Holnapután ügynökség

Holnapután ügynökség

AZ ÉRTELMISÉG NEMZETÁRULÁSA

2018. augusztus 18. - Ira M. Archa

AZ ÉRTELMISÉG NEMZETÁRULÁSA

…Azért, ez döbbenetes!

Hiába hirdeti magáról a „kiművelt emberfők” szűk csoportja azt, hogy ők lennének a nemzet színe-java, mert egyáltalán nem azok. Akikben ugyanis nincsen olyan morális tartás, hogy a kormányzat által meghirdetett elveket hűséggel követve azokat a népség felé is közvetítsék, azok semmiképp nem azok! Nahát…

Hogy holmi egykori akadémiai főfejesek, sőt korábbi miniszter is ellentmondjon a központi akaratnak, az közbotrány… meg, hogy most már egyéb kultúrnokok is, nemcsak holmi közgarázdák elemezgetnek mindenfélét, hogy az nem is úgy van, meg nem is jó, meg nem igaz… holott, ha a kétharmad azt éppen ellenkezőleg hirdeti, akkor hogy jönnek ahhoz ezek a puhapucások, hogy kétségbe vonjanak bármit! Sőt, egyesek még védelmükbe vesznek olyat, akikről köztudott, hogy hová tartozik!

…Ha a kormányszóvivő, aki nem akárki, hanem a Nemzeti Kormány komoly tekintélye, és így hivatalából kifolyólag csakis bölcs lehet, valakiről azt mondja, hogy „csak egy öreg, bigott kommunista”, akkor az illető az. Az akkor is az, ha 1958-tól 1963-ig a pálya szélére állítva létezhetett csak, és a Kádár-rendszer elől 1977-től 1990-ig inkább külföldre ment a hazai viszonyokat megúszandó, és talán nem is éppen a kommunista rendszerrel szembeni véleménynyilvánítása miatt üldözték el az országból.

Most, amikor egyértelműen meghirdettetett, hogy nem holmi puhapucás értelmiségiekre van szüksége a Nemzetnek, hanem olajos körmű szakikra, akik tisztességgel húzzák meg nap, mint nap ugyanúgy azt a két csavart a szalag mellett, és utána hét végén szépen elmennek a nagymisére is! Vagy, netán, látta-e bárki az idős hölgyet, amint franciakulccsal a kezében alaposan befeszít egy hollandi-anyát, vagy a csákánnyal követ tör? Vagy látta-e bárki az illetőt a vasárnapi nagymisén?

Na, ugye?

Az ország színe-virága ugyanis nem az olyan agyjártató, aki mindenféle lila-köddel computerelget, mindenféle idegen nyelven irkál, meg okoskodik, hogy aztán külföldre dobbantson jobb pénzért, hanem az, aki gondolkodás nélkül hisz, és rendesen húzza az igát, nemzeti öntudatból akár minimálbérért is. Mert, a Nemzet az ilyenekre tud támaszkodni elsősorban. Ők a nemzet színe-virága, és a java irányítja őket. A (ki)választottak!

Na, kérem, ez az igazság vége, és akinek nem tetszik, annak utánajárnak…

Egyébként meg, megint sikerült össze M. Archáskodni néhány oldalnyi nyári, strandra-való ponyvát, letölthető innen:

https://drive.google.com/open?id=1t5NorIkm5A0Zm56rgRFvJAm3T6Y6i_56

…borítóstul:

https://drive.google.com/open?id=1AbIcpHvTcGfpARVWNBMB3vWxtyKRCzFC

 

süti beállítások módosítása