Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

Borkay és a borkayzás

2019. október 16. - Ira M. Archa

Borkay és a borkayzás

Na, most lett elegem!

…Nemcsak a Fideszes hipokritákból, hanem a győri ellenzékből, és az ilyen hozzáállásból, egyáltalán.

Mert, „az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való”, egyrészt, tisztelhetetlen Fidesz, másrészt, meg ottani similis ellenzék…

…Borkayval nem az a baj ugyanis, hogy mit magánéletkedett, mert az csak rá és a nejére tartozik. A családjára.

Arra a családjára, amelyik – azért, és egyébként – holmi föld-ügyekben és egyéb gazdagodásban szorosan összetart, mert az már nem egészen csak az ő ügyük! Na, ennyiben talán közügy. Ha ezt dörzsölnék, meg korábban is ezt dörzsölték volna a polgármester orra alá, akkor még rendben volna szerintem, de így már nem!

Mondjuk, csak annyiban, hogy ilyesmire miből telik… és nem az, hogy mit tett.

Ennél álságosabb és átlátszóbb hozzáállás, mások gatyájában turkálásos vénasszonyos pletykafészkekhez méltó hozzáállás, akár kormánypárti, akár ellenzéki, nincs is!

Értem én, hogy addig kell a vasat verni… vagy a polgármester miegyébet, na, de mégis! Ha megválasztották, akkor megválasztották. Persze, lehet az érvénytelenné minősített szavazatokat újravizsgáltatni, de nem ezzel az ürüggyel! Mert ebben semmilyen a közért aggódó felelősséget nem láthatunk, csak azt, hogy a bulvár-botrányt hogyan lehet kihasználni egyes álszenteknek. Mert, ez így, bizony csak az! Ebben semmi elegancia nincsen, semmi nagyvonalúság, politikai tisztesség, csak kicsinyes érdek. Talán tudják…

Talán azt is, hogy a győri polgármester melyik alkatrészén lovagolnak! Jobbról is, meg balról is…

Na, erről ennyit!

Egyébként meg, ha laza malackodással kevert fikcióra és moralizálásra kíváncsi valaki, olvassa a jó kis borítóval takarható legfrissebben össze- M. Archáskodott irományt:

Könyv:

https://drive.google.com/open?id=1lzwb00gaLQbnXpVADBXO7iYYJTSFZ9Go

Borító:

https://drive.google.com/open?id=1ahiiVgrbA3-agS1eiR8dzp5zV-5zf9uo

 

süti beállítások módosítása