Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

„NEM KAPOK LEVEGŐT” ÉS AZ ISKOLAŐRSÉG

avagy nádpálca helyett gumibot?

2020. június 12. - Ira M. Archa

„NEM KAPOK LEVEGŐT” ÉS AZ ISKOLAŐRSÉG

avagy

nádpálca helyett gumibot?

   Az agyam eldobom… rendőrt az iskolákba? Pont most?

   Na, hát ez nagyon nem valami Amerika, az tuti! De még csak Franciaország sem…

Ott ugyanis egészen komolyan felmerült a megvadult tömegekben, hogy a rendőrséget oszlassák fel, mert a szervezett és hivatalos erőszak (főleg, ha túlzott) is erőszak! Ami ugyan elég visszás hozzáállás, és (szintén) túlzott, viszont tömeges és spontán. Sőt, emiatt van már főbelőtt seriffhelyettes, meg felgyújtott francia motoros-rendőr is, vagyis lincs-hangulatra is komoly tömegigény… Hát, most ezen nincsen kedvem M. Archáskodni!

…Mert éppen a múltkor írtam, hogy rendfenntartásra – talán, esetleg, ugyebár – mégis csak szükség van, csak éppen a bánat tudja manapság, mi az a rend, amit azok fenntartanak. Ha az a rend az átlagos törvénytisztelő állampolgáráé, akkor talán nagy szükség is lehetne rá, akárkik is mondanak akármit… de minek, és kinek a rendje az, amit az erőszakszervezetek most őriznek? Mert ha az a rend az olyan maszk mögött is arcátlan, a törvények felettiségre törekvő hatalmaskodók immunitását megőrző és védő rendje, akkor már a dolog aggályos!

Na, igen, a rend fenntartása, mármint ennek a rendnek a fenntartása, az erőszakszervezetet igényel. Most éppen a hatalom túlbuzgó kutyáit. Például, ha valaki bármilyen megfontolásból akár, csak a neten is csúnyát posztol a hatalomra nézvést, vagy netalán rossz helyen dudálni merészel, akkor talán már akár lehetne is a nyakára térdelni! Csak, hogy megtanulja… ez ám a friss népnevelési módszer!

És akkor most nálunk jutott valaki bölcs eszébe, hogy kell olyan egyenruhás, aki az iskolákban majd nem is annyira jelképesen a gyerekek nyakára térdel… hát, gratulálok neki!

Mert ama anarchista megállapítás, miszerint „a hatalom megront”, biztosan téves és pontatlan, mivel inkább a hatalmaskodó hatalom feltétlen és önszorgalmú kiszolgálóival akad gond, ugyanis a szolgalelkűség elveszi a józan eszüket! Persze, hogy ilyesmi jut az eszükbe! No igen, mindenkinek, sőt, a lurkóknak már hatévesen is meg kell tanulnia, hogy mindenben a hatalmasoktól és a kegyeiktől függ, és húzza be fülét-farkát, ha jót akar! Mert aki nem lesi azok óhaját, sőt, szót sem fogad, az nem kap túlárazható állami megrendelést, monopóliumot, sarzsit meg koncot, sőt, rendes fizetést, vagy akár munkahelyet se, helyette mást kap! Most majd gumibottal, könnygázsprayvel, és jöhet a bilincs is…

Régen ugyebár, a múlt század elején még volt a nádpálca, mint testi fenyítés… amiről nemrég szó sem lehetett, sőt, a felemelt hang sem volt megengedett… most meg ez?

…A hatalom számára legvégül is, mindig is a hozzá hű és törleszkedő hajcsárok korbácsa volt az eszköz a rabszolgák fegyelmezésére… ha még valaki nem tudná, ilyen ötletekkel hová tartunk…

Mármint, itt, mert, mint a példa is mutatja, amott messze, Amerikában meg Frankhonban annyira mégsem lehet, ott nem hagyja magát a nép, és begurul, akár igaza van, akár nem…

Sejteni lehetett egyébként, hogy a bezártság – még ha járványügyi is – világszerte elszabadítja az indulatokat…

Persze, bezártság közben azért a M. Archa is elfoglalta magát, és egy járványhelyzettől független, ám járvány idejére fikcionált, nem túl erőszakos, de üdítő mesét pottyantott, mely ingyen letölthető innen:

https://drive.google.com/file/d/1EcD-j2pGdyQ7BzWR5Z2RHRSn7J3iGdun/view?usp=sharing

Szintén ingyen a borítója innen:

https://drive.google.com/file/d/1SG90xJArqULbSaCnvmhusUYvyMMjfWAu/view?usp=sharing

 

 

süti beállítások módosítása