A Fidesz-KDNP-n kívülről:

SENKIK ÉS VALAKIK

Amikor a diadalittasak Vácról elmagyarázták – nekem is –, hogy „senkik vagytok, hej, hej”, akkor rádöbbentettek arra, hogy valóban! Ámde, ezzel arra is, hogy nem akarok hozzájuk hasonló „valaki” lenni…

A „senki” ugyanis, a magyar nyelv szerint olyan, aki nincs. De, ez egyáltalán nem baj! Egy olyan társadalmi rendszernek, amelyik a hatalom szintjén vonja kétségbe a létezésem is, egyáltalán nem baj, ha láthatatlan, és érzékelhetetlen vagyok! Mintha nem is lennék. Hát, akkor a számukra ne is legyek! Vagyunk, vagyok, vagy sem, az ugyanis nekik – ezek szerint – mindegy. Bár – sajnos – személyi szám alapján mindannyiunkat nyilvántartanak, de számukra belőlem legyen ennyi is elég! Mivel senki vagyok, minden egyéb rám vonatkozóról jobb is, ha elfeledkeznek (Persze, némi hiúság azt gondolni, hogy már nem tették meg!).

Tehát, többek között én is egy senki vagyok…

Persze, nálamnál valóban jóval közismertebb senkik is (nem)léteznek, de ez csak számomra megjegyzendő, mivel ők kijelentették, hogy azok is senkik (ám igen hízelgő, hogy egy valóban senki ugyanúgy az, mint az általam tiszteltek):

- Nem létező gondolkodók, tudósok, művészek, közvélemény-formálók… vagyis, senkik.

A hatalomba kavarodott kétharmadnyi diadalittasak, akik ugyebár „valakik” – tehát egyértelműen létezők – joggal negligálják mindet. Mert, ha mást nem is, de azt még megtanulták az előző rendszer nemzetközi himnuszából, hogy bizony, lehet létezőket „végképp eltörölni”.

És most ők is, meg is teszik!

„Vae victis”, meg egészpályás letámadás…

Vagyis, végképp eltörölnének mindent és mindazokat, akik nem olyanok, mint amilyeneket ők elvárnak, hogy egyáltalán létezhessenek. Mivel, hogy különböznek az általuk elvártaktól. Persze, a „különb” jelentésén is érdemes volna kicsit elrágódniuk, de olyasmit ők nem szoktak (ha egyáltalán tisztában vannak a minőség és a miféleség jelentése közötti különbséggel).

Persze, nekik mindegy, mivel a szenteskedést képtelenek megkülönböztetni a szenttől. A „szent” eredeti jelentése ugyanis mindössze a „tiszteletre méltó”… ám, az, hogy a tizennyolcadik század némely valóban tiszteletre méltó gondolkodója eszméi alapján megvalósult szekularizáció bizonyos funkciókat elkülönített, az nemigen smakkol nekik. Úgy, hogy most aztán vissza! Cirka két és fél évszázadot minimum… és hittant az óvodákba is, no meg a magyar szentekről filmeket, mostan az kell! Mert, az a keresztényi, és nem az evangéliumi tanítás, mert amiről az szól – mint erkölcsi alapvetés – az igencsak strapás, mint az önmegtartóztatás (akár a vagyonosodásban is), együttérzés (a sorsüldözöttekkel), tolerancia (a másként gondolkodókhoz), segítőkészség (a szükséget szenvedőknek).

Egyszerűbb a tömjénfüst ködébe burkolt áhítatoskodás, csakhogy nem mi felé, hanem ki felé… ja, és nagyon nem afelé, aki azt állította magáról, hogy „vagyok, aki vagyok” (és nem a Gesztiről van szó, kérem szépen). Aki – talán, ha nem is figyelnek oda rá – ha van, talán mégis csak valaki, de tutira nem úgy, ahogyan ők.

Ők ugyanis, hiába mondják, hogy hisznek benne, ha neki viszont nem hisznek…

Vagyis, hatalomból és erőből most sikerül kialakítani nekik, a „valakiknek”, az önző és keresztényietlen kereszténységet, meg a népmentes nemzetet is.

Azt viszont elfelejtik ezek a nagyon magyarok, hogy abban az Árpád-házban, mely számos szentet adott, aláíratott az Aranybulla, melyben egyértelműsítették, hogy a hatalom a népet kell, hogy szolgálja, és nem fordítva! Most viszont a nép a „senkik”, akiknek a feladata a „valakik” kiszolgálása, ugyebár. A nemzetes nemzetieké. Mert a „szolgálat” és a „kiszolgálás” között is van ám különbség! A szolgálat ugyanis feltételezi a gondolkodva gondoskodást, míg a kiszolgálás az utasítás gondolkodás nélküli teljesítése, kérem alássan. Ezek azért nem annyira finom különbségek…

Ám, manapság nem divat finomkodni bizonyos körökben. Például, a hatalom és a hatalmaskodás különbségét sem igazán érzékelik a „valakik”.

Csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy élni valamivel – mondjuk, a hatalommal – vagy visszaélni, az nagyon nem ugyanaz. És ezt a distinkciót megtanulni, az bizony több nemzedéknyi lecke… vagyis, az úriember nem attól az, hogy uralja a környezetét, hanem valami egészen mástól, amit ezek a nemzetes urak még nagyon nem tanultak meg! Mondjuk, hogy uralják önmagukat. Mivel azok, akkoriban, mire a rablólovagoktól eljutottak annakidején az országért aggódó, kiművelt emberfőkre vágyó, múzeum-alapító meg hídépítő úriemberig, az több nemzedék volt, amit az újak hiába is akarnának most elkezdeni elölről… mert kibukik az igazi, a méretre szabott helyett manapság divatosan beújított „márkás” Armani, meg a Hugo Boss öltöny alól a trágyalé-szagú gumicsizma, akkor is, ha lakkcipő. Attól, ha valaki a messzi északon házi rénszarvasra lövöldöz, nemhogy arisztokrata nem lesz, hanem igaz vadász sem, mivel az utolsó rabsic is igazabb természet-ismerő nála… például. De ha úgy érzi, hogy hatalomból mindent uralhat, mégis megteszi, mert megteheti, már csak úrhatnámságból is. És ezek a „valakik” – talán – hiába próbálnak mindenki másból jobbágyokat csinálni, mert bár manapság sajnos igen sokan hajlamosak az ilyesmibe beletörődni, de aki már egyszer gondolkodó fővel megélte – noha csak pár évig, tán évtizedig sem – hogy milyen szabadnak és öntudatos (állam)polgárnak lenni, az a jónéhány senki most vagy a fejét csóválja, vagy inkább elmegy jó messzire, ahol bárki lehet.

Van néhány jellegzetes attitűd, ahogyan ezek a „valakik” a többihez viszonyulnak. Mert, miután sikerül maguk alá gyűrni másokat, mégsem tudnak jó gazdák lenni. Csak hatalmaskodók. Ha már mindenképpen egyfajta feudális és hűbéri rendszert vizionálnak „konzervativizmus” gyanánt, akkor is elfelejtik, hogy ha nem gondoskodnak a jószág jóléte felől, akkor előbb-utóbb nem lesz mit uralniuk… és az efféle gondolkodás, ami jellemzi a „valakiket”, erősen hajaz egyfajta hozzáállásra. Pont arra, ahogyan az ültetvényeken a gazda által alkalmazott proli, korbácsos fehér rabszolga-hajcsár magát különbnek vélve állatnak se tekintette a feketéket a polgárháború előtti Amerikában, hogy azt követően meg néha csoportosan kilovagolva fehér csuklyát húzzon a fejére…

A proli – legyen bár agrárproletár, vagy ipari, mindegy – vágyaiban mindig legalább középosztálybelivé akar válni, legalább kulákká (aminek a jelentése eredetileg egyébként a koprofág), vagy még „feljebb” lépni a rétegek közt képzelt „ranglistán”, és ha legalább annyi megadatik neki, hogy másokat végre lenézhessen, már valamennyire elégedett is, hogy ő a különb! És, ha egy ilyen egyszer valamiféle hatalmat kap, akkor úgy él vele, ahogy. Mert nem az a lényeg, ami, hanem az, hogy mások engedelmeskedjenek, másokat uralhasson. A „senkik” ne akarjanak semmit, se önállóan gondolkodni, se tudni se akarjanak, csak behúzott nyakkal engedelmeskedni.

Vagyis úgy viszonyulnak az „alja néphez”, ahogyan most a „valakik”. A büszke Nemzetesek. A vezér csatlósai és tiszttartói. És akkor elváratik minden alárendelttől az alázatosság, ez a minimum, meg elvárható a kiszolgálás, a gondolkodás nélküli parancs-végrehajtás. Sőt, a leghelyesebb, ha a „senkik” soha többé nem is gondolkodnak, mert ha megtanulnák a saját fejüket használni, akkor esetleg megkérdőjelezhetik a parancs értelmességét… ezért, gondolkodni is tilos. Ha másként nem megy, akkor a következő nemzedéket kell ekként beidomítani!

…Hát, ez van. Már megint.

Jobb senkinek maradni… én – vénecskén – megéltem, hogy a Marxista-Leninista tanszéken meg-, és lefelelni voltam kénytelen a tudományként feltüntetett önellentmondásos képtelenségeket a hevesen berzenkedő fejembe gyötörve, most meg azt kell látnom, hogy az a fajta szellemi terror, amit én balról kaptam, most a fiatalokat jobbról – ha ez jobb(?) – éri… hiszen, a gondolkodásmód ugyanaz. Egydimenziós…

Na, inkább valami vidámabbat: egyébként meg, megint sikerült össze M. Archáskodni néhány oldalnyi nyári, strandra-való ponyvát, letölthető innen:

https://drive.google.com/open?id=1t5NorIkm5A0Zm56rgRFvJAm3T6Y6i_56

…borítóstul:

https://drive.google.com/open?id=1AbIcpHvTcGfpARVWNBMB3vWxtyKRCzFC