Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

NŐNAP NEMZETKÖZILEG

2021. március 08. - Ira M. Archa

NŐNAP NEMZETKÖZILEG

   Hát, ez bizony internacionalista ügy…

Ha tetszik, ha nem az igen tisztelt uraknak, ez nagyon is vörös! Sőt, baloldali dolog… emléknap, egy kissé véresre sikeredett tüntetés kapcsán.

…Annyira internacionalista, hogy a II. Internacionálé szavazta meg!

Azzal, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért követel, nemi megkülönböztetés nélkül. Az óta is…

Ja, és nem virágot!

Manapság mindössze csak erről nincsen szó… persze évente egy csokréta olcsóbb, ugyebár, mint havonta fizetni! Szóval, egyáltalán nem arról van szó!

   Ugyanis, ha egy nőben a nemzeti felfogás szerint a potenciális, vagy éppen a tényleges családanyát akarja tisztelni bárki, akkor azt május első vasárnapján teheti meg. Akkor arról van szó…

Szóval, kérem tisztelettel, most nem arról van szó…

Szóval csak azért, keszcsókolom…

FERTŐZÖTT NÉPPÁRT

FERTŐZÖTT NÉPPÁRT

Na, ugye, hogy előbb-utóbb lehullik a korsóról a lepel a kútnál!

Mostan aztán minden rendes nemzeti érzelmű előtt kiderülhetett, hogy lappangó bolsi-libsi komcsik mondják az Unióban néppártinak magukat. Ezért volt muszáj otthagyni őket! Mert, már mégse…

Immár csak egy a legény a gáton, de az aztán olyan, hogy egyszál maga is képes a brüsszeli vörös áradatnak ellenállni, és megvédeni nemcsak a hazát, hanem a nemzeti becsületet is! Mert mondhat rá a haza ellensége akármit, immár egységesen áll mögötte a nemzet, egységesen, mert a kétharmad, az több is, mint egy, ez matematikai tény.

   De mivel kiderült, hogy kiborult, most aztán minden nemzeti érzelműnek éberen kell őrködnie azon, hogy nehogy elkapja a koronavírussal együtt járó, elvörösítő sorosista fertőzést.

Alaposan figyelni kell!

   Mert mostanában az immár kétféle, koronás és vörös járvánnyal együtt jár a gyakori kézmosás meg fertőtlenítés, emiatt nem mindenkinek a kezén látszik, hogy eléggé olajos a körme, vagy sem! Mert ha nem, és baloldali kultúrnoksággal, mindenféle kukacos akadémikuskodással meg hallgatólagos színjátszással gyanús az illető, sőt, esetleg amolyan tűnődő, önállóan elgondolkodó arckifejezése van neki, akkor minden rendes nemzeti tudhassa, hogy most aztán hegyibe, uccú, adj neki!

   Mert mostan itt a megtisztulás ideje, járvány ide, vagy oda, akiről ordít, hogy elhanyagolhatóan kisebbségben lévő nemzetáruló, azt meg kell fékezni bármilyen vírus és eszmeterjesztésben, és minden eszközzel el kell lehetetleníteni, nemcsak a tevékenységét, hanem a személyét is, hogy lélegzethez se juthasson.

Itt az idő!

Ugyebár?

OLTAKOZÁS;

avagy jönnek a kínaiak, az oroszok már a spájzban…

OLTAKOZÁS;

avagy

jönnek a kínaiak, az oroszok már a spájzban…

 

   Sajnos, már igen vén nyugger M. Archa vagyok, meg krónikus (hipertónia, diabetes II; túlsúly, meg volt egy sztrók /stroke/ is vagy másfél évtizede), ámde, mostan nem is tudom, hogy lesz ez az oltakozás… vagy lesz-e?

Mert hallok innen-onnan ezt meg azt.

Vagyis, például, hogy ha regisztrálok, csak akkor kaphatok szurit. Csak ne válogassak! Vagyis, jut, amilyen jut, ha van.

Ha nem tetszik, mars a sor végére!

…De esetleg kaphatok. Hogy hol, vagy mikor lehet, arról meg semmi. Merthogy, meg van ám tervezve, csak az titok. Illetve, információ ez-az akad! Mert vannak, akiknek valahogyan különféle teherautókról lepotyogott vakcina már jutott, és így megoldották okosba! Csak figyelni kell a teherautókat… ha jól fide(l)sz, neked is jut…

…Ami nem egyszerű, ha – szófogadóan – már majd egy éve maradok itthon. Persze, boltba, patikába azért néha muszáj menni, maszkban, kesztyűben, kétméterre kerülgetve másokat, meg gyakori vegyszeres kézmosással. De csak annyira dugom ki az orrom. Egyébként se szeretek mászkálni! Így meg még kevésbé. Ja, mert a szemüvegem a maszk miatt átláthatatlanná párásodik.

Közben meg itthon csak figyelek…

Például arra a hírre, miszerint vírusból már van bő választék, például brit, délafrikai meg brazil variáns, ami ellen valószínű biztonsággal véd meg a német-amerikai szuri, de az angol kevésbé, a kínai nemigen, az oroszról meg tudja a fene…

Na, meg azt sem tudni, hogy ha netán, akkor hol az az oltópont, ahová… mert van pár hozzám hasonló roggyant vén, akinek – vajh’ miért – nem smakkol hatvan kilométert utazni a böketért. Bár a háziorvos valamivel közelebb, de egyébként a kapcsolat vele csakis telefonon és asszisztensen át, hogy a szokott gyógybogyó-receptjeimet megelektronizálva a közeli patikában kiválthassam, ha fogyóban, szóval oda se… Viszont, ha netán mégis, akkor nála csak olyan vakcina lenne, ami nekem – valószínűleg – nem az igazi. Tehát, irány a sor vége!

Persze, hogy szúratnám én magamat, ha egyszerűbb volna…

Na de ez cseppet bonyolult. Mert, akik lendületesen nekiálltak regisztrálni, sőt, sikerült is onlájn (pedig az se’ semmi), azok se mind kaptak – dehogy szurit, arról még szó sincs – visszajelzést se! Vagyis, már – elvben – bent állnak a sorban – vagy sem – egyelőre, de lehet, hogy nekik is irány a sor vége!

…Nos, mivel én már többszörösen is a sor végén lennék, úgy döntöttem, nem is regisztrálok.

Amúgy se szeretek különféle listákon szerepelni! Vannak olyanok, akiken egy listán közösen semmiképp… meg az sem mindegy, ki az, aki listáz, szóval, ebből jobb kimaradni!

De, meg van ez tervezve is, szervezve is! Miképpen meg lett mondva…

Majd, sor kerül a sor végére is előbb-utóbb… aztán talán rám is?

Ha meg közben valahogyan mégis rám ragadna a ragály, akkor így esett az eset. Vagy kiheverem, vagy se, oly mindegy, vén vagyok, valamibe meg előbb-utóbb mindenképpen… de addig is, még figyelek.

Na, hát csak azért!

 

Közben meg itthon maradva jobb híján össze lehet M. Archáskodni ezt-azt. Például fikciós kritikai irrealista irományokat, mert van ám, még elég friss! Az meg ingyen letölthető innen:

https://drive.google.com/file/d/12HFoM3T55HRxP8ZV7HyBUQ1d8g49HjJA/view?usp=sharing

A borítója szintén:

https://drive.google.com/file/d/1IgspbP_88ae9lVOYc7Yzr7JrP7Kcs6Tz/view?usp=sharing

 

INTERNETMEGREGULÁZÁS

INTERNETMEGREGULÁZÁS

Hát, épp itt az ideje!

…Mert mostan aztán mindenki ráér ezen agyalni, hisz’ amúgy is otthon kuksol, vagy önként, vagy hatósági karanténban. Vagy politikus. Miniszter, vagy EU-s képviselő, jobbra, balra, mindegy.

Mert, az már mégsem járja, hogy a neten bárki bármit! Meg az se, hogy holmi tulajok döntsenek, mi mehet, meg mi nem. Ugyebár!

   Még, hogy szólásszabadság!

Túl hangosan közterületen bárkinek olyat nem lehet. Főleg, ha mások szerint csúnyákat beszél. Márpedig, a net elektronikus közterület! Mert lehet, hogy amit közöl, az másokat sért. Bármit belerikoltozni a nagyvilágba elektronikusan, na, nem! Mert nem illik, azért. Csakis olyat lenne ildomos, ami egyrészt a brüsszelita libernyákoknak is píszí (political correct), másrészt kormánypárti vélemények szerint a nemzet erkölcseire és keresztény világnézetére sem aggályos; és hogy mi az, meg mi nem, azt nem holmi akárki senki mondhassa meg!

Mert az sem való, hogy holmi net-cézárok gazdasági erőfölénye rakja fel a személyekre a pofabefogót…

Olyasmit csakis álladalmilag törvényesen szabályozva lehessen!

…Fellebbezhetőleges jogorvoslattal. Első menetben dönthessen az erre a célra létrehozandó internetfelügyeleti testület, utána választott bíróság, majd a rendes kerületi vagy járási; azután meg a fellebbviteli, kúria, alkotmánybíróság, Strasbourg…

Akkor szabályos lenne:

- Vagyis, a használónak előzetes benyújtási kötelezettséggel hatósági engedélyeztetés céljából mind a különféle képanyagait, továbbá szövegeit: üzeneteket, kommenteket, profilokat, blogokat, honlapokat, vagyis mindent, amit közreadni szándékozik, legyen köteles bemutatni előzetes elbírálásra. Amire egy erre a célra létrehozott köztestület vagy ráüti a pecsétet, hogy engedélyezi (mégpedig harminc napon belül, indokolt esetben – például, ha a benyújtott anyagban szereplő tények vitathatók, illetve, ha a testület túlterhelt – ez lehet kilencven nap is), vagy ha nem, azt akkor meg lehessen fellebbezni… és ha megjárta az előbb leírt jogorvoslati útját, a szolgáltató immár legyen köteles közzétenni! Vagy letiltani.

Na, ilyen egyszerű.

Akkor internetrend lenne végre!

Legfeljebb mindössze tízegynéhány éven belül máris olvasható, nézhető lenne bármely aktualitás. Törvényesen!

Na, ugye?

   Egyébként a M. Archa mást is össze M. Archáskodott, olvasható, letölthető ingyen, innen:

https://drive.google.com/file/d/12HFoM3T55HRxP8ZV7HyBUQ1d8g49HjJA/view?usp=sharing

   Borítót is csinált hozzá, szokás szerint letölthető az is innen:

https://drive.google.com/file/d/1IgspbP_88ae9lVOYc7Yzr7JrP7Kcs6Tz/view?usp=sharing

VENDÉGLÁTÓK, KOCSMÁROSOK ÉS HAZAÁRULÓK

VENDÉGLÁTÓK, KOCSMÁROSOK ÉS HAZAÁRULÓK

   Na, kibújt a szögből a zsák foltja, már megint!

Mert már látható, kik áskálódnak a magyar Nemzet ellen. Kik nem átallnak rendet bontani, hogy ezzel is a mindenféle sunyi, migránspárti, vírusterjesztő, sorosista, balra egybegyűlt közellenséget támogassák a nemzetgyilkolásban!

Akik, mint innen-onnan kiderült, pofátlanul beülnek az ország házába, mostan nemcsak burkoltan áskálódni, hanem nyíltan szemtelenkedni az állam rendjével szemben! Persze, hogy ilyen aljas bandával nem vegyülnek a kormánypárti tisztességesek. …Nem is érthető, hogy az olyan tarkabarkák miért nincsenek még végleg kitiltva onnét. Pedig, kétharmaddal megszavazhatós ám a mentelmi, meg mindenféle joguk megvonása, és akkor fel is út, le is út, ha nem tudják, merre Felcsút. Pont úgy lehetne elbánni velük, mint azokkal, akik a köztévé munkáját akarták a jómúltkor megzavarni, csak galléron fogva kitették őket, mint a macskát… télen.

Mostan meg a kocsmárosok és csaposok rendetlenkednek. Hát mire föl? Nem bírják ki azt a kis időt? Majd, ha be lesz mindenki oltva a sorosisták által terjesztett vírus ellen, akkor megint csapolhatnak, tálalhatnak, addig meg bírják ki. Márciusig mindenképpen, vagy tovább is, mert akkor is lesz éhes meg szomjas magyar, ez meg lett mondva. Ha addig nem nyithatnak ki, foglalkozzanak mással, és kész.

   Persze, ha valami rendes, olajos-körmű munkát végeznének addig, vagy megragadnák a kapa meg a lapát nyelét, és innen oda rakodnának, gereblyéznénk, akkor nem volna idejük hangoskodni, meg annak talán valami haszna is volna, tisztább árokpartokkal, meg útpadkákkal, felsepert térkövekkel. Nohát!

Segíts magadon, az isten is megsegít, mert mástól ne várd! Aki bajban van, az maga tehet róla, megérdemli. Csak össze kell kapnia magát, mindössze annyi, mert aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez itt a módi.

Még, hogy álladalmi segítséget, csak úgy, ingyér! Hát, egy fenéket. Ha meg az a sorsa, hogy tönkremegy, akkor azt hozta neki az élet. Igencsak vicc az, amikor a szakács éhen hal! Hát ne nyavalyogjanak.

Itten nem lesz mindenféle segélyből henyélő dologtalan népség, ez itten Magyarország.

Beláthassa bárki, pont, ahogyan bölcsen, előrelátón a kormány.

Na, értve?

VAKCINA KICI, OCCÓ…

VAKCINA KICI, OCCÓ…

    Cak teccék…

   Nemnem, papírja nincen neki… majd tán lesz. De jó…

…Na, ugyebár, mert az a hanyag és lassú Brüsszel sem időben, sem eleget nem rendelt a védőoltásokból, most aztán az alaposan megszervezett oltási tervvel nem bír lépést tartani a szállítás se, meg az Unió se, az meg amúgy sem ad többet, meg időben se, csak azért, hogy pusztuljon a magyar!

Most aztán a bölcs kormánynak sürgősen lépnie kellett, hogy valahonnan mégis csak kerüljön ide beböködnivaló. Mert minden élet számít, ezért a nyuggereknek talán onnan is pont jó lesz az is. Mert nekik most csak olyan juthat!

   Igaz ugyan, hogy a kínai gyártó vezetői (magánéleti problémákra hivatkozva) sürgősen lemondtak, de vakcina, az mégis lesz, keletről, jó messziről… meg ugyan az is igaz, hogy az a vakcina nem egészen olyan, hanem kissé amolyan. Hagyományos, vagyis döglött vírust tartalmaz, másrészt meg a Brüsszelből megkaphatóhoz képest, ami kilencvenegynéhány százalékban hatásos, amaz csak ötven, talán hetven százalékban, sőt, háromszor is bökni kell vele, mint a Lúdas Matyinak Döbrögi esetében…

…Ami csak azért ciki, mert ami ötven százalék, az magyarul annyit tesz, ha használ, akkor is vagy igen, vagy sem, tudja fene. Mármint az esély, ha ötven százalék, ugyebár, bár a rendes magyarok a százalékszámítást matekból nemigen értik…

Persze, a nemzet feje gondoskodik!

…Hogy kiről és hogyan, az sem kérdés! Van nyugger bőven, ők hivatalosan is veszélyeztetettek, de amúgy sem aktív, GDP-termelő dolgozók, ha ennek a vakcinának a beadása ellenére esetleg mégis elkapják, akkor ugyebár van nekik alapbetegségük, persze, akkor abban… szóval, a hivatalos nyilvánosság előtt mindegy is! Ami statisztikát nem tud a népség, azon nincs nekik mit idegeskedni.

Másrészt pedig, csak kell valamennyi aprópénz azoknak, akik fáradtságot nem kímélve a föld alól is előkerítik a gyógyszurit. Miért ne kellene őket alaposan megfizetni? Rendes gyerekek ők, amikor kellett, lélegeztetőgépből is hoztak annyit, hogy még!

   Na, ugye!

…Bár én is nyugger vagyok, meg van jó pár alapbetegségem, de kéremszépen, ha lehet, én a Brüsszelből küldöttekből szeretnék inkább, ha már muszáj… ha jut. Ha nem, akkor nem, és ha bár a távolkeleti orvoslás sokezeréves múltra tekint is vissza, én inkább az errefelé divatosban bízom… abban meg nemigen, szóval, köszönöm, azt nem…

De vakcina, az lesz, akárhonnan is. Ha tetszik az EU-nak, ha nem! Mert a kormány gondoskodó, így valószínűleg ez már el is van intézve, sőt, lezsírozva! Már csak annak a néhány kukacoskodó orvostudornak kellene a pecsétje, szóval csak gyorsan, egy a párna, egy a stempli, egy lehelet, egy a stempli…

De gyorsan ám!

VAKCINA, VAKCINA…

MONDD, TE MIT VÁLASZTANÁL?

VAKCINA, VAKCINA…

MONDD, TE MIT VÁLASZTANÁL?

   Hát, ha magamért nem is, de a nyáj-immunitás miatt mégis, ide azzal a szurival!

Ne mondhassa senki, hogy nincsen bennem szociális érzék. Csakhogy! Még nem regisztráltam… mert gondolkodóba estem!

A kovid-’19 ellen immunizáló védőoltás ügyben jelen pillanatban sok más lehetőség nincsen. Bár azt mondta a főnéni, hogy nincs válogatás! Meg mostan amúgy is, abból a kevésből, ami bejött (az a nagyon fagyi), előbb a legsúlyosabbak kezelését végző egészségügyiseket szurkálják… a többi rendelés meg még nem jött be.

Ámde, ami bejött, az a kevés sem bökhető bárkibe, mert lehet, hogy árt… mármint, ha példának okáért az illető állapotos, avagy babát óhajt összehozni, legalább fél évig nem ajánlatos… sőt van, akinél ez hosszabb (engem hímnemű vénemberként nem érint). De akkor sem, ha allergiás! …Továbbá, ha már átesett az elmúlt félévben a kovid-fertőzésen! Ámde, azt honnan tudja az, aki tünetmentesen hordta nemcsak ki; lábon, hanem szanaszéjjel is… mert a kontakt ismeretlen, ő meg nincsen tesztelve se így, se úgy. Szóval, előtte nem árt teszteltetni, ha jót akar magának!

Már oltanak a távolban sokfelé pár másikkal is, van két amerikai is, meg angol… sőt, holmi orosz műholdas, meg kínai is, ami Afrikában menő, és most hallom, hogy Indiában is alkottak maguknak egyet…

…Viszont például az oroszról kóbor hírekből tudható, hogy jegelni ugyan nem kell, de itt még hiányzik róla a pecsét, továbbá pia nyista, ami esetünkben nem zongoraművészt jelent… és legalább hat hétig vagy absztinens a delikvens, vagy megmakkanhat.

A többiről is regélnek sok mindent… például, hogy az sem mindenkinek jó, például gyereknek, fiatalnak, meg vénnek (mint én) … és van, amelyik ellenjevallt magas vérnyomásnál (nekem van); cukorbetegnek (nekem 2. típusú enyhe); meg például gutaütött (kicsit volt az is); vagy egyéb légúti nyavalyák esetén (macskaszőr-allergia+asztma)… vagy ha átesett már (amiről teszt híján fogalmam sincsen)!

(Ezért egyelőre nekem marad a maszk, a sűrű kézmosás, és csak ha nagyon muszáj, akkor dugom ki az orrom itthonról…)

   Mondhatnának már valami hivatalost a keringőző pletykák helyett! Csak azt ne, hogy fogadjak szót, hisz’ csakis ők tudják, kinek mikor milyet, mert én kis butus úgy sem értek hozzá, majd úgy is ők döntik el… Rólam!

   A tetejében amúgy is sok lépcsőben oltogatnak majd, és a sorrend amúgy sem a regisztrációtól függ. Az sem, hogy mifélével böknének meg. Mintha az nem rám tartozna! Na, akkor meg mi a nyavalyának regisztráljak?  Holmi akármi célú adatgyűjtéshez? Listára? Hogy szépen és engedelmesen, mert ott fent kormányozva azt mondja az univerzálisan illetékes omnipotens, hogy csak adjam meg szépen az adataim, és csak azért, hogy tudhassák ott, hogy egyébként birkaként hajlamos vagyok-e menni akár kísérleti nyúlnak is?

…Na, nem! Majd, ha magam is tájékozódom, ha már hivatalosan, központilag, törzsből operativizálva most is csak mellé-szövegelnek… leginkább azt, hogy mindenképpen; mert akkor vagyok felelősségteljes, tisztességes nemzeti érzésű honpolgár, ha regisztrálok az akármilyenre. Ha egyáltalán belém böknék.

Hát fityfenét!

Viszont regisztráció helyett némi egyéb olvasható azoknak, akik még nem, meg akik majd talán, sőt azoknak is, akik már; őnekik a M. Archa összeirkált megint valamit, ami letölthető – mint mindig, ingyen – innen:

https://drive.google.com/file/d/1tyYGiUxksyjCKhTGheAGiWT2H-gQWKDZ/view?usp=sharing

Borítót is gyártott hozzá:

https://drive.google.com/file/d/122R8g7iYrYS0jyPLgxryftk60dJjJsEw/view?usp=sharing

 

OLTÁSELLENESEK

OLTÁSELLENESEK

Na, most ezzel már tudhassuk, kicsodák is azok!

…Mármint a hazaáruló, nemzetgyűlölő, ragályterjesztő, most már tölteléknek egybedarált gyurcsányista szem-kilövető söpredék, mert aki a kormánynak szót nem fogadós, meg nem is regisztrál oltakozni, na, az mind csakis olyan lehet!

Az csak irtani akarja a Magyart!

…Mi az, hogy „a nemlegesség bizonyíthatatlan”? Megint egy agyas baromság! Még, hogy formás logika!

Csak józan paraszti ész kell ahhoz:

…Fogjuk a választási névjegyzéket, és aki rajta van, de nincsen rajta az oltakozni akarók listáján, na az mind olyan! Azokat külön kell összeírni egy feketelistára, és a Nemzet máris tudhassa azt, hogy ki áskálódik ellene. Így már napnál is világosabban tudhatós, hogy ki az ellensége a Nemzetnek!

Ámde az ilyesmit nem is láthassa mindenütt mindenki… Mert az olyanokon nem midig látszik ám azonnal! És amilyen aljasul ravaszdi, még képes lenne elvegyülni a rendesek közt. Na, azért is lesz majd oltási könyv, mert akinek nem lesz, arról majd azonnyomban megtudhatós, hogy egy olyan, és akkor nem lesz beereszthetős színházba, moziba, de a kocsmába se! Az olyan nem ülhet majd se vonatra, se buszra, de villamosra is csak azért, mert kevés az ellenőr. Pedig oda sem volna szabad beereszteni a mocsok víruspártiját! Sőt, rendes, olajoskörműeknek való munkahelyre se! De az olyan, az irodistának se való, sőt, semmirevaló szemét, akinek még a közmunka se való. Ki is lesz rúgva mindenhonnét…

…Bár az is lehetős, hogy a nyavalyás pokolbéli mégis beoltakozik, meg szerez iratot is… de bizonyosan csakis azért, hogy a rendes hazafi nemzetiek lebeszélésével megússza, a Nemzet meg pusztulhasson… hát nem! Majd odahat a kormány.

Mert itten nem is a vírusjárványról van szó! Hanem arról, hogy a Magyarok Nemzete átláthassa, hogy aki nincsen a Nemzettel, hanem bizonyost ellene van, az kicsoda! Azért is van már a regisztráció…

Érsük? Na!

VAKCINÁCIÓ: FÉLÜNK A SZURITÓL?

VAKCINÁCIÓ: FÉLÜNK A SZURITÓL?

Ejnye-bejnye, magyar gyerekek!

   Hát hiába mondja az a kedves, szemüveges néni is az operatív törzs tájékoztatóján… Mi az, hogy nyunyóka? Ejnye! …Igen, ő is mondja, hogy a védőoltás, az kell, mert védő, vagyis megvéd a gonosz baciktól… vagyis vírustól? Mindegy, csúnya meg koszos a baci, a vírus meg a gomba… nem a leves, az máshol nő… nem úgy nő, mármint, hogy a néniknek, nahát, hanem növekszik, na! A levesbe, mert annak kalapja van, amannak meg nincs. Szóval az olyan mind, ami csúnya és gonosz manó.

- Tessék? …Nem, az ilyen nagyon gonosz és láthatatlan manókhoz semelyik fertőtlenítő meg törlőkendős csoda nem elég, még pancsizás után sem, pedig, ugye, a kilencvenkilenc egész kilenctized százalékát a manóknak szépen elkergeti, ahogy a mutató is mutatja, de ha marad az egytized százalék, akkor már árthat!  Azért is jön a szuri! Végre.

- Mi az, hogy egytized százalék gonosz manó nincsen? A tört manó is manó! Meg, ha csak darabka, akkor is gonosz, nahát! És különben se mondjátok, hogy értetek a százalék-számításhoz! A múltkor is csak onlájn értetlenkedtetek a tanítónéninek. Mindegy. De a szuritól nem kell félni, persze lehet, hogy kicsit csíp, de a darázsé sokkal jobban fájt a nyáron, na, ki lehetett bírni… szóval, tessék szépen regisztrálni!

- Hogy nem is a szuritól féltek, hanem a regisztrációtól? Hát eléggé ropogós a szó, de attól nem kell félni, csak azt jelenti, hogy feliratkozás… bizony, nem többet! Hogy-hogy hová? Nem, nem olyan lista, ez másmilyen! Na persze, van ilyen, meg olyan lista, de aki nem regisztrál, az azon a másik listán fekete pontot kap, aki meg igen, az pirosat.

- A másik lista? Pont, mint a Mikulásé, csak azt a Kubatov listázza, és aki nem regisztrál szép rendesen, annak jövőre virgács lesz az ajándék, nem tizenharmadik havi, negyedelve, nahát!

- Mi az, hogy honnan tudhatná a Kubatov, hogy ki az, aki nem regisztrál? Mert hogy csak az kerül a listára, aki regisztrál, aki meg nem, arról honnan is tudna! Hát persze, hogy tud! A listán mindenki rajta van. A Kubatov is tudja, de a főnöke méginkább, mert ő minden jó, meg rosszcselekedetről tud! Jelentik neki. Nem, ő nem a Mikulás… sokkal nagyobb! És mindenről tud ám!

- Bizony, arról is, a migráncsokról, meg a soros-ördögről is, azért figyelmeztet minden pénteken, hogy jók legyetek. Mert minden jó tőle származik… dicsőség neki…

- Mi az, hogy nem tetszik? Őt csak dicséret illeti, nem bírálat… Nem tetszik tán, amit alkotott? …De, igenis, ő alkotta, csak az a szakállas bácsi jegyezte le útközben a tabletjén… az ereszcsatorna, az csak a minap volt, és különben se számít! De ami írva van, akkor is gránitszilárdságú! Legfeljebb itt-ott kell kicsit átfaragni évente, de nincs egy kerékfog, mit újítni kell rajta, mert tökéletes… és hogy-hogy ne madáchkodjak?

- De, lesz szuri, és passz, és nincs válogatás se, hogy honnan küldték, hiszen nem mindegy nektek, ha már szúr, hogy mivel? Nem kell mindenfélét bárkitől összehallgatni, nem véletlen nem beszél erről az, aki ebben illetékes, mert gyerek vagy, úgy sem érted meg, ahogy a statisztikát sem. Majd ő megfontolja, és meggondolja, te meg nem nyavalyogsz részletes tájékoztatásért, csak szépen szót fogadsz, és kész!

Na, értve?

 

süti beállítások módosítása