ellenség, akkor meg a csatlósait hogyan válogassuk szét, hogy végül is a miénk, vagy az övé, hát inkább – biztos, ami biztos – penderítsük odébb, vagy taszajtsunk lábbal a pendelye szegélyén. Akkor nem árthat! Mindegy, akart-e vagy sem… Talán még egy rendes, hűséges, szervilis szerviens is vétkezhet a Nagy Testvér ellen, gondolatban, szóval, esetleg mulasztással! Jaj, csak ne… Inkább rúgjunk! Az a tuti…

Mert nem veszik észre a hatalom önkéntes csahosai, hogy amikor a gyerekek bent játszanak a homokozóban, kissé fölösleges odapenderülni, és igazságot tenni köztük, mert a látvány kissé visszás.

Ez a mostani illiberális demokrácia már csak olyan: „fortélyos félelem igazgat”, és testvér a testvért, fiú az apját nem csak szimplán megtagadja… Vagy csakazértsem.

Lehet tehát rettegni, figyelni, hogy nehogy vétkesnek tűnjék az ember! Körös-körül, állandóan, hogy nehogy holmi utcagyerek a király mezítelenségét hangosan elrikkanthassa! Vagy, mint afféle niemand, nem létező egzisztenciával, jövővel, mivel már úgy is mindegy, tojni az egészre, és irkálni ezt-azt, mert nincs mit félteni a tyúkszaros életén kívül, azt meg minek…

A bátorság azonban nem a félelem hiánya! Hanem a legyőzése.